Örömködés van, megy a turizmus.

A vendégforgalom több mint 5 százalékkal, a szálláshelyek bevétele pedig több mint 10 százalékkal nőtt az első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest; a növekedés motorja a belföldi turizmus, ami jelzi, hogy a magyar családok anyagi mozgástere bővül – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kormány minden támogatást megad annak érdekében, hogy a magyar turizmus továbbra is dinamikusan növekedjen, ezt célozzák a közvetlen támogatási programok, az infrastruktúra-fejlesztések és a tájékoztató kampányok is.

A közleményben Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány elkötelezettségét mutatja, hogy miközben 2010-ben 7,6 milliárd forint állt rendelkezésre a turizmus fejlesztésére, mostanra ez az összeg 53 milliárd forintra nőtt.

A turizmus nemcsak gazdasági sikerágazat, hanem a hazaszeretet egyik fő terepe, lehetőséget ad arra is, hogy őrizzük kulturális és természeti értékeinket – áll a közleményben.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Költünk is rá rendesen, és adunk kedvezményeket, pl. adókedvezményt. És biztosan van egy jó tanácsadója is.
F_Viktor
"...mostanra ez az összeg 53 milliárd forintra nőtt."

Vagyis idén 53 milliárd forint közpénzt kapnak turizmusfejlesztés címen a mészárosok és a tiborcok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.