Az ELTE és a CEU az érintett.

A hvg.hu cikke szerint a hét elején az egyetemek alig egy napot kaptak, hogy véleményezzenek egy módosító indítványt (melyet az emberi erőforrások és az igazságügyi minisztériumok dolgoztak ki), melynek egyik pontja azt mondja ki, hogy a jövőben nem indulhatnak képzések társadalmi nemek tanulmánya szakokon, azaz a genderszakokon.

Betiltja a genderszakokat a kormány

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0

A lap úgy értesült, a genderszakot tiltó részhez semmilyen indoklást sem fűzött a két tárca, hogy miért is kell megtiltani. 

Ilyen jellegű magyar nyelvű képzést az ELTE és a CEU indított, az ELTÉ-n még idén is vettek föl a szakra hallgatókat. Ők még végigvihetik a képzést, de jövőre már nem lehet fölvenni oda új embereket.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ezek nem normálisak!! Milyen alapon avatkonak be egy egyetem oktatási stratégiájába??? A betiltott szakok helyett, majd a Felházat oktatják vajon? Degenerált emberek vannak mind az emberi erőforrások mind az igazságügyi minisztériumban!!!? Pontosan nekik kéne ezen szakokat elvégezni!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Ezek nem normálisak!! Milyen alapon avatkonak be egy egyetem oktatási stratégiájába??? A betiltott szakok helyett, majd a Felházat oktatják vajon? Degenerált emberek vannak mind az emberi erőforrások mind az igazságügyi minisztériumban!!!? Pontosan nekik kéne ezen szakokat elvégezni!!
Edmond Dantes
Semmi baj.Sztálin majd őt követve Rákosi nálunk is betiltotta például a pszichológia tanítását,mert az akkori barmok lelkesen nyálazva nyugati,burzsuj "varázslóképzésnek" tartották.Orbán tanult tőlük.Van még néhány társadalomkutatási terület,amelyet be lehet tiltani,hogy legyen hely a Felháznak és hasonló értékeknek..Attól,hogy ostoba emberek látványosan elutálják a társadalmi nemet,a gendert,attól még létezik.Sőt,erre Simone de Beauvoir már hetven évvel ezelőtt felhívta a figyelmet és ez még a prűd Kádár rendszert sem zavarta,de legalább is nem tiltották..Ugyanis ettől természetesen még férfi marad a férfi és nő a nő,mert semmi köze a genetikai nemhez,bár ezt a retardált nyáj rohadtul nem érti..Nálunk mára már a totál sötét hülyeség üli a torát.
wagabund
méghozzá mesterszakot indítottak volna...

már csak azt kellene tudni, hogy mijalófaszt lehet a nemek különbözőségéről öt éven át egyetemi szinten rágódni? és piacképes egyáltalán ez a diploma? a piac eltart több tucat gender diplomást?

pestisracok.hu/gender-ideologia-nem-turi-szolas-szabadsagat/

www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__8537975-mi-ertelme-van-a-gender-studies-szaknak-van-barmi-haszna-belole-az-orszagnak
Edmond Dantes
@wagabund: A gender nem a mijalófasz nemek közti különbségről szól,sőt semmi köze hozzá,mert azt nem gendernek,hanem genetikának hívják.Továbbá mijalófaszt lehet kutatni például azon,hogy egy nukleon hogyan viselkedik potenciál völgyben és azon molyolni,hogy azt hányadfokú differenciál egyenlet írja le.Ezeket a szemüveges,tornából felmentett alakokat mind sittre kéne vágni,még focizni sem tudnak.A piac miatt meg ne aggódjon,ott maga nyugodtan vegyen csak krumplit.
Nessy
Az az érzésem, ahogy pártunk és kormányunk, úgy rajtuk kívűl mások sem tudják mit takar a "gender" fogalma.
A gender "társadalmi nemet" jelent, azaz a férfiak és nők társadalmi szerepe, elfogadottsága. Ennek alakulása a történelem folyamán és a várható jövőbeli szerepe.
namihami
Betiltunk valamit, mert a csuhások nem akarják. Vajon mikor fogjuk törvénybe foglalni, hogy Isten teremtette a világot és a Nap forog a Föld körül.
Akinek nem tezszik ez, arra vár egy jóképű máglya. Persze előtte még, pusztán meggyőzés céljából, némi sanyolcsizma, csigázás és társai. Tanulják meg a Fidedz/keresztény-erkölcsöt és szemléletet.
Klafa
@Nessy: @Edmond Dantes: Amiről ti beszéltek az bőven belefér a szociológiába egy fél éves tantárgynak, mint fakulttív irány.
Edmond Dantes
@Klafa: Maga igen nagy tudású lehet,ha ezt így kapásból kijelenti.Én nem vagyok a téma szakértője,sőt annyira nem is érdekel,de azt tudom,hogy komoly társadalmi problémák kutatását és azok megoldásának lehetőségeit is vizsgálják a genderen belül,például :női és férfi szerepek változása,a családon belüli erőszak,női jogok alakulása...stb.Szigorúan véve a gender nagyon-nagyon leegyszerűsítve az,hogy a társadalom mit vár el a nőtől és a férfitől,függetlenül attól,hogy az egyénnek milyen vágya vagy akarata van.Ez milyen problémát vagy konfliktust okoz az érintettek személyiségében,karrierjében..Kövér például azt várja el a nőktől,hogy unokákat szüljenek neki.Erre valóban elég egy félév fakultáció,még sok is.Érdekes,hogy ezt sok hülye nyugat európai egyetem,sőt még egyházi támogatással működő oktatási intézet sem tudja megoldani egy félév alatt,holott fontosnak tartják a témát.Maga kellene oda,a maga nagy esze.
Klafa
@Edmond Dantes: Valóban, ezeket tényleg phd genederológusoknak kell vizsgálni, mert ha nem vizsgáljuk, akkor a társadalom nem fogja elvárni és a nők nem fogják tudni mit is akarjanak vagy ne akarjanak. Ehhez tényleg egyetemi végzettség kell.
Komoly kérdések ezek, mert a genderológusok nélkül nem tojnak holnap tojást a tyúkok, az ezerkettes lada meg féltengelyes lesz, az euró meg a dollárhoz képest inflálódik.

A gender szak egy önmagát generáló bullshit.

A társadalmi problémák kutatását pedig a szociológusok végzik, mert ez a szakmájuk.
Edmond Dantes
@Klafa: Hát örülök,hogy feltalálta a fedőn a púpot.Óriási.A gendert ugyanis a szociológián belül belül tanítják,tehát a genderkutatást szociológusok végzik!!!Ahogy a Műegyetemen a gépészkaron belül van energetika,gyártástechnológia,ipari informatika...stb,ők mind-mind gépészmérnökök.Mondtam,hogy magának rengeteg esze van.Azért ennek ellenére javaslom,hogy már ne égesse magát tovább.Viszlát.
Ludmilla
jobb lenne,ha a gengszter szakot tiltanák be,azt,ahol a fideszbérencek szerezték a papírjaikat... előbbre lennénk
Eladott Ország
A Magyar Tudományos Akadémia, amelynek függetlenségét éppen nemrég rúgta szájba a kormány midőn elvonta a kutatóintézetek támogatását, a minap hivatalos Facebook-oldalán posztolt arról, hogy az 1825-ben felállított MTA egyszer majdnem megszűnt, egészen pontosan akkor, amikor 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja az Akadémiával szemben felállította a Tudományügyi Minisztériumként működő Magyar Tudományos Tanácsot. A sajtó okkal, vagy ok nélkül feltételezte, hogy ez a neves intézmény valójában a kormánynak kívánt üzenni azzal, hogy utoljára Rákosi alatt fenyegette őket a megszűnés. A sajtó gondolhatta azt, hogy az MTA minden fronton harcol a függetlensége és a kutatói szabadság megőrzése érdekében, és ez a félreérthetetlennek látszó üzenet is azt bizonyítja, hogy nem törődtek bele a sorsukba. Frászkarikát! Az MTA megmagyarázta, hogy nyugi van, szó nincs itt semmiféle üzengetésről:
…. az MTA tevékenységét és történetét bemutató posztjaink nem az MTA-ITM vitához kapcsolódnak. Tehát se kacsintgatás, se összeesküvés, se Orbán, se Rákosi (egyébként is, az igazi Rákosi-korszak 1949-től kezdődött).
Ha a genderelmélet tudománytalan, akkor miért oktatják a hittant az iskolákban?
1magyar
Ilyen baromság egyáltalán miért volt???
Csizmás Kond
A genderelmélet egy rosszul sikerült egyén beteges és dilettáns elméletéből született éltudomány. Alaptalan szakmaiatlan sőt tudománytalan az egész...viszont a mai narkós, alkoholista, agyatlan nemzedéknek lehet akár a bibliája is.
Ludmilla
@Csizmás Kond: ezt te honnan tudod?Ismered a tananyagot?
justhpeter
@Csizmás Kond: Annyi tudással, amennyivel rendelkezel már túl is van ragozva a kérdés.
Csizmás Kond
@justhpeter: ...gondolom ez a saját tudományos megállapításod ...?
Eladott Ország
@Csizmás Kond: Hófehérke és a hét törpe. Úgy kezdődik, hogy hét pasas él együtt az erdő közepén. Hét! Na vajon ők mit csinálnak, amikor rájuk tör a jogos és elvárt szaporodási kedv, de sehol egy értékalapú nő? Na? Mit csinálnak? És kivel csinálják? Undorító! És a slusszpoén csak most jön, mert hirtelen beköltözik hozzájuk egy liberális perszóna, aki megtagadja a család szentségét és lelép otthonról. Belegondolni is gyomorforgató abba, hogy ezt a mesét gyerekek is olvashatják, hallgathatják, megnézhetik moziban, tévében, színházban. Fertő! Csipkerózsika. Ez a történet mindjárt úgy kezdődik, hogy egy házaspár sehogy nem akar normális úton szaporodni, inkább a mesterséges megtermékenyítést részesítik előnyben. Megszületik a lányuk, aki ugye már a fogantatás módja miatt eleve nem lehet rendes konzervatív nőszemély. Persze ez a viselkedésén is meglátszik. Ahelyett, hogy főzne, mosna, gyereket szülne, egész nap csak alszik. Tipikus feminista szingli tempó. Férjhez menni is csak akkor hajlandó, amikor egy pénzes pasas bukkan fel a színen. Undorító!
No. Szerintem ennyivel most ellesznek tányérnyalóék. Ha kifogynak a hülye ötletekből, bátran szóljanak, állok rendelkezésre. Tudom, hogy egy KDNP-s fogalmatlan pártkatona szerint Harvard, Yale, Sorbonne, Cambridge, Oxford (hogy csak a legnagyobbakat említsem) elmehet a búbánatos devianciájával és a félrecsúszott, kreált zagyvaságaival a büdös francba, de ezeken a névtelen egyetemeken – alig eltérő elnevezés alatt – komplett szakok működnek, és jól működnek. Sehol, egyetlen kormány sem indított háborút Soros György patás ördögre és a kereszténységre hivatkozva tanszékek és egyetemek ellen azért, amiért a suttyó, műveletlen, tanulatlan, középkor iránti nosztalgiában élő magyar kormánypártok. Akik politikai tőkét próbálnak kovácsolni abból, hogy semmihez nem értenek, és ami a Bibiliában nincs leírva, az nincs is alapon üldözik a tudást, a tudományosságot. Azt a részét mindenképpen, amelyik egydimenziós világnézetüket nem igazolja.
Csizmás Kond
@Ludmilla: Dehogy, csak olvasgatok amikor nincs más elfoglaltságom...
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ..de erre már válaszoltam...meséből tudomány...
Edmond Dantes
@Csizmás Kond: Olvassa el a Fidesz meghatározó értelmiségi körébe tartozó Bencsik Gábor mai nyilatkozatát.Aztán gondolkodjon el,remélem neki talán hisz .Ha a nagyhasú vezér kiadja a parancsot,hogy vissza az egész,mert rajtunk röhög a világ,akkor lelkes támogatója lesz a gendernek,amiről egyébként-ahogy látszik a szövegéből- segge sincs?
SystemError
A hír, aminek legjobban azok örülnek, akik semmilyen szakot nem végeztek semmilyen egyetem..:) Mondjuk a legtöbb fidesz intézkedésnek ők szoktak a legjobban őrülni amúgy is..
menekült
Elképesztő, mennyi baromságot tudnak összehordani egyesek olyan dologgal kapcsolatban, amiről lövésük sincs, csak a saját torz képzelgéseiket vetítik bele. De ki a bánatot érdekelne ez, ha a kormány ugyanígy ne állna be a sorba. Én már nem csodálkozom ezen, olyan országban, ahol a miniszterek ennyire ostobák. A hadügyminiszter kupakostól néz a látcsőbe, az oktatási miniszter a balneológia tudományát tiltaná be: "bálnatenyésztésben jártas professzorok lehetnek Magyarországon is, de nekünk erre igazán nincs szükségünk", az emberminiszter pedig a tízparancsolattal gyógyítana. Előbb-utóbb az egész országot lebutítják a saját szintjükre, ennek jeleit már itt a propin is látni.
Lepényleső
Na ugye,ha ilyen szakok nem lesznek,akkor semmilyen társadalmi problémák fejet fel nem
ütnek,hiszen nem lesznek olyanok akik ilyeneket tudományosan csokorba szednek.
Csizmás Kond
@Edmond Dantes: ...van saját véleményem, ezért nem plagizok senkitől...szerintem a genderizé nem tudomány hanem ámítás. Az ember a kezdetektől fogva kétféle nemű, az aki egyiknek a bőrében a másiknak érzi magát, aki nem a születéséből fakadóan érzi magát annak a neműnek aminek a világra jött, hanem tudományosan kell neki megmagyarázni, aki úgy érzi, hogy egyik nemhez sem tartozik azok betegek. Amúgy mindenkinek van jóga betegnek lenni de az már ismét csak politika. Szerintem annak kéne örvendjen és attól kéne boldog legyen valaki, ha egészséges meghatározott egyneműnek születik és a tudományt arra használni hogy ne a jól bevált rendet akarja megváltoztatni, hanem az olyan esetek legyenek elkerülhetőek ahol ilyen félkegyelműek születnek.
Edmond Dantes
@Csizmás Kond: Attól tartok,hogy magának tényleg sejtelme sincs arról,hogy mi az a társadalmi nem,azaz a gender.Genetikai nemnek azt nevezzük ,ami a lábunk között van.A társadalmi nem pedig az,amit a társadalom elvár tőlünk a genetikai nemünk alapján.A kettő nem mindenkinél és nem mindig esik egybe és ez konfliktust okozhat az egyénnek,végeredményben a társadalomnak is.El tudta volna képzelni,hogy ezelőtt mondjuk ötven évvel,hogy a nők fociznak vagy ne adj isten boxolnak?De ez nem jelenti azt-ahogy maga magyarázza vagy gondolja-hogy ezáltal ők férfiaknak hiszik magukat vagy azok akarnak lenni.Sőt ezelőtt több mint száz évvel egy nő nem mehetett orvosi egyetemre,mert a társadalom azt nem fogadta el,ugyanis a hölgynek a hagyományok alapján kialakult "társadalmi neme" nem fogadta el ezt .De az a nő nem akart férfi lenni,csupán orvos.!!! Mondhatnék példát olyan férfiről is,aki sportolóként hajszolta a nőket,de emelett gyönyörűen kötött és horgolt,akár csak egy nő.Tud követni?Amiről maga beszél,annak az ég világon semmi köze sincs a genderhez,a társadalmi nemhez,ami egyébként még ennél is bonyolultabb,de ebből eredő problémákat tárgyal.Nekem viszont arról nincs fogalmam,hogy maga miről beszél,ráadásul nem is értem,de könyörgöm, legalább ne keverje a gederrel.Illetve a genderizével.Szóval hogyha a vezér rámutat a következő gyülölendő ellenfélre,akkor mielőtt janicsárok módjára üvöltve rárontanának,előtte egy kicsit,csak egy kicsit tájékozódjanak.
Nessy
@Edmond Dantes: Ha már ott ülnek a gép előtt, rákereshetnének, hogy miről van szó.
Hiszen gugli a barátunk!
De ha Orbán mondja, akkor még a fehér is fekete.Persze, lehet holnap már fordítva mondja, akkor meg az lesz számukra a szent írás.
Csizmás Kond
@Edmond Dantes: Társadalmi nem, nem létezik. Ez az a hóbortosság amiből sokan politikát meg tudományt faragtak. A társadalom mi vagyunk, és az más semmit nem vár el tőlünk csupán az őszinte eredetiséget ami nem egyezik a genderféle minek akarom annak vallom magam félkegyelműséggel.
Amúgy a nem és a szexmánia szintén két különböző dolog, úgy fogalomban mint átélésben és aki azt a nemet amiben született nem tudja átélni, kiteljesíteni az ugyanvalóst ne fogja a másik nemet megérteni. A nemek közötti különbséget nem gender találta fel, ő csak egy rosszulsikerült. a saját nemi mivoltát is felismerni képtelen, feminista fogalmakban belehibbant író volt, aki ha akart volna sem tudott volna tudományt faragni az elveiből...és ma vannak akik az ő hóbortosságát leutánozva okosnak hiszik magukat.
Edmond Dantes
@Csizmás Kond: Atyaúristen,ugye nem vár reagálást!!!
Edmond Dantes
@Csizmás Kond: Maga tényleg azt hiszi,hogy a gender az egy személy,egy író???Kicsoda ő, Gender János,vagy Péter esetleg Gender Viktor??? Hát ekkorát már régen röhögtem,folytassa,ne hagyja abba a kabarét.Azért segítek,mielőtt végképpen hülyét csinál magából:Simone de Beauvoir!!! Még annyit segítek,hogy ő nem a Felcsút külföldről vásárolt focistája.Viszont köze van a genderhez.Ráadásul nő.Na,viszlát.
Csizmás Kond
@Edmond Dantes:...ezekszerint beleolvasott a wikibe...amúgy én is beleolvastam... tehát azt hinni amit maga az nagyon nyerse száradt magabiztosság.
gulyasgyula
@Jozefina: ...Meg az is degenerált aki ilyen szakot kitalál ...Nem lehetne buzi szak is ..???
Eladott Ország
@Csizmás Kond: augusztus 10., 17:06; Való igaz, Orbániában a gengsztertudománynak van keletje, nem a gendernek. Harvard, Yale, Sorbonne, Cambridge, Oxford (hogy csak a legnagyobbakat említsem) ezeken a "névtelen egyetemeken" komplett szakok működnek, és jól működnek. Sehol egyetlen kormány sem indított háborút ellenük.
Csizmás Kond
@Eladott Ország: Az látszik az egész civilizált nyugati és most már a keleti országokban is. Kiforgatják az ember eszét az ilyen regényírótudományokkal és csodálkoznak hogy már ismeretlen fogalom lett a normális családi élet, és mindenféle szélsőséges marhaságok csak úgy ragadnak az emberekre.
...na de sokat nincs értelme magyarázkodni ezen mert aki már átbillent a ló másik oldalára az ugysem akarja megérteni.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: Meg itt a szegénységi mutató is, ami megint csak kínos.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/05/szegenyseg_ksh.jpg
Tessék! Aki nem látja a fejlődést, az vak. Mekkorát ugrott már a teljesítményem, nekem köszönhetően? Az meg kit érdekel, hogy pont ezért ugatnak a ballibsi közgazdászok? Mert szerintük hazai ipar kellene, nem pedig külföldi bedolgozóipar. Érdekel az engem? Nem! Ha bedől, bedől. Én már félre tettem annyi pénzt, hogy nem fog éhezni a család. Miért nem csinálta ezt mindenki? Megmondom én! Mert felelőtlenek, azért! Hogy minimálbérből és közmunkásbérből nem lehet fizetni az ingyenes felsőoktatást, ahol a nemtandíj akár félmillió forint is lehet? Hát mi közöm nekem ehhez? Én például ki tudtam fizetni a gyerekeim tandíját. Más kölyke meg miért is érdekelne? Amúgy sem kell mindenkinek diploma. Jól is néznénk ki! Akkor ki dolgozna az összeszerelő-üzemekben, ki állna a szalag mellett, ki trágyázna Lőrinc barátom disznótelepén? Na, ugye! Jó kis ország ez, bárki bármit is mond. Nekem nagyon bejött minden álmom, a többit meg pont leszarom.
Csizmás Kond
@Eladott Ország: Azért nagyon ne távolodjunk el a gendertől...szóval ha emberségre, nemiségre, nemek igazi megélésére, annak minden természetes velejárójára akarják oktni az embereket akkor miért nem azon arab országokban viszik a tantestületüket ahol még zsákban árulják az asszony, ahol a feketelepedő soha nem kerül le róla, vagy hogy ha nem akarnak olyan messze elmenni akkor itt miért nem a cigányságot célozzák meg ahol szintén alsóbbrendűnek és jogtalanabbnak nézik a nőt ???...miért olyanoknak akarják eladni akik amúgy is a még civilizáltabb nyugatot célozták meg a hatalmas nemitudomány elsajátítása után ?
Eladott Ország
@Csizmás Kond: A többi országokban miért nem tiltják be? Miért pont a fidesz bűnbanda orrát bassza csak?
Csizmás Kond
@Eladott Ország: most akkor téged a többi ország érdekel vagy mi a helyzet ?...pl ámerikában van halálbüntetés, most akkor itt is kötelezően kéne legyen ?
Eladott Ország
@Csizmás Kond: Nagyon rákkantak a fidióták a genderszakra keresztényileg, közben meg invitálják a Notre Dame katolikus egyetemet, ahol katolikus létére szintén fut gender tanulmány. Semmilyenzsóti közölte, hogy a munkaelrőpiacnak nincs szüksége gender tanulmányokra.Vajh, hány sumérológusra lehet szükség? Nagyjából hasonló az érvelés, mint mikor Pokorni szólalt fel a balneológus képzés ellen, mondván nincs is tengerünk.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/1b/CAPITAL_PUNISHMENT_US_STATES.png/400px-CAPITAL_PUNISHMENT_US_STATES.png
(kék színnel jelölt államokban halálbüntetés nem szabható ki)
egyébként az érvelésed sántít, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen fideszes idióta vagy
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...ha már előhoztad...sumerologusra tényleg lenne szükség mert azokban a régi írásokban hamarább megfejtenék a gender szerepeket mint a sorosféle egyetemeken.
...és bárki vagyok még nem süllyedtem arra a szintre, hogy valakit csak úgy ledorongoljak mert nem tudom rábeszélni a saját hülyeségeimre...ugyanis a te érvelésed nem sántít hanem még járni sem tud, csak vonszolod mint egy zsák krumplit, és nagyképűen hadoválsz...
Az ilyen fórumokon nem más mivoltával kell foglalkozni hanem a témával, de aki ahhoz buta az mindenbe belekezd.
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...egyébként egy disznótól nem is lehet mást elvárni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.