A Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke azt mondta, pénzügyi szempontból botrányos, anarchikus állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein.

ÁSZ-elnök a kórházakról: "Anarchia. Botrány"

A szervezet számos kórházat, szakrendelőt ellenőrzött, utóbbiak vezetői nem tartották be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat, a kórházakban pedig néhol leltár sincs egyes készletekről. Tapasztalataikat maga az ÁSZ-elnök summázta így.

Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut.

Domokos László felidézte, hogy találtak olyan kórházat, ahol szinte minden fontos terméket, szolgáltatást közbeszerzés nélkül vettek és az összes lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagyták. Volt, ahol azt sem tudták, mekkora a készlet, miből, mennyi fogy, máshol az elszámolások voltak átláthatatlanok voltak.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Soós Lajos

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez a pacák most jött a diliházból ???
A képét nézve ez jutott eszembe először !!!
Igen ,,botrány,, hogy ilyen trükközésekre kényszerítik a kórházakat, és vajon kicsoda, hát a domonkos elvtárs pártja, kormánya, talán oda kéne a nem tetszését benyújtani !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@cikicakk55: Kedves, ez az oldal mar kb. egy honapja erosen cenzurazza a bekuldendo cikkeket: ha olyan cikket akarnal bekuldeni, amiben orban vagy valamelyik seggnyaloja ellen szol az ujsagiro, akkor egyszeruen nem veszi tudomasul a bekuldesedet a propi.
Cenzura, sajtoszabadsag teljes megszunese.
De kuldjel be toth gabirol, medveanyorol, bauko riherongy meztelensegerol barmilyen ujsagcikket: MINDENT be fog engedni, mert a bulvarral el lehet hulyiteni az itt kommenteloket. Szemetet a magyarnak, azt erdemli!
Desischado
@karma1: Már akit el lehet hülyíteni. Vagyunk itt jó páran, akiket nem. Ami meg ezt a fidesz kotorékot illeti, tán csak nem az a baja, hogy nem tudnak eleget lopni?! Tennék rendbe a kórházakat, lene elegendő szakember és normális fizetések, és akkor nem lenne gond, te gerinctelen rohadék!
evacica
Te jó Isten! Hát ahogy ránézek erre a pofára az élettől s elmegy az ember kedve!Nem tudom, hogy honnan a fenéből szedték össze ezt a sok rossz arcú egyént akik most ezt a nyomorult országot képviselik, de az biztos, hogy válogatott egy társulat!
cikicakk55
@karma1: tegnap :22:46
Akkor jól éreztem én,hogy sokkal kevesebb úgy mond politikai cikk van fenn,mint mikor elkezdtem itt olvasgatni.Emléksze,nagyon tetszett,hogy változatos,nem pártfüggő volt a propi. Tehát voltam jobbos,balos cikkek is. Volt komcsi,libsi éltető és szidó cikk vegyesen. Mostanában viszont Berki k, VV Fanni( szegény) medveanyó, és természetesen a Ripost, a városi kurír, és a Faktor cikkei,amiket úgy ahogy vannak ki nem állhatok. Mindegy,attól még megmaradok a propi mellett,mert ti hiányoznátok,de így már nem annyira jó mint volt.Kár,hogy ide is betört a Fidesz, a félelem és a részrehajlás.
cikicakk55
Érdekes, ahogy öregszem,úgy jövök rá egyre gyorsabban,hogy az emberek arcára ki van írva a természetük. Fiatalabb koromban vagy nem figyeltem,vagy nem érdekelt,vagy csak nem értem rá ezzel foglalkozni. Mostanában már észre lehet venni,hogy kiben mennyi gonoszság,mennyi érdek,mennyi önzés vagy önimádat van. Kár,hogy ezt fiatalabb koromban nem láttam így. Elég sok kellemetlen " ismerőstől" tartott volna távol,hogy leolvasom az arcukról " Nem jó ember"
Sámannus
Csak azt kérdezné meg tőle valaki, hogy hol a faxszban van a "kan cellár"?
Talán a Mari néni bugyogójában keresné.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.