Elrendelte a Fővárosi Törvényszék az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását annak az iraki férfinak, akit emberölés és lopás bűntette miatt kerestek a francia hatóságok, és akit az ideiglenes biztonsági határzár kerítésének átmászása közben fogtak el a rendőrök.

Elrendelték az emberöléssel gyanúsított iraki férfi átadását
Fotó: Pixabay

A Fővárosi Törvényszék keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a férfi ellen azért bocsátottak ki európai elfogatóparancsot, mert a rendelkezésre álló adatok alapján

augusztus 8-án több késszúrással megölt egy férfit Franciaországban, majd eltulajdonított egy személygépkocsit is.

Mint írták, a törvényszék az átadási eljárás során az európai elfogatóparancs végrehajthatóságának feltételeit vizsgálja, vagyis a bíróság abban nem hozhat döntést, hogy a terhelt az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeket valóban elkövette-e.

Hozzátették: a férfi a tárgyaláson beleegyezett az egyszerűsített átadásába, és a specialitás szabálya alkalmazásának jogával is élni kívánt, ennek értelmében vele szemben az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeken kívül nem indítható és nem folytatható egyéb büntetőeljárás.

A Fővárosi Törvényszék a francia hatóságok által megküldött európai elfogatóparancs alapján megállapította, hogy az átadás feltételei fennállnak, így hétfői végzésével elrendelte a terhelt egyszerűsített átadási letartóztatását és átadását a francia igazságügyi szerveknek. A terheltet a határozat véglegessé válásától számított tíz napon belül át kell adni, amennyiben ezen időpontig nem veszik át, az átadási letartóztatása megszűnik. A végzés végleges.

A 22 éves férfit a Bács-Kiskun megyei határszakaszon az ideiglenes biztonsági határzár kerítésének átmászása közben fogták el a rendőrök. A rendőrség akkor azt közölte, a férfi a kerítésen átmászva akarta elhagyni Magyarország területét. Az eljárás során derült ki, hogy a francia hatóság emberölés miatt nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. A nyomozók az iraki férfi által használt francia rendszámú gépkocsit is lefoglalták.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Hernádi zsóti kiadatása a horvátoknak miért nem ilyen egyszerű???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.