Kisvárda Város Honlapja Augusztus 11-én szombaton 19. 30-kor, a Ferencváros ellen játssza története első NB I-es mérkőzését hazai pályán a kisvárdai futballcsapat. Az esemény ünnepi rangját növeli, hogy stadionavató is lesz egyben a legnépszerűbb és legeredményesebb magyar csapat elleni mérkőzés. Ebből az alkalomból tartottak augusztus 9-én sajtótájékoztatót a Várda Sport Hotelben. „Mi, akik benne vagyunk az előkészületek sűrűjében, jól tudjuk, hogy mekkora munka van mögöttünk, a szakmaiság egy kicsit háttérbe szorult, hiszen mindenkit az új stadion és az NB I varázsa érdekelt.” – mondta Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója, hozzátéve: „Megkaptuk az engedélyt arra, hogy az új stadionban rendezhessük a szombati mérkőzést. Nyugodtan mondhatom, hogy „full” teltház, közel háromezer néző előtt történik majd mindez, hiszen a belépőjegyek gazdára találtak. A háromezer szurkoló mozgatása nem egyszerű feladat, ezért arra kérünk mindenkit, hogy időben induljon el és...

Forrás: kisvarda.hu
Feltöltő: Mézike
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
Hát emberek! Ezt a csodát is megéltük! :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.