A gazdaság javuló teljesítményével magyarázható a bérek emelkedése és ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság, valamint a beruházások bővülése – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában a legfrissebb kereseti adatokra reagálva.

Varga: a gazdaság teljesítménye áll a béremelkedések mögött

Fotó: MTI/Földi Imre

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy

júniusban a teljes munkaidőben dolgozók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után.

A jelentés szerint az első fél évben 11,9 százalékos volt a növekedés.

Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint volt.

A nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető.

Varga Mihály szerint az adatok azt mutatják, hogy folytatódik a bérfelzárkózás, amit – tette hozzá – a közterheket csökkentő bérmegállapodás és az adójogszabályok változása is támogat. A miniszter abban bízik, hogy a folyamat a következő hónapokban is folytatódik.

Üdvözölte egyúttal, hogy a kereseti egyenlőtlenségek csökkentek, hiszen a növekedés a leginkább elmaradott megyékben meghaladta az átlagot.

Hozzátette, hogy az ágazatok közül különösen a közigazgatásban, az építőiparban, az idegenforgalomban és az egészségügyben dolgozók bérének emelkedése jelentős. Utóbbi azért is különösen fontos, mert stabilizálhatja a munkavállalói létszámot és biztosíthatja az utánpótlást is – hangsúlyozta Varga Mihály.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A hatalmas kivándorlás okozta bérinflációt csúnya dolog ám betudni a nemlétező gazdasági teljesítmény eredményének.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Varga a bőrt készítette ki valaha,odajutottunk,hogy tudományát rajtunk folytatja.
papa.49
Ahhoz képest hogy hányan keresnek százezer forint alatt, kell a TI HAVI 1 MILLÁS HODÁLY BÉLI FIZUTÖK? HOGY EZ AZ ARÁNY KIJÖJJÖN !!!
Egyébként meg HAZUDSZ MISKA MERT MOZOG A LEPCSES POFÁD !!!
Eladott Ország
@papa.49: A NASA kutatói vizsgálják Varga Mihály arcbőrének anyagát és az űrhajók hőpajzsának anyagát vele fogják helyettesíteni.
csipetke
Ebben pénztáros lőrinc keresete is benne van?Nemtom varga hol szerezte az infóit,mert az átlagkeresetek közel sincsenek ekkorák.Ha bruttó keresetet veszünk,kb 280 e ft,és miután Európában mi fizetjük a legtöbb adót a fizetések után,már nem is olyan szép a dolog,mert a 280-ból így lesz kb 170-180 ezer,jó esetben,de az átlag még ettől is kevesebb.Na,erre alapítsanak családot a fiatalok!
papa.49
@Eladott Ország: Ez jó, vigyék élve nyúzzák le róla !!!
csipetke
@Eladott Ország: 6:56 Varga főnökéé vastagabb,minden ráfér...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.