Tíz százalékkal drágulhat a baromfihús. Az áremelkedés annak is köszönhető, hogy a sertés fertőzések miatt, inkább baromfi húst veszünk. E mellett a termelők azt mondják, nőttek a bérköltségek és a takarmány árak is. Az általunk megkérdezett üzletláncnál azt mondták: általában abból a húsféléből fogy több, amelyik éppen olcsóbb.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@RonaGyuri: Unortodoxia diszkrét rögvalósága

Egy feltáró vallomással felérő helyzetkép részlet

Azt írja az ójság, pontosabban én az atv.hu-n olvastam arról, amit Csorba Attila, a Baromfi Termék Tanács igazgatója nyilatkozott. A nyilatkozatnak volt két meglepő – na jó azért annyira nem – momentuma.
Egyfelől; most már lehet emelni (újra) a csirkeárakat mert az olcsósága miatt nagy rá a kereslet!! =))
Másfelől – és ez már sokkal kevésbé mókás – a dübörgünk, egyre jobban megy, etc. kormánypropagandát cáfolva: „A tapasztalatok szerint abból vesznek többet a vevők, ami éppen olcsóbb.”
emerencia
" A tapasztalatok szerint abból vesznek többet a vevők, ami éppen olcsóbb.” Gratulálok az üzletláncnak. Kimondták a valóságot. Úgy majd húsz éve részt vettem egy egy vevőorientációs előadáson, melyen a német előadó arra hívta fel a figyelmünket, hogy soha ne hazudjunk a vásárlónak. Azóta számtalanszor tapasztaltam, hogy a magyar kereskedők kapitális hazugságokkal manipulálják a vásárlókat és az alkalmazottaikat egyaránt, aztán nagyon sírnak, ha oda a bizalom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.