Országos akciót indított a Jobbik annak érdekében, hogy negyven ledolgozott év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Stummer János, a párt alelnöke.

Akciót indít a Jobbik, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év után
Fotó: Pixabay

Arra kérik az érintetteket, hogy postai vagy elektronikus levélben írják meg személyes történetüket, benne azt, miért támogatják a kezdeményezést, valamint hogy milyen munkakörülmények között dolgoztak le négy évtizedet és az milyen hatással volt egészségükre – ismertette az ellenzéki politikus.

A 40 év, 40 érv elnevezésű akció végén negyven ilyen beszámolót tesznek majd le az Országgyűlés asztalára, szembesítve velük a felvetést hosszabb távon is elutasító kormányoldalt

- mondta.

Hangsúlyozta: Magyarországon a férfiak átlagosan hat-hét évvel kevesebbet élnek, mint a nők, háromötödük a nyugdíjkorhatár elérése előtt meghal, a hatvanévesnél idősebbek negyven százaléka pedig valamilyen krónikus betegséggel küzd. Ha negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnének, akkor élvezhetnék a nyugodt és biztonságos időskort, helyükre pedig fiatalokat állíthatnának munkába – emelte ki.

Mit jelent Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes hétfői kijelentése, amely szerint részben kitartanak néppárti politikájuk mellett, részben pedig új bejelentésekre készülnek ősztől – kérdezték Stummer Jánostól. A politikus úgy nyilatkozott: politikájukban erősebben ki fogják domborítani a szociális élt, mivel – szemben a Fidesz általa embertelennek nevezett rendszerével – "igazságos és szabad országot szeretnénk építeni, szociális érzékenységgel".

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A Jobbikból Vona Gábornak sikerült már nyugdíjba menni 40 évesen (1978. augusztus 20.) Megkapta a júdáspénz Simicskától, illetve a fidesztől. A hátralévő maradékidőt meg alibi tevékenységgel letudja, fogjátok meg és vigyétek jeligével.
KisGenyo2
Emelni kell majd a nők 40-ét is. Reálisabb lenne mindkét nemnél a 42. Persze a nőknél számítson bele, amikor gyereket nevel. Méghozzá legalább az átlagbérrel!!!
A párom azért nem mehet, mert az első gyerekénél még olyan szabály volt, hogy csak 3 év munkaviszony után lehet gyesre menni. Neki fél éve volt, 18 évesen szült!!! Így ő nem gyesen, hanem un. passzív táppénzen volt. Persze az nem számít bele a 40-be... :( Így még 15 hónapot rá kell húznia...
maci0427
Na akkor omolna össze a nyugdíjrendszer ! Idióta ötlet ! A Nők 40 éves is az volt már!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.