Korábban négy villanyszerelő is eltűnt, és mind a négyen ugyanazzal a vállalkozóval találkoztak, mielőtt nyomuk veszett.

Váratlan fordulat az eltűnt villanyszerelők ügyében!

Egyikük meggyilkolásával már meggyanúsították É. Imre győri építési vállalkozót, a másik három ügyében azonban még közvetett bizonyíték sincs ellene.

A Bors most azt írja, hogy érdekes módon eltűnt É. Imre ikrényi telekszomszédja is, a középkorú Zsuzsa is. A nő tavaly december óta szerepel a rendőrség körözési listáján eltűnés miatt. Zsuzsa egy rozoga házban lakott albérlőként, ami tavaly egyik pillanatról a másikra leégett. A nő az udvar előtt álló kocsijában húzta meg magát egy ideig, majd autójával együtt eltűnt.

A Bors úgy tudja, hogy É. Imre arra a telekre is szemet vetett, amin albérlőként Zsuzsa élt, végül ez sikerült is neki.

É. Imrét április elején tartóztatták le, egy héttel azután, hogy megölte a neki dolgozó villanyszerelőt, Mácsik Zoltánt. É. Imre milliókkal tartozott Mácsiknak. A mosonmagyaróvári férfi holtteste a mai napig nem került elő, viszont a pulóverét megtalálták É. Imre házában.

(Bors)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Mostanáig kerestem a váratlan fordulatot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@balos: Ugyanezt csinálják a pártok az építőiparban, lenyúlják a pénzt és azt hiszik, hogy az építőipar a pártok kifizető helye, lásd Puch László és Simicska Lajos. Azután lehet csodálkozni, hogy miért húznak el a szakmából, a szakemberek.
Eladott Ország
@wagabund: Helyszíni fotók a horrorpincéből - Innen ásták ki a fideszes képviselő áldozatát
www.blikk.hu/galeria/helyszini-fotok-a-horrorpincebol-innen-astak-ki-a-fideszes-kepviselo-allitolagos/8k2fl1w
A bérgyilkosság megrendelője a portál szerint H. Tamás ismert veszprémi ügyvéd, volt fideszes önkormányzati képviselő volt, aki két társával őrizetbe került.
hvg.hu/itthon/20130412_Darabolos_gyilkossagra_keszulhetett_egy_v
és így tovább. и так далее
Eriksson
@Eladott Ország: Nem mintha releváns lenne, csak megjegyzem:
Amikor a VV Fanni eltűnéséről megjelentek az első hírek, a gyanúsítottról megírta az újság, hogy volt MSZP-és képviselő az illető. Akkor valamelyik kommentelő társunk felháborodva írta, hogy micsoda dolog az, hogy ezt így kiírják, mintha nem lenne mindegy.
Akkor teljesen egyetértettem vele, mert tényleg semmi köze egymáshoz a bűntény és a politikai hovatartozás.
Most is ugyanez a véleményem.
Eladott Ország
@Eriksson: De, azért "Polpot" Peti vigyáz arra, hogy a bűntény politikai hovatartozása ne következzen be, hiszen azért alkalmazza a fidesz. Jelszó sírig tartsd a pofád!
d357ur41rhr3vp.cloudfront.net/wp-content/uploads/sites/2/2015/03/POLTSTAT.png
www.qkk.hu/wp-content/uploads/2017/07/poltanevetvegenv4.jpg
egyvandor
Meg kell vizsgálni nincs-e migráncsvére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.