A Demokratikus Koalíció számára elfogadhatatlan, hogy bármilyen kormányrendeletre, törvényre hivatkozva a határhoz érkező menekülteket éheztessék. A tompai és a röszkei határon – Iványi Gábor lelkész társaságában – szerzett tapasztalatok alapján elmondható: napi 1 ember érkezik. A két táborban összesen 120-an várják sorsuk alakulását. Az, hogy ezek a férfiak, nők és gyermekek enni, inni kapjanak, megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek, erkölcsi kötelesség. Ezt megvonni semmilyen jogszabályra hivatkozással sem lehetséges. A DK szerint fontos a határok védelme, az emberek biztonsága, de ahogy Iványi Gábor fogalmazott – az emberrel egyidős emberi parancsoktól nem tekinthetünk el. Embertelen törvényeknek pedig nem csak a megalkotása, hanem alkalmazása is bűncselekmény. Tekintettel arra, hogy több civil szervezet is jelezte, hogy éheztetés fordult elő a magyar határon, a DK a Hágai Nemzetközi Bíróság vizsgálatát kezdeményezi, egyúttal kezdeményezzük annak a joghézagnak a...

Forrás: web.dkp.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Nagyon helyes! Megtudhatjuk, mire fordítja a kormány az EU-tól erre kapott pénzt.
Manhattan
Nagyon helyes! Megtudhatjuk, mire fordítja a kormány az EU-tól erre kapott pénzt.
Madácsi Pali
Még a végén lesz egy ellenzéki párt az orbángyűlésben. A fideSS ösztüze garantált, miközben a fennen hirdetett keresztény álca alatt a szentírás tanait tagadják.
1magyar
A dk sem talál a magyar emberek között éhezőket? Szégyelljék magukat!
Lepényleső
Honfitársaink éhezése valakit érdekel-e?
Manhattan
@Lepényleső: @1magyar: Nem hiszem el, hogy ne hallottatok volna a DK ételosztásáról.
Rockxy
Na, ez a déká.
"A két táborban összesen 120-an várják sorsuk alakulását. Az, hogy ezek a férfiak, nők és gyermekek enni, inni kapjanak, megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek, erkölcsi kötelesség. "

De a frankcsapdába csalt magyarokat ezerszámra ki lehet lakoltatni, és ott nincs semmiféle erkölcsi kötelesség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.