„A társadalmi nemek tanulmánya mesterszak képzést az ELTE 2017-ben, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság eljárását követően, a fenntartó minisztérium által engedélyezett szakként indította el – áll az aláírás nélküli közleményben. – A képzés megszüntetését az ELTE nem tervezte, az esetleges további szakmai egyeztetésekre Egyetemünk nyitott, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a fenntartó minisztérium jogosult a képzési portfólió felülvizsgálatára, ezen belül egyes képzések megszüntetésére is. Ezzel összhangban a fenntartó döntését Egyetemünk tudomásul veszi és tiszteletben tartja, egyúttal fontosnak tartjuk, hogy a témakörben lehetőség szerint érdemi szakmai vita folyhasson le. A végleges szabályozás megjelenéséig, illetve a rendelet indokolásának megismeréséig az ELTE nem kíván a fentieken túl a témában állást foglalni. "

(Forrás: qubit.hu, human által)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
tisz-te-let-be??? Ne már; mit lehet az ilyen diktatórikus intézkedéseken tisztelni??? =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Tehet egyebet? Bizonyára,de annyira nem rosszak ott a fizetések,hogy feladják máról-holnapra?
tudode
Mit tehetnének, hiszen a GENDER szak MÁSODIK FELVONÁSA jött el a LIBERÁLIS, POLGÁRI, ILLIBERÁLIS, KERESZTNY, PATRIHIÁLIS államot VAGY MIT ÉPÍTGETŐ szakbarbár TÉNYÉSZ BIKÁNAK néni a férfiakat, a nőket pedig UNOKA pottyantókat Köteles hangján, , az országot pedig ÚGY AHOGY VAN "fejőstehénnek". amelynek bizonyítéka az, hogy nem ÉRI BE busás TISZTELET DÍJÁVAL, ingyér ezt, azt amat, de NAGY ÉTVÁGYÚ, mert ÖVÉ az ORSZÁG, magának építheti így, úgy amúgy,
.
https://g7.24.hu/allam/20180605/harom-ev-alat...
.
Pedig ha MEGEMBERELI magát, ellent tud állni a KÍSÉRTÉSNEK akár közszeretetnek, és nem közutálatnak örvendezhetne GOLYÓÁLLÓ JÁRGÁNYBAN, MELLÉNYBEN!!!
.

.
tudode
@tudode: .
Jav-
.
.(...)... TÉNYÉSZ BIKÁNAK nézi a férfiakat, ... (...)

.
Nessy
@RonaGyuri: A LÉ határozza meg a tudatot!
lampa laz
És hol vannak a hallgatók..., ha már az egyetem vezetői az alázatos qurvát játsszák, h lefekszenek a rendszernek, vagyis ennek a skizofrén őrültnek? Se vélemény, se ellenállás, ezért tehet meg mindent velünk.
lampa laz
És hol vannak a hallgatók..., ha már az egyetem vezetői az alázatos qurvát játsszák, h lefekszenek a rendszernek, vagyis ennek a skizofrén őrültnek? Se vélemény, se ellenállás, ezért tehet meg mindent velünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél