Hajnalban megtalálták azt a családot, amely hétfő este, kirándulás közben tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögliget melletti erdős területen. Keresésük egész éjszaka folyt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Dobi Tamás kiemelte,

a 34 éves apa, a 31 esztendős anya, valamint két gyermekük, egy ötéves kisfiú és egy hároméves kislány kirándulni indultak, ám a megbeszélt vacsoraidőre nem tértek vissza a szállásukra.

A szállásadók azt feltételezték, hogy mivel vendégeiknek nincs helyismeretük, eltévedtek az erdőben, így bejelentést tettek a rendőrségen.

Dobi Tamás hozzátette: először telefonon és a közösségi hálón próbáltak kapcsolatba lépni velük, ám egyiken sem voltak elérhetők, ezért rendőrök, természetvédelmi őrök és katasztrófavédelmi szakemberek alkotta kutatócsoport indult gyalogosan és járművel a nyomukba.

Az eltévedt családot végül ma hajnalban, kevéssel három óra után találták meg, egy esőbeállóban húzták meg magukat.

Fáztak és elfáradtak, de épségben tértek vissza szállásukra

- közölte a sajtóreferens.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.