A beharangozóból: Leesett a tantusz? Rendhagyó élő fogadóóra Ujhelyi István Facebook oldalán, a vendég: a volt Hír TV-s Csintalan Sándor, aki kirúgása pillanatában bejelentette, hogy a világhálón folytatja méltatlanul megszüntetett beszélgetős műsorát.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@papa.49: Bár nem szoktam célravezetőnek tartani, ha valaki megpróbálja a Nokiás dobozok által fémjelzett 2010 előtti időszakot összemosni a 2010 utáni nyílt és gátlástalan pusztítással, most megint úgy érzem: ez itt nem a barikád két különböző oldala csak azért, mert míg egyesek hét éve a 10 méteres ugrótoronyból hugyozzák arcon a választókat, a kettesek szégyenkezve pisiltek a közös medencébe. Úgy tűnik, hogy ezek ugyanazok. Ez így, ahogy van, a rendszerváltás utáni egységes és oszthatatlan, ideológiák által el nem határolható politikai osztály. A maga hamisan fénylő valójában és erkölcstelenségében. Menthetetlen ország az, ahol minden politikus ártatlan, mint a ma született bárány, miközben mindenki ott ügyeskedik, ahol tud és nem szégyell, aztán ha valami félig kiderül, akkor jön a sóhajtozás, hogy a másik oldal tehet mindenről és jön a magyarázkodás, hogy ez miért nem lopás, és miért nem felelős csak mindig valaki más.Ez megint az, aminek tűnik. Ez a rongyosra cincált, örök érvényű közhely: ezek ugyanazok. Miként a vesztes is ugyanaz. Egy hülyének nézett ország, amely ahelyett, hogy három évtized alatt felzárkózott volna Európához, a korrupció fertőjében vergődik és próbál meg túlélni a szarnak, bajnak nincs gazdája kezdetű népi bölcsesség dallamára.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
36
Brühühü, Hadházy Ákos meg nem kell sehová, mert mindig ott van nála a diktafon.:)))
wagabund
..."aki kirúgása pillanatában bejelentette, hogy a világhálón folytatja méltatlanul megszüntetett beszélgetős műsorát."...

néztem, mert úgy lehet csak véleményt alkotni...

...a régi szép időkben, amikor kocsmatulajdonosként az ivó pultjánál tartotta a jópofa észosztást...
...némi tétovázás... merre is fordítsa a köpenyt, merről is fúj a szél...

...aztán ismét eljött az ő ideje, és a hírtévé foteljében szétfolyva mondta...mondta...mondta...hogy mit is? hát az megjegyezhetetlen volt..

az azért magáért beszélt, amit a "privát szférában" láthattam...túlsúlyos, elhízott, mint egy disznó, cukros, lövi magát inzulinnal, műtérdforgói vannak, és ennek ellenére hatalmas lábasban főzi a sok-sok disznóhúst, és azok tartozékait(amit nem a kutyák kapnak)...és pia..pia..pia...azért a látszat kedvéért megmutatta a tórát..mégis a pí-ár nagyon fontos.
ha a magánéletében ennyire nemtörődöm, milyen alapon akar másoknak utat mutatni?
wagabund
ha Újhelyihez dörgölődzik, az jelent valamit...azt ugyan elképzelni sem tudom, hogy Újhelyi miként fog brüsszelben maradni újabb öt évre, de Csintalan megpróbálja barátjává fogadni..
Eladott Ország
@papa.49: ma, 16:34; Én sem tudom, de valószínűleg békés úton nem fog menni. De ne legyen igazam!
papa.49
@Eladott Ország: Pedig másként nem fog menni !!!
Eladott Ország
@Rockxy: Engem meg csak az érdekel, miért piros a majom feneke.
Tudom az oroszlán a szavannákon él,
tudom, hogy a párduc gyorsabb, mint a szél,
hogy a legszegényebb állat a templom egere,
csak azt nem tudom miért piros a majom feneke...
www.youtube.com/watch?v=PnoUA-ZieJ8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.