A Nemzet Színésze csendesen, teljes nyugalomban, a világtól elvonulva gyógyul velemi házában.

„Köszönöm kérdésüket, megvagyok, csak ezt tudom ismételni. Van, amikor egészen frissnek érzem magam, de a nagy meleg és a frontok is meg tudnak viselni. Nemrég esett, most pedig ragyog a nap, ezek az időváltozások és frontok nagyon nem jók.

Ezt leszámítva csak-csak megvagyok. Élvezem a csendet és a békességet”

– mesélte Töröcsik Mari a Blikknek.

„Nemrég hívott Jordán Tamás, mesélt a Savaria karneválra készülő darabokról, sőt az is megemlítette, hogy ha tudok, menjek el megnézni.

Sajnos ehhez még gyenge vagyok, de talán majd legközelebb. A lelkesedésem még megvan, de nem minden áron akarok színpadhoz jutni”

– vallotta be a művésznő.

Törőcsik még 2016-ban került kórházba, majd közel egy év kezelés után hazaengedték. A színésznő azóta velemi otthonában lábadozik. Hazakerülése óta folyamatosan a visszatérését tervezgeti, legutóbbi interjújában úgy nyilatkozott, nem tett le róla. „Még van bennem erő, hogy szerepeljek!” – jelentette ki határozottan.

Cikk- és címlapkép: YouTube

(Blikk)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Így van ez, a lelkesedésünk még megvan, néha még el is hisszük, de a valóság az lehangoló, elfogyott az erő.
papa.49
Pihenjen, csendesen nyugodtam, én jó egészséget, és sok erőt kívánok..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.