Elfogtak egy borsodi férfit, aki rendőrök elől menekülve gépkocsiját egy törzsőrmester felé vezette, majd nekihajtott több szolgálati gépkocsinak – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben kedden.

El akarta ütni a rendőrt egy borsodi férfi – elfogták

A büntetett előéletű férfi július 13-án az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén várakozott, amikor rendőrök próbáltak vele szemben intézkedni. Az elkövető a rendőri jelzésre menekülésbe fogott, egy borsodi kisvárosban lassítás nélkül áthaladt egy kereszteződésen, majd gépkocsiját szándékosan balra kormányozva arra kényszerítette a szemből érkező autó sofőrjét, hogy az ütközés elkerülése érdekében térjen le az úttestről.

Ezután a menekülő egy magánútra hajtott, a rendőri felszólításra továbbra sem állt meg, mi több, járművét 20-30 kilométeres sebességgel egy törzsőrmester irányába vezette. A rendőr a sérülést úgy tudta elkerülni, hogy félreugrott. Az elkövető nekihajtott az útjában álló és a mögötte haladó szolgálati gépkocsiknak, mielőtt a rendőröknek sikerült volna megállásra kényszeríteniük.

A férfi érvényes vezetői engedély nélkül, kábító hatású anyag fogyasztása után vezette a járművet, a rendőrautókban pedig több mint félmillió forintos kárt okozott.

Az ügyészség a letartóztatásba helyezett férfit hivatalos személy elleni erőszakkal, közúti veszélyeztetéssel és rongálással gyanúsította meg, és indítványozta letartóztatásának meghosszabbítását.

A közlemény kitért arra is, hogy július 1-jétől kizárólag a Központi Nyomozó Főügyészség jár el a hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ügyekben. A hatásköri változás óta eltelt másfél hónapban több eljárás indult jogszerűen intézkedő rendőrök sérelmére különféle eszközökkel elkövetett támadások miatt. Előfordult, hogy bozótvágóval, baltával, egy békési férfi pedig traktorral veszélyeztette hivatalos személyek életét.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A rendőr ,,megpontozhatta,, volna a szeme közét !!!
maci0427
Név, fénykép ? vajon az ilyen ismeri e a KRESZ, szabályait vagy vette a jogosítványát ha van is neki !? és mit művelhetnek az ilyen primitív senkiháziak a közúton ? És a lakókörnyezetükben ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.