Bayer Zsolt ismert kormánypublicista a genderszakok betiltása kapcsán nyilvánult meg blogján, erre válaszolt igen csípősen Stumpf András, a nemrég bezáratott Heti Válasz főmunkatársa.

Mint ismert, a héten a kormány kvázi betiltotta a gender-szakokat Magyarországon (ez leginkább az ELTÉ-t és a CEU-t érinti, de inkább az első egyetemet), ennek kapcsán a hazai közélet bal és jobboldali része is megnyilvánult – bár nem úgy, ahogy az ember elsőre elképzelné.

Alaposan beolvastak Bayer Zsoltnak jobbról

Fotó, címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán

Bencsik Gábor jobboldali újságíró például az Echo TV-ben arról beszélt, hogy kvázi rendeletileg betiltani egy egyetemi szakot rendkívül káros dolog. De Stumpf András, a nemrég bezáratott Heti Válasz főmunkatársa is leírta gondolatait Facebook-oldalán a genderizmusról és a szerinte kormányzati bolseviki tempóról.

A liberálprogressz identitáspolitikáját, amely szerint el kellene fogadnom tényként, hogy egy ötvenes, kövér pasi húszéves slank nő, csak mert ő úgy "identifikál" , megmosolygom. Azt is, hogy százakárhány "társadalmi nem" (gender) létezik. Létezik, persze: amit elképzelünk, végül is létezik. "Nem bináris nemű" egyén. Ne már. Ezt tehát kiröhögöm. Megtehetem. Mert szabad vagyok. Az olyan bolsevik, szabadságellenes kormányokat meg, amelyek ideológiai alapon nyúlnak bele intézmények életébe – mélyen megvetem. Köpni kell. Mert már megint itt van a... Nem, nem a szerelem

- írta Stumpf.

Erre kapta föl fejét Bayer Zsolt kormánypublicista, aki a blogján egyrészt-másrésztezéssel vádolta Stumpfot, ami szerinte "taknyolás" és csak azt bizonyítja, hogy Stumpf nem szakadt el a "libsiktől".

Stumpf sem volt rest válaszolni, méghozzá néhol egész keményen fogalmazva tette helyre az ötös számú párttagkönyv birtokosát.

Kedves Zsolt!

Hagyjuk ezt a kollégázást! Egyrészt (!) azért, mert újságírói szerepfelfogásunk között mindig jelentős volt az eltérés (én régen sem, még idézetként sem írogattam indok-zsidókról, pedig akkoriban az volt divatos a „jobboldalon”, most meg nem dolgozom az izraeli titkosszolgálat nekem passzolt anyagaiból). Másrészt (!) azért hagyjuk ezt a kollégázást, Zsolt, mert pillanatnyilag nincs újság, ahova írjak – voltatok szívesek beszántani, ugyanis. (Ne gyere a piaccal, te is tudod, hogy hazugság. S szólok, neked, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosának: nyertetek. Egy klasszikus szerint ilyen esetekben megengedhetitek magatoknak az igazmondás luxusát. Jó lenne az is, de nekem elég, ha csak nem hazudtok.)

- olvasható a bejegyzés elején.

A teljes szöveget itt lehet elolvasni, érdemes.

Stumpf András

Egyrésztekről és másrésztekről – válasz Bayer Zsoltnak Kedves Zsolt! Hagyjuk ezt a kollégázást! Egyrészt (!) azért, mert újságírói szerepfelfogásunk között mindig jelentős volt az eltérés (én régen...

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ez közérthető és elegáns válasz volt. Maximálisan egyetértek Stumpf Andrással.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@durbincs: A tiedbe fogják beverni, amikor a rendszer elmúlik és mégis az út szélén hagynak
SystemError
@durbincs: Anyád feje szokott lüktetni, ha nagyon begerjed
csak úgy....
@durbincs: éljen a fidesz,mukim...remélem meg bírsz nyugodni,ketyulás...
intravénásan köne nálad beavatkozni,persze egy kisbalta olcsóbb volna a te korodban,-egy egyszer használatos.
tulipan
@durbincs: Mi van Te narancssegg nyaldosó Sügér, neked igazán kijár a Pedofil bérgödény jelző!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.