Ő a közterület-felügyeletet vezette 8 évig. 

Nemcsak Debrecenben sikerült az iskolai közösség ellenében olyan igazgatót választani a minisztériumnak, aki sosem járt az adott intézményben, és nem is tanított középiskolában: Vácon is hasonló a helyzet.

A 444 cikke szerint Steidl Levente, a váci Fidesz egyik képviselője, aki 8 évig vezette a helyi közterület-felügyeletet, válthatja a Madách Imre Gimnázium élén az eddigi igazgatót, Horváth Editet. Horváth 29 éve tanít a gimnáziumban, 2004 és 2012 közt igazgatóhelyettes volt, azóta igazgató. Steidl Levente diákként maga is a gimnáziumba járt, ám ott sosem tanított – sőt, 2010 óta nem tanít sehol.

Vácon is fideszes képviselő lesz iskolaigazgató

Fotó: Illusztráció/pexels.com CCO

Horváth Edit pályázatát a tanári és szülői munkaközösség, a diákok és az alkalmazottak többsége támogatta, mégis Steidlre esett a minisztérium választása. 

Fidesz Váci Szervezete

Fidesz Váci Szervezete added a new photo.

A lap szerint azért is eshetett ki az eddigi igazgató a pikszisből, mert 2015-ben levélben utasította el, hogy a központi március 15-ei ünnepségre diákokat utaztasson. Akkor ebből helyben kisebb botrány kerekedett. 

Steidl augusztus 17-én tartja az évnyitó értekezletet a tantestület előtt.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Talán eljön ez az idő is:
- Önnek nagyon szép kis vállalkozása van. Holnaptól egy fideszes képviselő vezeti.
justhpeter
Szerintem ez is a tízparancsolatból következik.
Clavigo
Elég szaros lehet a nyelve,,,,Tehát alkalmas. Oszt jó napot.
nezelodo
Ha minden ilyen igazgatóváltásról írna a Propeller, hétszám csak arról szóló cikkek lennének, hogy a tantestületek, pár nyalonc kivételével mindenütt elutasítják a pártkomisszárokat, és mégis a nyakukra ültetik, őket, mint az áldott emlékű, a fijjuk szülei által belakott MSZMP pártbizottságok idejében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.