Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.

Kerényi Imre nagy kultúrharcos volt, aki az évek múlásával egyre tisztábban és világosabban látta, hogy mi a feladata a magyar kultúra értékeinek megőrzése és a magyar kultúra megújítása terén

– mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Magyar Teátrumi Tásaság elnöke szombaton.

Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész.

Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye szerint Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.

Az 1943. szeptember 28-án született Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színház-rendezői diplomát. 1966-tól a Madách Színház rendezőjeként dolgozott, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, a Népszínház és 1983-tól 1989-ig a Nemzeti Színház rendezője volt. 1968 óta a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanított a főiskolán.

Így búcsúzik a Nemzeti Színház főigazgatója az elhunyt Kerényi Imrétől

1989 és 2004 között a Madách Színház igazgatója és művészeti vezetője. Sikeres rendezése a Csíksomlyói passió, melyet Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is bemutattak. Ő rendezte az István, a király című rockopera első színpadi változatát.

Munkásságát több díjjal ismerték el:

Jászai Mari-díj (1977)

érdemes művész (1981)

Magyar Művészetért Díj (1988)

2002-ben Kossuth-díjat kapott a magyar színházművészetben játszott meghatározó szerepéért, iskolateremtő rendezői munkásságáért, kiemelkedő színházvezetői és művészetpedagógiai tevékenységéért.

1988 és 1992 között a Magyar Demokrata Fórum tagja volt, beválasztották a párt országos választmányába is. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon.

2011 és 2018 között a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott volt.

Nevéhez fűződik a 2012-ben elindított Nemzeti Könyvtár-sorozat is.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTT)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
No már meg is van az utód a beregszászi zsírdisznó személyében!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
No már meg is van az utód a beregszászi zsírdisznó személyében!
Jozefina
Sajnálom, de könnyeket nem hullatok érte!!!
papa.49
Ez dagadt szarházi mit pofázik bele ebbe, ő csak a haszonélvezője a csutigörény itthoni dúlásának semmi egyéb !!!
yazo64
Nem segített a tízparancsolat betartása...
eszegfu
Remélem ezzel vége a Nemzeti Könyvtár sorozatnak is...
Commenter
@eszegfu: szerintem nincs. ki kell adni a kerényi összes beszédet és azorbánösszes beszédet is. alap mindkettő.
Commenter
@yazo64: már hogy segített volna amikor nem tartotta be (ne lopj, ne gyűlölködj stb)...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.