Lekerült a nyomkövető a két éve 250 millió forint óvadék kifizetése után házi őrizetbe került Vizoviczki Lászlóról.

Levették a nyomkövetőt Vizoviczki Lászlóról
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Nincs már nyomkövető eszköz a maffia-bűncselekmények miatt bíróság előtt álló, két éve az előzetes letartóztatásból 250 millió forintos rekordóvadék fejében szabaduló Vizoviczki László lábán – tudta meg a Pesti Srácok.

Vizoviczki házi őrizetét a bíróság néhány hónapja jogerősen is megszüntette, és lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette. Ez azt jelenti, hogy

rendszeresen jelentkeznie kell a lakhely szerint illetékes rendőrkapitányságon, és csak engedéllyel hagyhatja el Budapestet.

Vizoviczki Lászlónak jelenleg két pere is folyamatban van, ami hatósági emberek, köztük rendőrfőtisztek megvesztegetéséről szól. A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt a Fővárosi Törvényszék megbízásából 2015 januárjától tart a büntetőper.

A vád lényege, hogy a csaknem negyven budapesti, illetve debreceni szórakozóhely működtetésében érdekelt Vizoviczki 2005 óta

havi fizetést adott vezető beosztású rendőröknek azért, hogy klubjait ne zaklassák, és előre tudjon az ellene, illetve az éjszakai életben dolgozó vetélytársai ellen folyó eljárásokról. 

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A fidesszel üzletelő Vizoviczki, aki azzal zsarolta a Fideszt, hogy ha nem engedik háziőrizetbe, pofázni fog és az állampárt viselt dolgairól mesél majd széles nyilvánosság előtt, immár elérte a célját és kussol. Polt pedig nem találja a Kubatovnak címzett levelet és képviselői kérdésekre válasz helyett hazudozik. Gazembereket rejteget és életben tartja a megbízóit, hálásan köszöni saját pozícióját és felesége sokmilliós fizetését Matolcsy szárnyai alatt. Nem csodálkozom, hogy nem érte meg Poltnak vádalkut kötni az alvilág urával, hiszen még így sem gördülékeny a fideszes bűntársakat tisztára mosni. Ezért aztán írjuk ezt is a többi mellé. Polt Péternek köszönhetően nem derülhet ki, hogy ebben az országban a nép választottjai hogyan és milyen mértékben vannak összefonódva bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt gazemberekkel. A fenti ábra szerint igen valószínűnek tűnik – de mivel nincsen független ügyészség ezért ilyet nem lehet leírni bizonyosságként -, hogy Kubatov, Polt, Rogán és a többiek egyaránt üzlet- és bűntársai Vizoviczkinek. Ezért kell ilyen hagymázas, átlátszó, aljas hazugságokkal menteni a menthetőt. Különben mind belebuknak. Egytől egyig.
A legdurvább az, hogy a bűncselekménysorozat, amiről szó van, nem múlt idő, hanem napjainkban is, ezekben a pillanatokban is zajlik. És addig nem lesz vége, amíg a fidesz és Polt Péter a helyén van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Mi készül itt emberek? Minden maffiózó-t kiengednek?/most olvasom,hogy szabadul kisbandi/,ennek leveszik a nyomkövetőjét,gyárfás külföldre készül,szabadul a négy embert meggyilkoló ésmillókat rabló ?
Eladott Ország
@Lepényleső: Jelszó: Sírig tartsd a pofádat! A vezetőbeosztású rendőrtiszteknek így életpályamodell nélkül is hasított a bérszínvonaluk, a határrendészeknek meg elég a romlott szendvics is. A TEK-eseknek meg a négycsillagos szálloda, a hon árvíz védelménél.
cdn.rtl.hu/35/66/felhaborito-romlott-etelt-kapnak-a-hataron-szolgalo-rendorok_image_161c2141f74762a0b9e2c86a0f99?size=w2
cdn2.rtl.hu/62/28/felhaborito-romlott-etelt-kapnak-a-hataron-szolgalo-rendorok_image_593e202e4f1e83b832a60aecbd22_16-6?size=4
tudode
Most már csak Magyar Róbert, a FEKETESEREG, bortönben sínylődő KIENGEDÉSE hiányzik, mivel exluzív interjút adhatott, és előfordulhat, hogy VALAMILYEN OKKAL az ALVILÁG igazság lesz az I-GAZSÁG, megcáfolva az így, úgy, amúgy MÉG működő igazságszolgáltatást:
.
------- Újranyitott akták (2017-06-22)
.
www.youtube.com/watch?v=HyrFpJFnwws
.
(Fekete sereg. Magyar Róbert!)
..
Miközben a KISEBBSÉGET pártunk, és kormányunk éhbérért amiatt köti le 8 órán keresztűl, hogy NE LEGYEN EREJÜK LOPNi
.
hirtv.hu/ahirtvhirei/lazar-kozmunka-mellett-nincs-idejuk-lopni-az-embereknek-2443748
.
Milliárdokat reggel, délben, este RENDSZERBE SZERVEZETTEN, törvényesítetten, aki kapja, marja egy BIZONYOS KÖRÖN BELÜL!
Eladott Ország
@Pegero: Ez a szomorú valóság, hogy b@zdmeg a fajtátad, te szarházi!
Eladott Ország
@Pegero: Lassan írom, hogy a fideszes is megértse. Elhiszem én, hogy hülyének lenni jó, a polgárt hülyének nézni még ennél is sokkal jobb. De lehet, hogy nem célszerű hosszútávon. A régi és új nemzeti egység már csak ilyen. Akkor több, ha kevesebb. És akkor emelkedik, ha csökken. Kár, hogy nem vicc, hanem véresen komoly.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.