Egyértelmű üzenettel indította a napot Magyarország miniszterelnöke, amit nem akármilyen képpel illusztrált

„Nyaralni mentem. Ne keressetek”

– üzeni utolsó képével Orbán Viktor a Facebook-oldalán, és így már teljes a VAKÁCIÓ, amivel heteken keresztül lázban tartotta követőit.

A képek nagy része politikai találkozókat örökítenek, míg az utolsó egy közös kép unokáival. 

Cikk- és címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
– Magyarázatot várnak arra, hogy Medgyessy Péter mikor és milyen céllal utazott Kubába, mikor érkezik haza, miért kellett az utazást eltitkolni, illetve magánpénzből vagy közpénzből finanszírozta üdülését. (…) A kormányfőnek joga van pihenni, de miután Medgyessy Péter a miniszterelnök, az ő összes tette közügy. (Szalai Annamária – nyugodjék békében! – fideszes országgyűlési képviselő)
– Orbán Viktor miniszterelnöksége idején nem fordult elő titkos utazás, mindig bejelentették, hogy az akkori kormányfő hol tartózkodik.
– Medgyessy kubai útjával diplomáciai baklövést követett el, és az emberi jogok iránti teljes érzéketlenségről tett tanúbizonyságot. Egy miniszterelnök esetében nemcsak a hivatalos, de a nem hivatalos utak is gesztus értékűek. Tisztában van-e Medgyessy azzal, hogy az Amnesty International szerint Kubában jelenleg több száz embert tartanak fogva ellenzéki tevékenysége miatt. Ismeri-e a miniszterelnök az EU-nak a kubai rezsimet bíráló közös álláspontját, illetve az Amerikai Egyesült Államok Kubával kapcsolatos évenkénti állásfoglalását, és összeegyeztethetőnek tartja-e ezen információkkal kubai látogatását. (Gyürk András, Nyitrai Zsolt – Fidesz/Fidelitas)
Már röhögni sincs kedvem. És nem az a baj, hogy különösebben érdekel, hol lógatja a lábát Orbán szabadság címszó alatt. Hanem az a baj, hogy ide jutott ez a párt, ide jutott ez az ember. Ezek a hazug, köpönyegforgató, elvtelen, mindig másokra mutogató, mindent megúszni akaró, függöny mögé bújó, sunnyogó, gyáva, korrupt, rettegő senkik. Akik mindent elkövettek már, ami ellen korábban, ellenzékből szót emeltek. Hát így. A miniszterelnök összes tette közügy. Kivéve, ha a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják. Köpni kell. Megint.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
"Nyaralni mentem. Ne keressetek // Gone on vacation. Do not disturb" ???
Nessy
Keresi a svábhegyi beteg szamár! Kivehetne egy hosszabb rekreációs szabadságot, ránk férne!
adrenalink
Remélem, hogy egy ideig "híreket" sem gyártanak róla! Nekünk is /a trolljainak meg főleg/ szükségünk van egy kis pihi-szuszira... :-))
adrenalink
Ja, és remélem, hogy az unokák nem maradnak vissza a fejlődésben... :-)))
Eladott Ország
– Magyarázatot várnak arra, hogy Medgyessy Péter mikor és milyen céllal utazott Kubába, mikor érkezik haza, miért kellett az utazást eltitkolni, illetve magánpénzből vagy közpénzből finanszírozta üdülését. (…) A kormányfőnek joga van pihenni, de miután Medgyessy Péter a miniszterelnök, az ő összes tette közügy. (Szalai Annamária – nyugodjék békében! – fideszes országgyűlési képviselő)
– Orbán Viktor miniszterelnöksége idején nem fordult elő titkos utazás, mindig bejelentették, hogy az akkori kormányfő hol tartózkodik.
– Medgyessy kubai útjával diplomáciai baklövést követett el, és az emberi jogok iránti teljes érzéketlenségről tett tanúbizonyságot. Egy miniszterelnök esetében nemcsak a hivatalos, de a nem hivatalos utak is gesztus értékűek. Tisztában van-e Medgyessy azzal, hogy az Amnesty International szerint Kubában jelenleg több száz embert tartanak fogva ellenzéki tevékenysége miatt. Ismeri-e a miniszterelnök az EU-nak a kubai rezsimet bíráló közös álláspontját, illetve az Amerikai Egyesült Államok Kubával kapcsolatos évenkénti állásfoglalását, és összeegyeztethetőnek tartja-e ezen információkkal kubai látogatását. (Gyürk András, Nyitrai Zsolt – Fidesz/Fidelitas)
Már röhögni sincs kedvem. És nem az a baj, hogy különösebben érdekel, hol lógatja a lábát Orbán szabadság címszó alatt. Hanem az a baj, hogy ide jutott ez a párt, ide jutott ez az ember. Ezek a hazug, köpönyegforgató, elvtelen, mindig másokra mutogató, mindent megúszni akaró, függöny mögé bújó, sunnyogó, gyáva, korrupt, rettegő senkik. Akik mindent elkövettek már, ami ellen korábban, ellenzékből szót emeltek. Hát így. A miniszterelnök összes tette közügy. Kivéve, ha a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják. Köpni kell. Megint.
nezelodo
Vezérem, én eddig sem kerestelek, és ha valami csoda történne, és többet nem hallanánk felőled, akkor sem lenne hiányérzetem. Pótolná a hiányodat a megfertőzött, hátrahagyott siserehad.
volvós
Ha már tegeződünk...keressen téged a f@szom...
Hellcat
Tudnék javasolni a nagy melegben egy jó hűvös kis cellát.
Eriksson
@nezelodo: Ha netalántán eltűnne Vezérünk, két lehetőség adott:
1., Megszűnne ez a fórum, mert elvesztené egyetlen és örök témáját.
2., Nem szűnne meg ez a fórum, mert OV. örök és kifogyhatatlan témát adna az idők végezetéig.
dr. prédikátor
@volvós: Micsoda perverz gondolatod van!!!:)))
volvós
@dr. prédikátor: ...csak hirtelen ez jutott eszembe... :-)))))))
nezelodo
@Eriksson: Hagyna nekünk hátra olyan örökséget, hogy csorogna az élvezettől a nyáj nyála, most például újra gyúrnak a kútadóra, amit a választáskor elvetettek. Pedig tudhatnák az alattvalók, hogy "majd jönnek az ügyvédek és elintézik, oszt' jónapot". Lehet, hogy azért hitték el az adóztatás elvetését, mert azt is mondta a Viktor, hogy ő sohasem hazudik?
nezelodo
@Eriksson: Visszaküldte Áder az eltörléséről hozott rendeletet azt hiszem az alkotmánybíróságra. Írtam is a szándéktól való elálláskor a választások előtt, akkor legyen ötösöm a lottón, amikor tényleg megnyomorítják ezzel a sarccal elsősorban a legrászorultabbakat. Úgy tűnik, még lottót sem kell vennem, úgyis bejönne az ötös...
Eriksson
@nezelodo: Ezt én nem értem. Milyen kutakról van szó? a Magánterületen lévő ivókutakról, vagy locsoló kutakról?
nezelodo
@Eriksson: A még a nagyapánk parasztportákon, nyaralók udvarán tanyákon ásott kútjait meg kell terveztetni, engedélyeztetni, regisztráltatni a kivett vízmennyiség és a mélysége szerint. Ez úgy 100-200 000 Ft-os átlagköltséget jelent kutanként. Nekem erről már a Németországban élő ismerőseim öt-hat éve beszámoltak. Tavaly folyt erről politikai vita, és Orbán meghátrált. Most Áder elkezdte tiszta véletlenül félteni a vízbázist. Na mit ne mondjak, remekül megkomponált húzás. Erre mondja a falusi ember, tiszta cigánykodás! Hát az, minden eleme igazi...
Eladott Ország
Téged már régen, csak az igazságszolgáltatásnak kéne régen keresni, hogy b@zdmeg a fajtádat!
nezelodo
Én ha el akarnék tűnni a rajongók és az engem kevésbé kedvelők szeme elől, nem hirdetném ki országnak világnak a szándékomat, és az autómat sem állítanám ki a hülye firkászoknak a kórház parkolójába, ahol akkutöltésen vagyok.
eszegfu
@Eriksson: 11:14 Igen, a magánterületen lévő kutakról -- nem feltétlenül ivókut! -- mert a "locsoló" kutak után a kertészetek fizetnek a kitermelt viz arányában most is.
Eriksson
@nezelodo: Újra kell terveztetni, mintha egy új kútról lenne szó? Ez tényleg skandalum.
Eriksson
@eszegfu: Azt eddig érteném is, hogy van a vízterhelés meg miegyéb. De minek ezen felül?
eszegfu
@Eriksson: Mert a viz is M.o. természeti kincse, vagyis az ország tulajdona... valami ilyesmit mondott Áder. Pl. nekünk kimondottan talajviz van a kutban (nem iható!), tehát ha törvény lesz rá, akkor nekem is fizetni kell. Bocs., de szerintem "vizterhelés" nincs csak "talajterhelés", ami az emésztők használatakor adóköteles.
Eriksson
@eszegfu: Ja, igen. persze. Valóban talajterhelés.
Ha a magánterületen víz az ország tulajdona, akkor rég megette a fene.
Commenter
@Nessy: Permanens ó, ió, ció... stb. jó lenne ha betartaná Nyaraljon/telejen amíg él, akárhol, csak ne jöjjön vissza a politikába.
Commenter
@RonaGyuri: Do not disturb :) Nyilván a szállodai szobák kilincsein lógó felirat inspirálta, "he is no speaker to English..." Alapfokú angol nyelvvizsgája megvan annak aki a FB oldalát kezeli?
Nessy
@Commenter: Ne zavarj, írja hőn szeretett miniszterelnökünk, csendőr pertut használva!
eszegfu
@Eriksson: 12:01 Hasonló, megmagyarázhatatlan pl. a ház falába beépitett "szekrény", vagyis a villanyórát körülvevő müa dobozka az enyém, a benne lévő mérőóra nem. De hát ha Áder azt mondja, hogy a viz is M.o. vagyona, akkor biztos ugy is van...
nezelodo
@Eriksson: 11:44. Nem újratervezés, mert ezek sohasem voltak tervezve, csak ástak a portán egy kutat. Most ez simán csak lehúzás, egy a többi egyéb mellett. Ja és el lehet bújni a brüsszeli bürokraták mögé. Vajon most miért nem tiltakozik olyan hevesen?
papa.49
Keressen téged a radai rosseb, vissza se gyere már !!!)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Eriksson
@eszegfu: Áááá! A mérőórát bérlem, vagy mi a szösz.
A víz pedig természeti kincs, gazember aki azt állítja, hogy az nem egyenlően illet meg minden embert.
eszegfu
@Eriksson: Lehet, hogy Nálatok igy van, de nálunk nem... ahogy olvastam egy pár cikket a mérőórákról, láttam, hogy máshol másként van... mindig a szolgáltatótól függ. Bocs., de nagyon elkanyarodtunk O.V. nyaralási hirétől!:))
Eladott Ország
@eszegfu: A gázórák, villanyórák, vízórák és az azokon található jogi zárak (plombák, zárógyűrűk) a közszolgáltatók tulajdonában állnak.
tulipan
@Eriksson: Még szerencse, mert a magéáügye a kutyát sem étdekel!!!
Commenter
@Eladott Ország: hát amíg polt a legfőbb ügyész addig biztosan nem fogja keresni...
Ludmilla
a szemét geci,most ,hogy megszerezte a HÍR TV-t,lógatja a lábát,tologatja a nyelvét idétlen vigyorgás közepette,gazember
Eladott Ország
@Eriksson: Ez van ma. A kipirult arcú jobbágyok tucatja megalázkodva állja körül – a tisztes távolságot betartva – az asztalt és ragyogó szemmel figyeli a bárgyú, esetlen keresztapát, aki mintha mai napig össze lenne zavarodva attól a sok jóságtól, ami az ő nyakába zúdult egyetlen élőistene akaratából. Aki elrendelte, hogy a névtelen gázszerelőből úr legyen a szemétdombon. Ő a modern Döbrögi, aki megtestesíti az újratervezett mélymagyar feudalizmust. Aki igazságot szolgáltat, aki körül hemzsegnek az érte dolgozó lelkes cselédek, akik hálásak minden jó szóért, azért, hogy egyáltalán életben vannak és ilyen megtiszteltetés éri őket, hogy főzhetnek az uraságnak. Életük legboldogabb pillanatai ezek, egyben vérfagyasztó pillanatai egy sötétségben dagonyázó társadalomnak, amelyet az ilyen lábszagú, felkapaszkodott, ócska percemberek tartanak a markukban. Magyarországának lesújtó kórképe, ahol az egykori tanácselnök, a mindenkori félművelt-félanalfabéta, az uborkafára felkapaszkodott tahó osztogatja a lapokat, a jótéteményeket, esetenként a büntetéseket, rendelkezik emberei sorsok fölött, vásárolja fel a mindenki más tulajdonát a mindenki más pénzéből. Az alattvalók pedig elhitték, hogy mindenki ilyen és rendjén van ilyennek lenni. Tisztelettel néznek arra az emberre, aki a földjeiket elvette, akinek a kegyéből vagy jár a közmunka, vagy nem jár, aki kedvére zsarolhat, aki belehazudhatja az ország szemébe, hogy nem csak Mészáros Lölövics él jobban, hanem mindenki más is.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/10/9exkdF3.jpg
Eriksson
Mészáros Lőrinc felemelésével be lett bizonyítva Simicska Lajosnak, hogy nem pótolhatatlan, bárki meg tudja csinálni azt, amitől ő magáról, nélkülözhetetlenségéről hitt.
Bizony, bizony. Az ő esze és szervezőképessége mehet a süllyesztőbe, amit ő elért, azt bárki megteheti, sőt túl is szárnyalhatja megfelelő hátszéllel, még egy vidéki gázszerelő is.
Ettől a felismeréstől lett paff szépreményű oligarchánk, s hagyva csapot-papot, munkások százait, adósságba lökött párt és pártemberek sirámait, szépen elosont a balszélen.
@Eladott Ország:
Commenter
@Eladott Ország: nem fog. ha érzi hogy bedőlt a rendszere le fog lépni. Menjen, elég az is, ha a rendszere, a hatalma dől rá...
Commenter
@Eladott Ország: Ajjaj...Szalai Annamária több volt mint fideszes képviselő(nő) és hírközlési hatóság felügyelő. Ő maga nyilatkozta hogy 3 férfi van az életében: Jézus, Wágner és orbán. Róla is ennyit.
nemfideszes
@Eriksson: Egyszerű vagy mint a faék. A gázszerelő csak a nevét adja, míg Simicska az ész volt a csapatban még a G nap előtt. Akkora gazdasági és politikai hatalommal szemben mint amivel a csuti geci rendelkezik pedig semmit sem ér Simicska vagyona. A médiák üzemeltetése drága dolog, és ritkán nyereséges. Ha piaci alapon kéne működniük az összes fideszes média (Simicskáéhoz hasonlóan) lehúzhatná a redőnyt. De őket kitömi az állam a mi adóforintjainkból. Az év végi pénzügyi beszámolók alapján a fideszes médiák bevételük 90%-át az államtól kapják különböző formában. Ami meg a párt adósságát illeti, az szintén nem Simicska bűne. Az ÁSZ megrendelésre dolgozott, és ugyan azért amiért a fideszt ki sem vizsgálták a Jobbikot jól megbüntették. A csuti patkány nagyon figyel arra, hogy egy párt se nőhessen túl nagyra, ezért semmitől sem riad vissza. A CÖF-ös disznók pl. több állami támogatásban részesültek, mint bármelyik ellenzéki párt. A csutinak csak azért van szüksége az ellenzékre, hogy a demokrácia látszatát kifelé fenntartsa, de ahogy valaki a legkisebb veszélyt is jelenti rájuk azt azonnal ellehetetlenítik anyagilag. Oroszoknál és a törököknél a szabadságodat, vagy az életedet veszik el, itt egyenlőre "csak" a megélhetésedet, ami sok esetben már önmagában is felér egy halálos ítélettel.
Eriksson
@nemfideszes: Egyszerű vagy mint a faék.
Simicska és a Fidesz szimbiózisban élt. Egyik adta a hardvert, másik a szoftvert. Ha Simicska nem kap állami megbízatásokat, mehet a süllyesztőbe, mint ahogy meg is történt.
A Jobbikkal kapcsolatban még az is megfordult a fejemben, hogy szándékosan tette tönkre a pártot - megbízásból -, hogy lekapcsolja a legnagyobb ellenzéket. De most már látszik, hogy nem így történt. Ő van legjobban megsértve, hogy nem nyertek a beléjük invesztált milliárdok ellenére. Most meg úgy gondolja, hogy aki hülye, haljon ki.
Eladott Ország
@Eriksson: Könnyű úgy meggazdagodni, hogy az állami beruházásokat rendre, a csúti kancigány strómanja nyeri. Csak egyetlen olyan külföldi projektet/beruházást említsél már meg, amit ez a féleszű csúti strómanja megnyert. Ne erőlködj! Egyet se nyert!
Eriksson
@Eladott Ország: Ezt mondom én is, éppen a feletted írott hsz-ban.
csipetke
Miért?Csak nem hiányolta valaki orbánt?Tőlünk az egész hátralévő életében nyaralhatna,így legalább a mi életünkből eltűnne,és így talán előbb-utóbb bekövetkezne valami kis fellendülés,és talán néhány éven belül utolérnénk a szomszédországokat.Na nem Ausztriát,mert ahhoz kéne még minimum 30 év.
csipetke
@eszegfu: 12:56 Nemcsak a víz az övéké.Örököltem egy szántót,amire bányaszolgalmi jogot jegyzett be az állam.Engem nem kérdeztek,hogy akarom-e.Nem emlékszem pontosan,hogy minden ilyen magánterület asszem 2,vagy 3 méter mélységig az enyém,de ha ez alatt valamit találnak,termálvizet,olajat,földgázt,akkor kisajátítják,és adnak érte valami,az állam által meghatározott összeget.Ki van ez találva.
JAJMÁR
Nem vagyok masochista. Nem keresem, felőlem örök időkig nyaralhat az egész hűbéres gárdával.
Nagyon jól érzem magam az elérhető emberekkel. ***
RonaGyuri
@Commenter: vannak tanítványok; most láttam egy reklámban

I MY MÁJ

az I után egy szív (LOVE) van, de copy közben az eltünt
Commenter
@RonaGyuri: ómájgod, ez sem rossz. erről az oldalról pedig villámgyorsan eltűnt a Momentum ma esti régi TV székház előtti tüntetéséről szóló hír (topic) a kommentekkel együtt. Ez van. ájdontlájkit. :(
babp1982
Pedig keresni kéne s mocskot és elrendezni véglegesen!!!
Commenter
@Horizont: "Hunyadi-Morvai Éva Melyik miniszterelnök jelentené be így, mókásan, leleményesen a vakációját? Elejétől kezdve drukkoltam, hogy a gyerekkori táblára felírt VAKÁCIÓ süljön ki belőle. Nagyon jó pihenést kívánok. Megérdemli." Ez kész,ilyen nincs, csak egy fidesz szavazótól. Egy elsős általános szellem iszintje az egy 55 éves! embertől aki MinE mókás és vicces? Hát, rohadtul nem! Kb. a politizálása is ezen a dedós szinten mozog.
Commenter
@Horizont: picit beleolvastam. És az ömlengők komolyan is gondolják! A sok megvett szavazó, köszönjük hogy itt tartunk. Remélem lesz még olyan nap hogy ezeknek a szavazati jogukat, állampolgárságukat visszavonják. Nem itt él nem itt adózik, belügyekbe nem szólhatna, mert nem lenne magyar állampolgár ha nincs orbán. Majd ha mi is megkapjuk a román állampolgárságot a románoktól, na akkor. Ez egészen abszurd!
kereső
@Commenter: nem kell a román állampolgárság.Az állampolgárság nem CSAK! jogokkal jár, hanem kötelezettségekkel IS! kéne,hogy járjon."Ha majd a jognak asztalánál..."-,de legyen
állampolgárságuk, de ne legyen joguk beleszólni az életünkbe.Meg a sok-sok támogatás, aminek szerintem nagyon örülnek a szerb,rpmán,ukrán kormányok, egy csomó terhet le vesz a vállukról.Komolyan mi vagyunk a hülyék gyülekezete,hogy gazdaságot,sportot/eszék 5 milliárd, meg erdélyben is /szociális hálót,gyermekjóléti szolgáltatásokat biztositunk. Itthon meg...
moareka
Soha nem keresünk, de te mindíg megtalálsz bennünket...
Commenter
@kereső: nem kell a román állampolgárság, persze hogy nem. Nem is azért írtam, csak hogy a visszásságot valamivel illusztráljam. Ha van állampolgársága (kettős állampolgárság) (sajnos) van joga beleszólni akár külföldről is. Ezt aknázta ki szavazatok szempontjából a fidesz.És ők ott persze ezért adják a szavazatokat. Idén először és végre kikérte magának a román kormány posványost...joggal.
Commenter
@Horizont: az. nem tudom meg fog a bukni, és ha igen mikorra heveri ki az ország. Már ha...
kereső
Ennél ez egy érdekesebb hir-még a hir tv-nél is!
Az mfor.hu délután írta meg, hogy egy friss rendelet a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá helyez több állami vállalatot, amelyek eddig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) portfóliójába tartoztak. Ilyen például a Magyar Villamos Művek vagy a Szerencsejáték Zrt., továbbá a Volánbusz, valamint regionális közlekedési és vízügyi társaságok.
Ez a tárcanélküli új miniszter,akinek a lakásába több olyan cég is be volt jelentve,amelyek aztán eltűntek,vagy k.t.a./kényszertörlés cégbiróság/ alá kerültek köztartozást hátrahagyva.
Commenter
@kereső: új, női "Simicska": senki sem pótolhatatlan a NER-ben.
namihami
Te hülye, eddig se kerestünk. Hiányoztál a pestisnek. Te erőltetted magadat miránk. Eddig is ellettünk volna és eztán is meglennénk nélküled.
volvós
@Commenter: tegnap 12:03
Helyesebben : ó...ió...ció ...korrupció orbanisztánban
advocat
Miért baj, ha a miniszterelnöknek van humorérzéke? Vagy ijesmilye.
eszegfu
@csipetke: Tegnap 17:49 Bizony szolgalmi jogot az állam a tulajdonosok megkérdezése nélkül alapithat, ezzel viszonyt a tulajdonod szinte eladhatatlanná válik, semmi értéke sincs.:(
Commenter
@volvós: így van. vagy ahogy Tordai Bence képviselő mondta ó, ió...ció...orbanizáció.
evacica
Keresi a fene, bár tűnne el végleg!Az lenne csak ajándék ennek a szerencsétlen országnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.