Egy öt évvel ezelőtti rendőrségi fénykép vezethet el a tetteshez. A biciklist Krisztina meggyilkolása előtt nem sokkal rögzítette az egyik ipari kamera. Nemcsak az emlékfutáson készült fotón szúrta ki, hanem a rendőrség által közzé tett felvételeken is azonosította volt élettársát az a nő, aki állítja: exe ölhette meg Gyurik Krisztinát.

Ő volt a soroksári kocogó nő gyilkosa? – fotó

A Bors szerint  nemrég vallomást tett a rendőrségen egy nő, aki biztos abban, hogy egykori élettársa, N. végzett a Soroksáron kocogó Kardosné Gyurik Krisztinával 2013. szeptember 25-én.

A férfi egy évvel később öngyilkosságot követett el, egy robogó vonat alá vetette magát.

A rendőrség tavaly decemberben több kamerafelvételt is nyilvánosságra hozott a tragédia napjáról. Többek között vár­ták annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését is, aki aznap 18 óra 18 perckor az Oázis kertészet előtt egy sötét kerékpárral haladt a Vízisport utca felé.

A térfigyelő kamera a gyilkosság előtt, 18 óra 18 perckor rögzítette a biciklist a helyszín közelében. A rendőrségen jelentkező nő szerint ez a férfi az egykori élettársa, és feltételezhetően Gyurik Krisztina gyilkosa.

A Bors információi szerint a nyomozók már N. édesanyjától és az egyik akkori munkatársától is mintát vettek. Az anyától vett minta döntő bizonyíték lehet fia bűnösségére vagy ártatlanságára nézve.

(Bors)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
És basszus a gyilkos megint megússza ! Igaz úgy sem ítélték volna halára, vagy 103 évre ! Érdekes, hogy a nőnek csak most jutott az eszébe, hogy jelentse ! Zavaros az egész elejétől ez a történek, így természetesen a vége is zavaros lett ! Soha nem tudjuk már meg azt, hogy miért gyilkolt , mi volt az indíték stb. ! "Érdekesebb" lett volna ha a gyilkos ezt eltudta volna mondani , hátha valami "érdekesebb" dolog is kiderült volna még az indítékról !! Ha valóban a DNS. ezt a gyilkost igazolja gyilkosnak ! A volt élettárs meg örüljön , hogy nem őt ölte meg a kedvese, de ennek is valami oka volt ! Egészen biztos, hogy volt valami oka a gyilkosságnak , de nem az anyagi haszonszerzés az tuti ! Valami itt bűzlik nagyon !!!

papa.49
@maci0427: Nem vagy egyedül evvel a véleményeddel szerintem is valakit nagyon ,,takar,, a söndörség !!!
maci0427
@papa.49: Talán ez már ki sem fog derülni ! Vonat alatt végezte a gyilkos, ha ő volt ! Hogy öngyilok volt e ? Gondolom !
papa.49
@maci0427: Ha most ennyire biztos a dolgában a nő akkor miért nem 5 évvel ezelőtt tett vallomást, vagy csak mostanra ,,világosodott,, meg ???Szerintem meg ráfogták valakire az egészet, akit már nem lehet kihallgatni sem, vagy ha tényleg volt a kezében a rendőrségnek valami mehetnének kapálni is a tudásukkal, ez is olyan mint a móri eset volt, ott se jutottak ötről a hatra a rendőrök !!!
Már csak azt kéne tudni ennyire bénák, vagy készakarva nem vehetik észre az igazságot, mert a leglényegesebb kérdés ez volna !!!
maci0427
@papa.49: Ez nagy kérdés, viszont a nyomravezetői díjra igényt tart ! De várjuk meg a végét, hogy a DNS. egyezik e ! Lehet, hogy csak kamu minden !
papa.49
@maci0427: Még az is lehet, de akkor a hölgyeménynek kéne állnia a vizsgálatok árát !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.