Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében közölte, hogy idősebb fia, ifjabb Donald Trump 2016-ban azért találkozott a New York-i Trump-toronyban oroszokkal, hogy információkat kapjon Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről.

Donald Trump közölte: fia 2016-ban oroszokkal találkozott, hogy információkat kapjon Hillary Clintonról

Az elnök szerint ebben nem volt semmi törvényellenes, mert a

politikában mindig így csinálják.

Trump cáfolta a The Washington Post című lap és a CNN hírtelevízió szombaton közölt információit, miszerint aggódna amiatt, hogy a fia találkozóinak jogi következményei lehetnek. A CNN névtelen fehér házi forrásokat idézve azt állította: Donald Trumpot hónapok óta aggodalom tölti el amiatt, hogy a családját is érinthetik az egykori kampánycsapata munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást feltárni kívánó, Robert Mueller vezette bizottság vizsgálatai. A találkozóra utalva Doanld Trump hozzátette: nem sült ki belőle semmi és – mint fogalmazott – "semmit sem tudtam róla".

Elemzők megjegyzik: a politikai életben valóban rutinnak számít az információgyűjtés az ellenlábasokról, csakhogy nem az Egyesült Államok ellenségeiként számon tartott országok képviselőitől. Ifjabb Donald Trump találkozója idején érvényben voltak az amerikai szankciók Oroszország ellen.

Először fordul elő, hogy az elnök elismerte a legidősebb fia és oroszok közötti találkozó célját. Ifjabb Donald Trump tavaly júliusban – amikor az információ először napvilágot látott – a The New York Times című lapnak küldött közleményében azt állította, hogy a találkozón orosz gyermekek amerikai örökbefogadásának lehetőségeiről esett szó. Egy nappal később azonban, egy újabb közleményben ifjabb Trump azt is közölte, hogy Natalja Veszelnyickaja, az orosz ügyvédnő, akivel találkozott, Hillary Clintont lejárató dokumentumokat ígért neki.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Honnan tudja ez a diszf@sz hogy mi hogy megy a politikaban? A budos eleteben nem volt koze a politikahoz, hat meg a kulugyhoz, belso kemelharitashoz - mit es honnan tudhatna o, hogy ezt hogy "szoktak" csinalni?
Es meg be is martja a sajat fiat. Most aztan az Isten se fogja lemosni roluk, hogy iszonyu jo kapcsolatokat tartottak fenn (vagy me'g tartanak is) a putyin rezsimmel...
papa.49
Kíváncsi vagyok a lemondását mikor nyújtja be, nem megy ez a dolog a tramplinak !!!
karma1
@Szeparepa2: @papa.49: Ezt mar szerintem sem tudja kimagyarazni, - ezek utan vegkepp nem ertem, hogy hogy merte az oroszok ellen bevetni a 25-40 %-os acelipari es jarmubehozatali adot, amire persze putyin is azonnal ugyanekkorara emelte meg az Amerikabol jovo ilyen tipusu aruk vamadojat...
En trump helyeben nem becsulnem le putyin vitathatatlanul komoly kemhalozatanak a mukodeset,...
papa.49
@karma1: Ez a fütyi olyan mértékben hülye, mint 3 orbán ( a hülyeség mértéke 1 orbán) na ez mindjárt 3. at kitesz!!!
Ennek fingja nincs arról, hogy az ezredes a ,,lélektani hadviselés,, mestere, mert még az óvodás is palira tudta venni a meséjével, ez csak a ,,handabandázáshoz,, ért semmi egyébhez !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.