Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában.

20-30 százalékkal nőhetnek a lakásárak Debrecenben a BMW-gyár miatt
Fotó: Pixabay

Mester Nándor az M1 aktuális csatornán pénteken jelezte: ez azért lehet, mert újabb szakemberek érkeznek, adott esetben a családjukkal, szállásra van szükségük, szeretnék a gyerekeket iskolába járatni, vásárolniuk kell, ez mind keresletnövekedést okoz, ami fölfelé hajtja az árakat.

Elmondta, hogy a másik két magyar autógyári városban az ingatlanszektor szinte minden alágazata dinamikusan fejlődött, talán a hotelpiac nem annyira, de az ipari és kereskedelmi ingatlanok (üzlethelyiségek, üzletközpontok), a telekpiac és a lakáspiac igen. Erre számítanak Debrecenben is.

Az elemző kitért arra is: már tart három jelentős lakóparképítés a városban, az egyik a vége felé jár, a másik kettő révén pedig 350 újépítésű lakás lesz elérhető a piacon másfél éven belül.

Hozzátette: Győrben és Kecskeméten az első, átmeneti időszakban inkább a lakásbérleti piac bővült dinamikusan, Debrecenben is valószínűleg ez növekszik majd, valamint a befektetési célú lakásvásárlás az említett új lakásokból akár a következő évben is.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Sajnos lesz az még drágább is, ha az 5%-os ÁFA megszűnik és 27%-ra emelkedik, 2020-tól. Arról nem beszélve, hogy az anyagárak is emelkednek, meg a munkabér is, és nem lesz aki dolgozzon szarér-hugyér és elmennek az országból a szakmunkások is. Bizony! Úgyhogy a BMW gyár csak hab a tortán. Az egy másik kérdés, hogy meddig dolgoznak majd éhbérélt az összeszerelőüzemben és nem mennek e el például Szlovákiába dolgozni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Sajnos lesz az még drágább is, ha az 5%-os ÁFA megszűnik és 27%-ra emelkedik, 2020-tól. Arról nem beszélve, hogy az anyagárak is emelkednek, meg a munkabér is, és nem lesz aki dolgozzon szarér-hugyér és elmennek az országból a szakmunkások is. Bizony! Úgyhogy a BMW gyár csak hab a tortán. Az egy másik kérdés, hogy meddig dolgoznak majd éhbérélt az összeszerelőüzemben és nem mennek e el például Szlovákiába dolgozni.
kereső
A közös érdek- az közösérdek.(merkel-orbán):
Közel 200 millió eurót (mintegy 64 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból a Berettyóújfalu és Debrecen közötti autópálya-szakasz építésére – jelentették be pénteken Brüsszelben.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a tervezett fejlesztés nyomán egyebek mellett Debrecenből is elérhetővé válik a Budapesttől a román határig húzódó M4-es autópálya, aminek a kiépítéséhez májusban 265 millió euró (nagyjából 82 milliárd forint) finanszírozást hagyott jóvá az EU.
papa.49
Álljunk már meg egy szóra HA EGYÁLTALÁN FELÉPÜL AZ A GYÁR !!!
A bolond ember költi el a nyereményét a lottó sorsolás előtt !!!
1magyar
A kecskemét merci is felverte a lakásárakat ott.
Eladott Ország
@Horizont: Mindig annyi közpénzt ad a kormány a multiknak, hogy a fidesz bűnbanda közpénzlopására az EU szemet hunyjon - legfeljebb egy ejnye-bejnye- és a néppárt ne zárja ki a soraiból a fideszt.
Eladott Ország
@Horizont: Erre céloztam. A multik korlátlan kiszolgálása a hatalmon maradás érdekében. Tiszta banánköztársaság. Sohanapján lesz itt felzárkózás. Elég csak néhány szarházi politikust túlfizetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.