Stratégiai megállapodást kötött a Kurultajt szervező Magyar Turán Közhasznú Alapítvány a Közép-Ázsiai Türk Akadémiával, valamint a törökországi Adana városával és az Anatúriai Yörük Türkmén Szövetséggel, melyben az őstörténeti kutatások közös finanszírozására, illetve a kutatási eredmények egyeztetésére vonatkozóan fogalmaztak meg közös gondolatokat – közölték a szervezők az MTI-vel vasárnap.

Stratégiai megállapodás született az őstörténeti kutatások közös finanszírozására a Kurultajon

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány technikai igazgatója elmondta: a Magyar Turán Közhasznú Alapítvány tudományos tagozata külföldi és magyar szakemberek munkáját segíti egyebek mellett kapcsolatok kiépítésével és anyagi források előteremtésével, ezért is fontos eredmény a memorandum megfogalmazása. A megállapodást a szervezetek képviselői vasárnap délután írták alá.

Kiemelte: az elmúlt napokban Bugacon a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés tízedik évfordulóját ünnepelték. A programsorozattal a honalapító őseinkre és az ő őseikre, a közép-ázsiai testvérnépek közös őseire, valamint többek között Atillára, a hunok vezérlő nagy fejedelmére emlékeztek, és egyúttal a turáni népek egységét is ünnepelték – tette hozzá.

A magyar hagyományőrző közösséget képviselő programsorozat seregszemléje Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének köszöntőjével vette kezdetét.

Mint mondta, ez a szervezők és résztvevők részére egyaránt megtisztelő, hiszen jelenléte azt jelzi, hogy "a hagyományőrző közösségek által kitűzött célok megegyeznek a Magyar Országgyűlés által megfogalmazott gondolatokkal. Hosszútávon gondolkodnak Magyarország, a magyar nemzet felemelkedésében" – fogalmazott Varga Zoltán.

A Kurultajon a legtöbb érdeklődőt a régészeti és őstörténeti kiállítások, a lovas programok és a vásár vonzotta. Idén teltház előtt zajlottak a tudományos előadások és fórumok is, és a szervezők minden várakozását felülmúlta a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők seregszemléje, amelyen több mint 300 lovas vett részt.

A jubileumi törzsi gyűlésen 27 kulturálisan és genetikailag is rokon nép képviseltette magát 240 díszvendéggel.

A bugaci Kurultaj 52 programján – a szervezők eddigi számításai szerint – megdől az eddigi legnépesebb, a 2016-ban megrendezett Magyar Törzsi Gyűlés látogatottsága, hiszen a péntektől vasárnapig tartó eseménysorozat több mint 210 ezer érdeklődött vonzott.

Varga Zoltán hangsúlyozta, a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés üzenete azt hirdeti, hogy "a történelmünk során vannak olyan örök értékek, amelyek mindig igazodási pontként szolgáltak elődeink számára. Ezek segítették hozzá őket ahhoz is, hogy egy olyan országot tudtak létrehozni, amely a mai napig fennáll".

Ezt igazolja – mint fogalmazott – a nomádok között ismert mondás, mely szerint "a csillagok nappal nem látszanak, de tudjuk, hogy fent vannak az égen, és ha eljön a sötétség világítanak nekünk, és vezetnek minket, hogy tudjuk az utat."

Az első magyarországi Kurultajt tíz évvel ezelőtt rendezték meg, amelyre még csupán három külföldi országból érkeztek vendégek, 2010-ben azonban már tíz ország csatlakozott a közös ünnephez. A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés azóta a sztyeppei lovas nomád népek legnagyobb kulturális találkozójává vált.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
"genetikailag közös népek". No fene! A Sziriuszról is érkeztek vendégek? Előadást is tartottak? Náluk is vannak lovak? Remélem velük is kötöttek stratégiai megállapodást! Apropó, ők a rovásírást ismerik, vagy már tovább fejlődtek? Mennyi megválaszolatlan kérdés! Nem baj, majd jó pénzért lesz mit "kutatni". Pl. a piros pöttyös fenekű japánok és a köztünk, valamint a Sziriusziak között lévő kapcsolatokat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Na, ehhez melyik Mészáros cég fog érteni? Netán alapítanak gyorsan egyet?
namihami
@Nessy: Tudod, amit délután már megbeszéltünk.
A sz@rba nem lépünk, simán átlépjük.
Nessy
@namihami: Köszönöm. Arra gondolva nyeltem kettőt, és nem szóltam.
Valamikor, mikor elmekórtani gyakorlaton voltunk az OPNI-ba, ott volt olyan beteg, aki ugyanazokat a szavakat ismételte, mindig más sorrendbe.
durbincs
@Nessy: Kedves ne komplikálja,úgyis mindig belezavarodik ? s 50IQ sem ám a csillagos ég ?Kedves @Nessy:
vladimir putin
@durbincs: Én érdeklődök az ősi törzsi szokások után.

A múltkor, mikor biciklivel jöttem hazafelé a boltból, a húst már csak a nyereg alá sikerült bepréselnem.
Nincs valami jó recepted, hogy mit készítsek szeletelt puhított karajból?
durbincs
@vladimir putin: olvasson sokat ? Igaz IQ-nem emeli , de tán még művelt is lehet ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél