Életének 75. évében szombaton elhunyt Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, publicista, érdemes és kiváló művész, miniszterelnöki megbízott.

Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, a bencés atyák tanácsára a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakára jelentkezett. Marton Endre osztályába járt. 1966-ban színház-rendezői diplomával a zsebében csatlakozott az Ádám Ottó vezette Madách Színház társulatához, amelynek 1978-ig volt tagja.

Így zajlott Kerényi Imre 75 éve

1978-1980 között a Szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője volt. 1980-1983 között a Népszínház, 1983-1989 között pedig a Nemzeti Színház rendezőjeként tevékenykedett. 1989-ben visszatért a Madách Színházhoz, ahol 2004-ig igazgatóként és művészeti vezetőként irányította a szakmai munkát. A színházat egy szórakoztatóbb színház irányába kormányozta át.

Több mint négy évtizeden át, 1968 és 2010 között tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1988-ban egyetemi tanárrá nevezték ki.

Főbb rendezései a Csíksomlyói passió (1981), János király (1984), István, a király (1985), Lear király (1991), Bánk bán (1993), Amadeus (1993), Stuart Mária (1994), Hegedűs a háztetőn (1996), Székely fonó (1998), Az ember tragédiája (1999), Mirandolina (2001), Léni néni (2002), Egy pohár víz (2004), Édes fiaim (2005), Úri muri (2007) és a Kései találkozás (2010). A Csíksomlyói passiót Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is bemutatták. Az István, a király című rockopera első színpadi változatának rendezése is az ő nevéhez fűződik.

Munkásságát több díjjal is elismerték: Jászai Mari-díj (1977), érdemes művész (1981), Magyar Művészetért Díj (1988), kiváló művész (1989, nem fogadta el), Budapestért Díj (1999). 2002-ben Kossuth-díjat kapott a magyar színházművészetben játszott meghatározó szerepéért, iskolateremtő rendezői munkásságáért, kiemelkedő színházvezetői és művészetpedagógiai tevékenységéért.

A társadalmi és a politikai szerepvállalás egész életén át végigkísérte. Különböző tisztségeket töltött be a Magyar Színházművészek Szövetségében, 1997-2001 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségének tagja volt. Politikai pályafutását a Magyar Szocialista Munkáspártban (MSZMP) kezdte, de 1989-ben már az általa is alapított Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját képviselte az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, a televíziós bizottságban és a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások plenáris ülésein. 1988-92 között a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagja volt, a párt országos választmányába is beválasztották. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon. Az MDF-ből való kilépése után részt vett a Demokratikus Charta tüntetésein.

Így zajlott Kerényi Imre 75 éve

A 2000-es évek elejétől a jobboldali értékeket valló nyilatkozataival tűnt ki. 2011 májusában a 2. Orbán-kormányban a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezték ki. E minőségében első feladata a 2011-ben elfogadott, 2012-ben hatályba lépő új Alaptörvény, az új alkotmány népszerűsítése és terjesztése volt. Az Alaptörvényt a nagyközönség számára az önkormányzatoknál és a kormányablakoknál kihelyezett Alaptörvény Asztalánál tették hozzáférhetővé. Nevéhez fűződik a magyar írott kultúra legjavát egységes sorozatba gyűjtő Nemzeti Könyvtár sorozat 2012-es elindítása is. 2014-ben meghatározó szerepet játszott a "Magyar krónika" című folyóirat elindításában.

Kerényi Imrét, aki hosszan tartó, súlyos betegsége ellenére mindvégig aktívan dolgozott, a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

(MTI)

(Címlapkép: MTI/Illyés Tibor)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
Az lenne a tisztességes,ha minden párt a halottjának tekintené,kezdve az MSZMP-től,egészen a Fideszig.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
Megszületett, élt 75 évet, aztán meghalt.
Szerintem ennél rövidebb verzió nincs.
anima
Azért félsz a haláltól, mert nem ismered.
"Átutazók vagyunk ezen a földön."
Persze az is számít, hogy ebben az életben mit teszel, de a jövő szempontjából, ez nem igazán számít.
Ugyanis mindenkinek csak egy bűne van - erre az életre vonatkozóan!
"Miért nem hittél Istenben?"

Most megsértődésre adok okot, de ez így van: Akik hittek istenben ebben a földi életükben, ők jócskán beljebb vannak.
De nem igazságtalan az Isten, és te is megkapod a lehetőséget, de... nehéz lesz, mert a következő világban is lesz minden, ami miatt úgy dönthetsz, hogy nem kell neked semmi Istentől.
Azok, akik ebben a világban is hittek Istenben, ők már rejtve lesznek.
Ezért éri meg már most hinni Istenben.
Sajnálom, de ennél nem tudok finomabban fogalmazni.

A halálod után a mennyországba, vagy pokolra kerülsz, olyan irtózatos bullshit, hogy nem hogy jó, vagy rossz szavaim nincsenek rá, hanem semmilyen szavam sincs.

Be vagy csapva.
A legtöbbet veszik el tőled - ezért nem tudod, honnan jöttél, ki vagy, hová tartasz.
anima
Közben rájöttem, hogy te azt hiszed vádollak téged bármivel is (és ezért utálsz).
Pedig, nem !!!
Pont az ellenkezőjét próbálom elmondani.
A világág van vád alatt, és igazából már le is győzték, de személy szerint senki sincs vádolva.
Te tényleg azt hiszed a szutyok katolikus tanítás szerint, hogy majd ott állsz isten ítélőszéke előtt, és a fejedre lesz olvasva az életedben elkövetett 3 millió káromkodás, a tucatnyi paráznaság, lopás, csalás,... és egyeseknél az ölés?
Ez nem így működik!

Most leírom a folyamatot, te meg azt kezdesz vele, amit akarsz.

Ráadásul mindez a halálod után, amikor is mész a mennybe vagy a pokolba.
Full hülyeség, írásellenes logikátlan baromság !

MINDENKI bűnös - ergo senki nem mehet a mennyországba - vágod!?
(a köcsög muszlimoknak meg 72 szűz a mennyországban...
Ki az a kicsit is tanult gondolkodó, aki ezt épp ésszel komolyan tudja venni?
Én kérek elnézést, hogy dugig van a világ elbutult sötét elvakultakkal - akik nem abban hisznek, ami van, hanem abban, amiben hinni szeretnének, ami tetszik nekik).

Aztán jön a bullshitt csavar: Feltámadunk.
Ez meg hogy?
Ítélet alapján a halálod után felkerültél a mennybe, vagy le a pokolba, aztán feltámadsz, és számon leszel kérve - ÚJRA ???
Az új ítélet szerint mégis inkább mész a pokolba a mennyországban eltöltött jó évek után, vagy vice versa?
Noooormális!?

A nem Biblián alapuló vallások hiedelmek mindegyike kuka.
A Biblián alapuló zsidók hite is kuka.
A Biblián alapuló keresztények hite is kuka.
a jelenleg létező összes vallás baromsága kuka!

És végül megcáfolnám a kúúúúúúúrva okos filozófusok állítását is: LÉTEZIK ABSZOLÚT IGAZSÁG!

A filozófia kreált elméletek álságos, áltudományos magyarázata.
Csak nézd meg a kommunista, vagy náci filozófiát... vagy az összes többi bullshitet.
Ahogy mereng a maga alászaró szexista kisebbségi érzéstől szenvedő kiscsírát, aki a defektes filozófiája által próbálja eladni magát.
Hűűűű, de kurva okos vagyok! Leszopsz?

(Azért, mert...
anima
Fonódó művész vagyok, aki alternatív - vagy nem.
Leszopsz?
anima
Kerényi 75 éve a szopásról szólt.
Ilyen hülyén megélni 75 évet, azért az teljesítmény.
RonaGyuri
Én sem szerettem, de ez azért túlzás

avagy a szerkesztés ördöge, lecsapott az origo.hu-ra

„ISMÉT KISÜT A NAP
Összeköt minket, hogy
Kerényi-tanítványok vagyunk
Híres és népszerű színészek mestere volt a 74 évesen meghalt Kerényi Imre.
Meghalt Kerényi Imre
Vidnyánszky Attila: Kerényi Imre nagy kultúrharcos volt
Bencsik András: Kerényi Imrének még rengeteg dolga lett volna
Ókovács Szilveszter: Hazament
az opera barátja
Részvétét nyilvánította a Fidesz Kerényi Imre halála miatt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél