Áder János a Kossuth téri, ünnepi tisztavatáson felsorolta, milyen bűnöket nem szabad feledni. Orbán Viktor pár hónappal ezelőtt jelentette ki, hogy kereszténydemokráciát szeretne építeni. Az alaptörvénybe pedig bekerült, hogy "minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme". Ezek után nem is meglepő, hogy az idei augusztus 20-án némileg új díszítést kapott a Parlament: az eddig is ott lobogó magyar és a székely zászló mellett a főhomlokzat két nagy ablakából olyan piros zászló lógattak, amelyen a kereszt szerepelt.

(Forrás: index.hu, Horizont által)

118 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@CsipkeRózsa: Ennek a kormánynak a nyelv hordozása,fogalmazása csak a római katolicizmust takarja.

ezt értik rajta.
Tehát a többi katolikus alapokon ,értéken működő felekezetek nem tartoznak ide.
Szerintük.
anima
A kereszt...
Újra felteszem a kérdést (kicsit máshogy): ha felakasztották volna Jézust, most egy bitófa állna a keresztény templomokban, és egy kis bitófa lógna a nyakadban?
Ez valójában nonszensz, ha jobban belegondolsz!

Ember, Jézus él !!!
Ne a halálára emlékezz (tartott 3 napig), hanem az életére, ami közel 2000 ezer éve tart (a földre jövetele előtti megszámlálhatatlan milliárd évről, meg nem is beszélve!
Nessy
@anima: Még régen valaki azt mondta, képzeljük el, ha Krisztust vízbe fojtják, most egy akvárium lenne a torony tetején.
Nem a jelképben kell hinni!
Nagyon szép Michelangelo Pietája, Mózes szobra, Leonardo Utolsó vacsorája, Beethoven Missa Solemnise.
Faraghat szobrot, festhet képet egy ateista is vallásos témáról.
Shikari
@Desischado: Tudod azt írok ami a véleményem és olyan stílusban ahogy azt kiprovokálják az agresszorok. Ha nem tetszik ne olvasd. Elég egyszerű megoldás.
simmering73
"Megéltük, hogy az egyik önkényuralmi jelképet, a vörös csillagot, felváltotta egy másik önkényuralmi jelkép, a kereszt a parlamenten. Ez jelzi hivatalosan is, hogy Magyarország nem köztársaság, nem jogállam és nem demokrácia, hanem egy másik elnyomó ideológia hazugságán nyugvó önkényuralom. Magyarország fasiszta diktatúra. Ugyanaz a diktatúra, amely majd erőszakot is alkalmaz, ha szüksége lesz rá. A lelki elnyomás is diktatúra."
https://nepszava.us/voros-csillag-helyett-ker...
anima
@Nessy: Én régebben a villamosszéket hoztam fel példaként, de a vízbefojtás sem rossz.
Kis villamosszék a nyakban, ami időnként füstpamacsot ereget, meg felizzik Jézus feje vörösen...
És az emberek nem értik meg, hogy valójában mennyire undorító, amikor egy kivégzőeszközt hordanak a nyakukban - és hogy mennyire nem erről szólt Jézus halála és feltámadása.
De persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem az a felület, ahol ezt mélyebben meg lehetne beszélni, így nem is folytatom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél