A Jobbik szerint a Fidesz elárulta a nemzeti érzelmű konzervatív értelmiséget.

Brenner Koloman országgyűlési képviselő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz mára arrogáns, agresszív, tudás- és értelmiségellenes politikájával a könyvégetők pártjává vált.

Jobbik: a Fideszen belül is beindult a kulturkampf, mindenkire sor fog kerülni

Fotó, címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán

Hangsúlyozta: senkinek ne legyen illúziója, "mindenkire sor fog kerülni", ezt bizonyítja, hogy a Fideszen belül is megindult a "kulturkampf" Chikán Attila, Prőhle Gergely és Pálinkás József elleni támadással. Emellett a debreceni Ady Endre Gimnázium, a pásztói óvoda és a váci gimnázium vezetőinek kinevezéséből is látszik, hogy a Fidesz a szakmaiságot is lábbal tiporja – tette hozzá.

Brenner Koloman kifejtette, hogy álláspontja szerint Orbán Viktornak nincs szüksége a polgári világra, és úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy a Fidesz mellett kitartó, konzervatív, nemzeti érzelmű értelmiség felébredjen. Fontos emellett megérteni, hogy a baloldal és a liberális értelmiség nem képes megújulni, és az MSZP-nek el kell tűnnie ahhoz, hogy az "Orbán-uralmat" le tudják bontani – jegyezte meg.

A képviselő hozzátette: a szabad véleményt elnyomó politikai rendszerek mindig bukásra ítéltettek, és az utókor megvetette ezeket.

(MTI)

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Csak egy baj van! Mire ez a rendszer meg találna bukni, addigra mindent megfertőz és tönkretesz maga körül, mint egy gyilkos vírus!
Aztán mikor már nem marad más, csak a puszta lét, akkor szépen elvonul valahova, és éli világát az ellopott pénzből.Utána a vízözön!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@Shikari: 11:22 Te miről beszélsz?Hány évig lehet még az előző kormányra fogni bármit is?A fidesznek 8 éve volt rá,hogy javítsanak az ország helyzetén,de azon felül,hogy ami nem volt lebetonozva,pl az eu-s pénzek,mindent elloptak,a többiből meg építettek egy valag stadiont.Nem emlékszem rá,hogy az ország (minden téren) ennyire ramaty állapotban lett volna bármelyik kormány alatt is...Soha nem volt ekkora a költségvetési hiány,és egyik kormány sem adósította el ennyire az országot.Erről nem is érdemes vitatkozni,mert te fújod a kormánypropagandát,ahelyett,hogy informálódnál a valós helyzetről.Javaslom,ne csak a királyi tv-t nézd,és a habonymédiát olvasd,van olyan hely,ahol a valós tényeket közlik,nemcsak a kormány hazugságait
vladimir putin
@Shikari: Tisztelt @Shikari Anyukája!

Ezúton szeretném tájékoztatni, hogy az Ön fia ugyan kiválóan szerepel a NER maffiózó részlegében, de még egyetlen sertéstelepet sem iratott az Ön nevére.
Kérem ez sürgősen kérje számon rajta, ellenkező esetben kénytelenek leszünk lemondani róla.

Üdvözlettel:
Vlagyimir Putyin
Oroszország Elnöke és Orbán Viktor főnöke
vladimir putin
@kereső: a @Shikari nem így látja, hanem így mondják neki. Egy trollsereg része, amit a megszavazott Orbán Viktor irányít azon célból, hogy ne lehessen normális kommenteket írni,
és csak a szar ömöljön.

Ezzel kapcsolatosan ez a cikk ugyan nem sikerült olyan jól, de azért mégis lefesti a lényeget:
444.hu/2018/08/13/neutrollizalas-az-orosz-fegyver-minden-ellenzeki-mozgalom-letoresere
csipetke
@Shikari: 16:18 Jaaaa,hát ha ez,hogy Európában hátulról a 2.legrosszabbul teljesítő ország vagyunk,szerinted jó eredménynek számít,akkor neked nincs több mondanivalóm.
Nessy
@csipetke: Minden relatív! Egyébként sem a győzelem, a részvétel a fontos!
Ja, az az olimpiára vonatkozik? :-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.