Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója szerint a Magyar Nemzeti Bank nem független, ezért hétfői döntését, az Altus Portfólió Kft.-re kiszabott bírságot az orbáni politika részének tekinti.

Gyurcsány felesége szerint az orbáni politika része, hogy megbüntették férje cégét
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Dobrev Klára MTI-hez kedden küldött reagálásban úgy fogalmazott,

"Matolcsy szerint bűn saját pénzből kölcsönt adni pár bajba jutott rokonnak, közeli ismerősnek, az Orbánnal szembenálló Demokratikus Koalíciónak. Ezzel szemben hazafias cselekedet a közpénzt alapítványokba menteni, és abból méregdrága bútorokat, szőnyegeket venni, rokonoknak hitelt adni, devizahiteleseket kisemmizni".

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírságot szabott ki az Altus Portfólió Kft.-re engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás miatt, azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő szolgáltatás folytatását, és az ügyben büntetőfeljelentést tesz – közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a társaság a vizsgált kétéves időszakban közel 400 millió forint összegben nyújtott pénzkölcsönt jogosulatlanul – jellemzően kamat ellenében – több magán- és jogi személynek.

A reagálásban Dobrev Klára hangsúlyozta, erkölcsileg és pénzügyjogászként erről mást gondol, minden erejével igyekszik támogatni az Orbánnal harcoló ellenzéket.

Dobrev Klára szerint a "Matolcsy-féle jegybank nem független", ezért döntését is az orbáni politika részének tekinti, amellyel szemben "küzd, és a jövőben még határozottabban küzdeni fog, megalkuvás nélkül".

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Gyurcsány felesége egy rendkívül értelmes, tanult nő, abszolút osztom a véleményét, hogy a cégbüntetés az orbáni politika része. Orbán ilyenkor hallgat, mint sz.r a fűben, de nem is kell mondjon semmit, már megtette március 15-én. Elégtételt vesz. Minden ellenfelét és bárkit eltapos, megbüntet, vagyis legyőz. A 2/3 meg az agyatlansága adja hozzá az erőt. Vajon meddig még???!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@durbincs: má megin hülye vagy halfarok!
Commenter
Lévai Anikó alapítványi és föld és ingatlan ügyleteinek mikor néznek utána? Ja, hogy az mind totál szabályos elvégre az asszony jogász és orbán felesége. Értem.
egyvandor
A legrémisztőbb ebben, hogy csak olyanokat ér el az ilyen büntetés aki nem a bandához tartozik.
evacica
Orbán kisstílű bosszúálló ember! Nem államférfihez méltó viselkedése, igaz ő nem is az! Neki az ellenfél teljes megsemmisítése a célja, a sportszerű harc nem az ő stílusa! Évek óta próbál fogást találni Gyurcsányon, az eszközökben nem válogat! Jobb lenne ha a saját portáján söprögetne és a saját családjában, na meg a t. barátai körében! Van elég mocsok, Matolcsy is magába nézhette, hogy mennyi szabálytalanságot követ el persze azt úgy gondolják, hogy ők ezt megtehetik, mert a törvény felett állnak!Undorító ez mocskos viselkedés, remélem, hogy majd csak észhez tér ez a birka nép és megkapják méltó büntetésüket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.