A magyar kulturális önrendelkezési igény kinyilvánításának legnépesebb fórumának nevezte a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlést az Országgyűlés elnöke a hagyományőrző rendezvényésorozatot köszöntő beszédében szombaton Bugacon.

Kövér: akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni

Kövér László beszédében az egykori hun lovasok nyílzáporát említve hangsúlyozta: modernnek mondott világunkban egy másik, kevésbé látványos, de hasonlóan pusztító harcmodor terjedt el. Ennek lényege az Országgyűlés elnöke szerint, hogy akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni.

"Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik"

- fogalmazott.

Kövér László rámutatott: ezzel a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével lehet védekezni, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat, azon készségünket és képességünket, hogy életünket ne a mások, hanem a magunk érdekei szerint éljük. Mindehhez a politikai és gazdasági önrendelkezés megteremtése mellett szükség van a kulturális önrendelkezésünk megteremtésére is.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte:

"2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is."

Kövér László kitért arra: 2008 óta a Kurultáj minden rendezvénye egy jelképes üzenet arról, hogy a magyarok nemcsak a "lélek" szót hozták a honfoglalás előtti időkből és tájakról, hanem maga a magyar néplélek is Keleten sarjadt, a magyarok a legnyugatibb keleti népként soha nem feledkezhetnek meg keleti testvéreikről.

Üzent is

Az elmúlt évtized Kurultájai azt is üzenik: magyarok milliói elvárják, hogy az állam és a tudományosság adófizetők pénzéből működő intézményei ne gátolják, hanem segítsék a XXI. századi magyar kulturális önrendelkezést – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Kövér: akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni

Fotó: MTI/Soós Lajos

A Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében pénteken nyílt meg az Országház Felsőházi termében. A rendezvény számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon.

A rokontudatú népek háromnapos közös ünnepén a magyar, hun és türk tudatú nemzetek képviselői gyűlnek össze. Az első magyarországi Kurultájt tíz évvel ezelőtt rendezték meg, azóta azonban a sztyeppei lovas nomád népek legnagyobb kulturális találkozójává vált.

(MTI)

Címlapfotó: Ujvári Sándor/MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Kövér az első idézetben pontosan leírta, hogy mit művel a Fidesz a nemzettel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Kövér az első idézetben pontosan leírta, hogy mit művel a Fidesz a nemzettel.
nevemnick
@solidedge: hívatlan vendéget meg 3.14csán kell rúgni.
Commenter
Mi van? Milyen táj?" "Bikicsunáj, vicsáj, kurultáj'... hát ennek a kötelesnek max. a koponyáját szállhatják meg, mert esze és tudata az nincs. Poshadt narancslé van a fejében.
papa.49
Na alkanász elemedben lehettél az biztos, karikás ostor volt nálad, mert ha nálam lesz egyszer egészen Pápáig hajtalak vele ))))))))))))))))))))))))
papa.49
Melyik tudatodat emlegeted azt amit az mszmp. ben használtál, vagy a mostani orbánisztánban használatost nem ártana ezt tisztázni !!!
anima
Nekem nagyon sokat kell innom ahhoz, hogy olyan hülye és geci legyek, mint ez a Kövér alapból.
Vagyis, nekem van mentségem (amikor olyan vagyok), de ennek az emberszabásúnak nincs semmi mentsége.
namihami
Hol kujtorogtál ilyen sokáig? A fidiótáknál már elvonási tünetek jelentkeztek a hiányod miatt.
Erre a nyilatkozatra erősítettél ilyen sokáig? Ekkora baromság belőled minden készülődés nélkül, folyamatosan kijön.
Nessy
Hát, egynémely fidesz hívőnél könnyű összezavarni a a pár szavas tudatát! Migráns, Brüsszel, Soros, csak a fidesz!
anima
@durbincs: 50-es IQ-val vagdalkozol? Te már csak tudod, hogy az mire elég.
vladimir putin
Szerintem azért fullos elmebeteg ez az ürge is, de a kétharmad az kétharmad.
Ennyikeh.
anima
@durbincs: Azért mert sokszor ismételsz valamit, attól még nem lesz igaz.
És most nem a retardált fideszesekre gondoltam - mert nekik a sok ismétlés is elég.
karma1
Cseszd meg, bajszos szar 2.0, a te agyadat mar megszalltak a Bibo kollegiumban, attol kezdve vagy ilyen baromarcu...
terlasz
"akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni."

Ő már csak tudja, hiszen gőzerővel ezen munkálkodnak. Nagyon várom már a megérdemelt "jutalmukat"!
human
Kövér elvtárs! Aki nem ért egyet veletek akkor az majd ideológiai átképző táborba fog kerülni? Nem ez ellen harcoltatok 89-ben amit pont most csináltok?
kereső
@human: Várom már a "piros könyvecskét"( mao ce tung), mert ez után a beszéd után az következik.Majd az átnevelő táborok.
Commenter
@papa.49: miért csak Pápáig? Ki a világból nem lehetne?
magyarbakancs
Nyereg alatt mikor puhítja a húst?Ez a sok nemzeti hányadékduma meddig fog végig menni ennek a nemzet történelmén?
Minden korszak beszopja ezt a dumát.
A hatalom gyakorlói mindegy milyen korszak van ezt hangoztatja.Nemzet megmaradás,idegen hatalmak,külső,belső ellenség.
Valami mást mert uncsi
Nessy
@magyarbakancs: De ezt szeretik a zemberek!
"Ha a Föld Isten kalapja, úgy hazánk a bokréta rajta"
Már várom, mikor kell a trianon utáni magyar Hiszekegyet imádkozni.
magyarbakancs
@Nessy: Hiszek egy istenben,hiszekegy hazában,hiszek Magyarország feltámadásában.
Tudod ,hogy egy hölgy írta ezeket a sorokat
desiro57
laca ennél jobban már nem tudsz meg hülyülni...
Nessy
@magyarbakancs: Tudom. Sok színésznő szavalta mély átéléssel. Régi felvételt hallgatva, tényleg szíven üti az embert.
Kihagytál egy sort. Hiszek egy Isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Valahogy így volt. Már régen volt.
Volt másik is, ami úgy kezdődött: Delet harangoznak szerte nagy Magyarországon... Tovább már nem emlékszem. Lusta vagyok utána nézni.
advocat
Így készültek/nek az agymosott fidesznyikek!
papa.49
@Commenter: Mert odavaló, csak megszökött a városi kanásztól ))))))))))))))))
Commenter
@papa.49: ezt még a disznók is szégyellik!
tudode
Röhej, ha, haj!
.
Megmutatták a választók a kisujjukat, előlegezték a bizalmat, oszt' úgy elszemtelenedtek, hogy egy szemétdombon rikácsol ennek a gyülekezetnek a leggátlástalanabbja!
.
www.google.hu/search?q=alapt%C3%B6rv%C3%A9ny+k%C3%B6zjogilag+%C3%A9rv%C3%A9nytelen&oq=alapt%C3%B6rv%C3%A9&aqs=chrome.4.69i57j0l2j69i65j35i39l2.4934j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Nem is akármilyen "nemzetnek" csúfolt, a térképen csak egy pötyikévé lett
.
www.google.hu/search?q=magyarorsz%C3%A1g+jogilag+nem+l%C3%A9tezik&oq=Magyarorsz%C3%A1g+jogi&aqs=chrome.2.69i57j0l5.21551j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Egy trió olyan múlttal, amiatt megakadályozzák a felelősségre vonást azok ellen, akik az ország ellen tettek
.
www.google.hu/search?q=K%C3%B6v%C3%A9rf+%C3%A9s+Orb%C3%A1n+kommunista+%C3%BCgyn%C3%B6k%C3%B6k&oq=K%C3%B6v%C3%A9r&aqs=chrome.0.69i59l2j69i57j0l2j69i61.3444j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
--------------------------
.
És mit ád Isten a legnagyobb ellenségük, a VILÁGHÁLÓ mesél erről a szakbarbár duóról!
.
Isten ma már NEM BOTTAL VER!
steve82
Ezt a hazaáruló kamuszar embert. Képes belenézni az emberek szemébe és simán hazudni, félrevezetni, közben meg támogatni a mértéktelen lopást. Felveszi a kokárdát, hogy hitelesebbnek tűnjön, vigyázba áll mint egy hős nemzeti magyar, közben csak egy gerinctelen féreg, mint a gazdája. Nagyon gáz, nálam a második legirritálóbb ember Orbán után...
1magyar
A Trójai falovak az idetelepített muszlimok. Belülről foglalják el Európát.
Nessy
@1magyar: A letelepedési kötvényesekre gondolsz?
1magyar
@Nessy: Azok sem tetszenek, de azokat nem látod itt.
Zeta
Ahogy a Fidedz áttol mindent az emberek tudatán.
Szemét modon.
dr. prédikátor
Köteles te geci!!! Anyád jól van???Hogy rohadnál meg!!!
Macskaszem
@1magyar: A többit se látom itt, mert amint tudnak mennek innen. És nem csak a migráncsok, hanem a bennszülöttek is.
kokopelli
@Macskaszem: ...vajon a letelepedési-ek miért fizették a sok lóvét?
A leggyorsabb módja a "nyugat" elérésének! Amennyiben a csóró imig-
ránsok nem maradnának,akkor a gazdag miért is maradna? ;-)
SystemError
Az új "Soros" bárki lehet már és az ország "önrendelkezni" fog...! Hofi megmondta: "mert, ha a kövér megszólal, annak folyik a szájából a szar."
kokopelli
@SystemError: ..meg a cián a Tiszába!? ;-)
@Horizont: a tudatát megszállják neki!? (...Rejtő : A fehér folt )
Aki Én
...mondta a lelkes kommunista, majd ott folytatta nemzetének összezavarását és hazug megtévesztését, ahol abbahagyta.
Sámannus
Mondjuk a visegrádi négyeknek igen szaftosan tálalja ez a kecskebak a hülyeségét. Gondolom két pofára zabálják, amit ezek a teveb@sztatók össze zagyváltak ott. Hogy csak a barátainkat említsem, a többiek pedig vizes borogatást javasolnak ekkora hülyeségre neki.
Sámannus
Még szerencse, hogy kevesen vannak, mert kipusztítanák az árvalányhajat, ez egyik védett növényünket. Éppen elég ha a néptáncosok használják fel. A túlzott viselet pedig környezet és természet rombolással egyenértékű.
SystemError
@durbincs: Látom volt technokol a boltban szipus bérhabony. Sokan köpnek le miután megismertek szarbincs?
tulipan
@SystemError: Egy ilyen seggnyaló, undormány nyeldeklőt? Nem is lehet másként!
tulipan
Ez a köteles IDÓTA vadkomcsi, ha már egyáltalán megszólal, kézbe vehetne előbb egy TRÖTÉNELEMKÖNYVET!
tulipan
Egy valódi TÖRTÉNELEMKÖNYVET, A MOSTANI SAJÁT. ábrándozos mesekönyveIk HELYETT!!!
nezelodo
Úgy száz éve a nagypapa megfogalmazni lehet, hogy nem tudta, de gyakorolta, miután találkozott Leninnel, és a család generációkon át élt ezzel az eszközzel, beleérve az "antikomcsi" házelnököt is. Innen dicsőséges dolog ám antikommunistának lenni!
SystemError
@durbincs: Milyen egy nyomorult életed lehet, hogy ez a munkád..
SystemError
@durbincs: Annyit podefolizol te kis hulladék, hogy már gyanús vagy nekem. Pont az ilyen kis rejtözködő pszichopata gecikre illik amúgy, mint te. Az ilyen kis senkiházi munkát végző nyomi IT-s az aki a játszóra jár, persze csak a főni kényeztetése után .
SystemError
@durbincs: Valami beakadt nálad, márint a Habony faszán kívül persze.
Lepényleső
TUDTA? Ez a fydes stratégia? Ő meg elárulta?-Nekünk,kik ebben élünk?
SystemError
@durbincs: Mesélj Durbincs apád molesztált mi, azért lettél ilyen beteg köcsög?
bencemacska
Köteles, te biztosan jól tudod, mert a hangyák már régen megszállták a fejedet!
SystemError
@durbincs: Ma nem Habony gecis, kokós, kutyaszaros terepjáróját kell takarítanod szájjal.. Holnap meg fog dildózni a Gay Fodor az eligazításon, ha nem csillog minden.
SystemError
@durbincs: Erre gondolsz mi, amikor G Fodor felmászik a sámlira mögötted? :)
SystemError
@durbincs: Gyerekkori rossz emlékek apuval mi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.