Autókat dobált meg két fiatal az M3-as autópálya fölötti, Kántorjánosi és Vaja között található hídról, a rendőrök tetten érték és elfogták őket – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Autókat dobált meg két fiatal az M3-as fölötti hídról Vajánál

A Mátészalkai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás gyanúja miatt nyomoz a 18 éves és a 19 éves vajai fiatal ellen – olvasható a police.hu oldalon.

A rendőrök pénteken, nem sokkal éjfél után fogták el őket, miután ismeretlen tárgyat dobtak le az autópályán haladó egyik autóra. Kihallgatásukon két korábbi dobálást is beismertek; az augusztus 5-én és 7-én éjjel elkövetett dobálások következtében egy személyautó szélvédője berepedt.

A két fiatal azt is elmondta, elfogásuk előtt egy feldarabolt dinnyével indultak el egyikük tehergépkocsijával a hídra azért, hogy az autópályán haladó gépjárműveket dobálják. A korábbi két alkalommal kavicsokat vittek magukkal ugyanebből a célból. Tettükre nem tudtak magyarázatot adni, de azt mondták, már nagyon megbánták – olvasható a közleményben.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És most, a börtönbüntetés mellett, egy akkora pénzbírságot nekik, hogy eszükbe jusson, hogy máskor ne legyenek hülyék.
És ami még szebb a dologban: ""az egyikük teherautójával mentek..."". Mit dolgozik egy 18 éves gyerek teherautóval? Mikor szerzett arra jogosítványt?
Tehát nemcsak hülye, de még gonosz is, hiszen egyébiránt a közlekedés résztvevője (ha van egyáltalán jogosítványa). Pláne tudnia kellett, hogy mennyire veszélyes az, amit csinálnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.