Tállai szerint tízmilliárdokkal nőhet az állam bevétele a szerdától élesedő online számlázási rendszer által, a feketegazdaság elleni újabb eszközzel az áfacsalás lehetősége a minimálisra csökkenhet.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek azt mondta, hogy a rendszer július elsején indult, augusztus elsején pedig lejár az egy hónapos türelmi időszak, amely alatt a hivatal nem szab ki bírságot az online számlaadat-szolgáltatás elmulasztása, vagy késése miatt.

Ismertette, hogy július 30-ig negyedmillió vállalkozás regisztrált a rendszerben, és már több mint öt és fél millió számla érkezett a rendszeren keresztül.

Tállai András tízmilliárdokat remél az online számlázástól

Az MTI szemléje szerint Tállai azt mondta, hogy az évek óta működő online pénztárgépek, valamint a közúti áruforgalmat ellenőrző rendszer, az ekáer már eddig is több száz milliárd forint többletbevételt hozott az államkasszának, ezek a befizetések azoktól a gazdasági szereplőktől származtak, amelyek korábban legalább részben kihúzták magukat a közteherviselés alól. Hozzátette: azt remélik, hogy az online számlázás bevezetésével tovább zsugorodik a feketegazdaság, és újabb, tíz-, akár százmilliárdokban mérhető pluszbevételek érkezhetnek az eddigi szürkezónában működőktől – olvasható a Magyar Időkben.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó / Balogh Zoltán

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az meg csak természetes, hogy bár a sarki fűszeres pénztárgépe be van kötve a NAV-hoz, Andy kaszinói nincsenek bekötve, mert egy ilyen tokától bokáig becsületes üzletemberben csukott szemmel meg lehet bízni. Ebben az esetben és az ő korában az ember már nem vesz a nyakába mindenféle terheket, mint például a magyar filmgyártás teljes kontrollja és anyagi támogatásának szétosztása, vagy a kaszinók bevételeinek számolgatása. Hanem jótékonykodik, horgászik, áztatja a fekélyes virgácsait a Balaton hűs habjai között. Andy ellen folytatta az FBI az egyik leghosszabb nyomozását, történelme folyamán, holmi adócsalás, egyéb ügyében. Egy ideig az Egyesült Államokból is ki volt tiltva a jótét lélek, valami 6 millió dolláros adótartozás miatt. Idejött, itt pénzzáporba részesült, hogy-hogy nem visszafizette az adótartozást, szerintem azt is a mi adónkból. Nos, Miakérdés Tállai Bandi!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Nessy
Mennyivel nőne, ha a kaszinókat is bekötnék?
Lényeg, hogy nyilván lehessen tartani hány kávét vesznek 150 forintér!
Tállai! A hülyék a másik oldalon!
Grafix69
Magyarországon , a vállalkozók és a kereskedelem tisztában van azzal , hogy a jogszabályi környezet teljes betartásával tönkremennének , csődbe jutnának. A NAV is pontosan tisztában van azzal , hogy aki a szabályok maradéktalan betartásával még létező vállalkozást tart fent , az kizárólag közpénzek felhasználásával üzemel. Akik ezen kívül is léteznek és üzemelnek azok mind kivétel nélkül csalással , lopással és trükkök százaival tartják fent vállalkozásaikat . Kezdve a számla nem adástól , a számla vásárlásig , az adó csalástól a könyvelési csalásig minden belefér. Aki mást állít annak még soha nem volt semmilyen vállalkozása sem otthon , vagy csak hazudik .
tudode
Na végre egy fityiszes, akinek van KÖZGAZDASÁGI DIPLOMÁJA, és adótanácsadói valamilyen képzettsége, de mintha nem látszana rajta.
.
Lehetséges, hogy egy kis ÁLLAMHÁZTARTÁSI, és KÖZIGAZGATÁSI tudomány még ráférne, már ami a megnyilvánulásait illeti!
.
Mind a három atyánk fiára a NYUSZI ÜL A FŰBEN mondóka illik rájuk, mert a Dunában úszik egy zsömle, a Viki bele van tömve, és időnként KIMÁSZIK kunyerálni a PÉNZES ZSÁKUNKBÓL!
justhpeter
Tállainak a saját szintjén igaza van, de csak ott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.