Az iskolának, a pedagógusoknak, az egyháznak és a szülőknek közösen kell "egy irányba" nevelniük a gyermekeket – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden.

Soltész Miklós a felújított és kibővített Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola átadásán azzal a hasonlattal élt, hogy

a szobrászok és kézművesek egy hatalmas kő- vagy márványtömbből hozzák létre évek, évtizedek alatt alkotásaikat, ezt az óriási munkát végzi el a gyerekeinkkel a nagyszülőktől kezdve a pedagógusokig mindenki.

Mielőtt a művészek elkészítik a szobrot, mindig megbeszélik, mit kell csinálni, mert olyan nincs, hogy "össze-vissza pattintják a darabokat", így a gyerekek esetében sem lehet, hogy külön-külön mindenki máshogy akarja nevelni őket – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, közösen kell őket "csiszolni és faragni".

Az iskola védőszentjéről elnevezett szobor és szökőkút felavatásával egybekötött rendezvényen a gyerekekhez szólva Soltész Miklós elmondta,

a tanárok a tanítással és a neveléssel a későbbi felnőttkora, a családalapításra készítenek fel, így nagyon fontosak az óvodában és az iskolában eltöltött évek.

Az iskolai évek talán a legmeghatározóbbak a gyerekek életében – hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Ha ezt a gyermekek úgy tudják megélni – folytatta –, hogy odafigyelnek a szülőkre, a tanítókra és a lelki vezetőkre, akkor biztos, hogy olyan emberekké válnak majd, akikre büszkék lehetnek a geszterédiek.

Az eseményen köszöntőt mondott Simon Miklós (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője és Szabó József (Fidesz-KDNP) polgármester, az intézményt Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke áldotta meg.

A püspök köszöntőjében hangsúlyozta, Geszteréd "mert nagyot álmodni", amikor három évvel ezelőtt a község vezetése egy egyházi iskola létrehozásáról döntött.

A kormány és az egyházmegye összesen mintegy 800 millió forintos támogatásával új szárnnyal bővítették a már meglévő iskolaépületeket.

A nyolc új tanterem mellett kápolna is épült a 150 gyereket oktató intézményben, és a tervek között egy kondipark megépítése és az iskolaudvar fejlesztése is szerepel.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Bodnár Boglárka

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Te csak ""csiszold"" az asszonyt. Már ha egyáltalán képes vagy rá.
A gyerekeinket, unokáinkat bízd ránk, mert amit tőletek látnának, tanulhatnának, attól csak mestertolvajok lennének belőlük. Esetleg magyar futbalakadémista.
Nem tudom hirtelen eldönteni, melyik kerül nekünk többe...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Te csak ""csiszold"" az asszonyt. Már ha egyáltalán képes vagy rá.
A gyerekeinket, unokáinkat bízd ránk, mert amit tőletek látnának, tanulhatnának, attól csak mestertolvajok lennének belőlük. Esetleg magyar futbalakadémista.
Nem tudom hirtelen eldönteni, melyik kerül nekünk többe...
Sámannus
Ha oktatásról hadoválsz akkor hideg, hideg! Te is egy szolgalelkű smirgli vagy.
Cicamama55
Balog lelkész úr mosodához hasonlította pár éve az iskolákat az ünnepélyes tanévnyitóján...Nálam az verte ki a biztosítékot...
balos
Azt hiszem minden fideSSes hülye,de nem minden hülye fideSSes!
kereső
A gyerket nem faragni és csiszolni kell.A gyereket jóra nevelni és tanitani kell, hogy majdan hasznos tagja legye a társadalomnak, és teljes -alkotó életet élhessen,mint felnőtt.
Te nagyon hülye-aki csak ugatja a kereszténységet.Jó lenne már visszavenni ebből az erőszakos hittéritésból.
Qqberci
Ezt a f@szt kéne megfaragni. Kisbaltával...
Commenter
@Cicamama55: mosoda. az lett. agymosoda. hazafias/honvédelmi nevelés, erkölcstan, hittan...
Zeta
Milyen jogon akarják az egyházzal közösen nevelni a gyerekeinket?
Ha valami nem hiányzik az az egyház .
Ha a szülők nem tudnak tisztességes embert nevelni gyermekükből, akkor majd az egyház , dogmáival , fenyegetéseivel, a túlvilági jobb élet reményével majd segít?
Azzal inkább , ha vissza menne a templomokba!
Végre megmutatná , hogy tud tisztességes is lenni, nem pedig pénzért a hatalmat szolgálni!
"Csuhások térdre"
nusika
"közösen kell "egy irányba" nevelniük a gyermekeket – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi,
...nekem, már ez gyanús ...az egy irányú nevelés. Kinek nevelünk, a társadalomnak vagy "maguknak" ???
simmering73
Magatokat kéne faragni, mert tuskók vagytok.
papa.49
Sok eszű soltész te nem vagy véletlenül az egyszeri székely, mert az is elkezdte faragni a hatalmas sudár fát, oszt estére csak egy fogpiszkáló lett belőle !!!
Te is faragsz, mi meg ráfaragunk, de egyszer (remélem nem sokára) a nép kezébe lesz ám a faragó eszköz !!!
karma1
Anyadat farigcsald, b+, egy gyereknek utmutatasra, ismeret-atadasra van szuksege, nem arra, hogy lefaragjak rola azt , ami erdeklodo gyerekke' teszi, es amit FEJLESZTENI kell, nem poroszosan buntetni, farigcsalni.
Hulye...
RonaGyuri
Hogy mit kell ártunk és qurmányunk csiszolása alatt érteni, ide teszem be - mert a cikket nem engedte a derék cenzor - egy ma reggeli írásomat:

Most már tényleg csak az ingyenes társasutazás van hátra

Szakály Sándor ismét szintet lépett

Az „állami főtörténész, az államilag működtetett VERITAS Történetkutató Intézet vezetője” most „vasárnap a kenderesi temetőben” az un. „Horthy-emléknap ” kapcsán eresztette el magát.
Azt követően, hogy néhány éve arró kíresólt el, hogy előadást tartott arról, hogy „1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt deportálás csupán idegenrendészeti eljárás, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal toloncolták ki”!
Na most szintet lépet, mit lépett ugrott azt hangsúlyozta, hogy „a Horthy által aláírt zsidótörvények nem jogfosztást, hanem csak jogkorlátozást jelentettek a zsidók számára. ”!
Ezek után már az sem lenne meglepő, hogy ez a jó-humorú derék hazafi legközelebb a morbid-vicc poénját idézné, mely szerint a vidéki zsidóság szinte teljes ki-írtását jelentő deportálások valójában ingyenes társasutazások voltak!
Külön felhívnám a derék Netanyahu figyelmét, hogy ez jelenti Orbánnál zéró toleranciát a gyakorlatban! =))
justhpeter
A tanévnyitó csak eggyel több ok arra, hogy az egy bites kormányzati seggnyaló nímandok megmutassák magukat teleszórva a levegőt a baromságaikkal. Ilyenkor sok hely van ahol megjelenik az igény ezekre az IQ-bajnokokra.
dr. prédikátor
Mocskos geci fityfaszok!!!Titeket kellene már egy kicsit megfaragni egy jó éles baltával ,vagy láncfűrésszel!!!Vajon mi lenne belőletek???!!
magyarbakancs
A kormányzatnak,egyháznak mi köze a gyermek neveléshez?
Semmi.
Ja hogy felköt egy olyan korosztály ami nem tudja mi az ,hogy normális élet,elhivatottság,lojalitás,hát ez a gond.
A mai 28-30 evésekről beszélek kinek ma van 5-10 éves gyermekei.

Ez a korosztály tisztelet a kivételnek nem igen tanult meg alkalmazkodni, se a magán életben se a munkahelyin.
Adjad isten de rögtön mindent.
És nem kell érte megdolgozni ezáltal nem is tud meg becsülni semmit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.