Ki fognak állni az európai uniós alapjogokért, és ebben a tekintetben "semmilyen engedményt" nem fognak tenni Orbán Viktor magyar kormányfő pártjának, a Fidesznek – mondta egy szerdai tévéinterjúban Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, aki aznap jelentette be, hogy elindul az EPP csúcsjelölti tisztségéért.

Weber: Orbán pártja "semmilyen engedményt" nem fog kapni
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A Néppárt egy bécsi rendezvényének előestéjén az ORF osztrák közszolgálati televízió ZiB2 című hírháttér műsorában nyilatkozva Weber hangsúlyozta: "Az EPP-vel mi Európa legnagyobb pártja vagyunk, és kiállunk ennek a kontinensnek az alapértékeiért."

A ZiB2 műsorvezetője – ahogy az interjút röviden ismertető APA osztrák hírügynökség is – emlékeztetett arra, hogy

Magyarországot az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárás fenyegeti a sajtó- és véleményszabadság korlátozása és az igazságszolgáltatás kétessé vált függetlensége miatt, és az Európai Parlament várhatóan szerdán szavaz erről.

Weber ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy pártjának meg kell húznia a határvonalat. Vitatkozni fognak Orbánnal, akinek pártja az EPP-hez tartozik.

"Követelni fogjuk, hogy engedje tovább működni az egyetemet. Nem tudom elfogadni, hogy bezárják az egyetemet"

- fűzte hozzá, nyilvánvalóan az Közép-európai Egyetem, a CEU bizonytalanná vált budapesti működésére utalva.

Weber szerint mindazonáltal a közös Európát kell előtérbe állítani. "Abban hiszek, hogy a hídépítés a fő feladat" – mondta az EPP frakcióvezetője, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) 46 éves elnökhelyettese.

"Én egy erős Európát akarok, egy egyesült Európát." Az Európai Unió csak így tehet szert nagyobb geopolitikai szerepre. "Gazdaságilag Európa már egy óriás. Politikailag azonban törpék vagyunk. Amikor Putyinról, Ukrajnáról vagy Szíriáról van szó, senki sem vesz minket komolyan"

- vélekedett Manfred Weber az ORF osztrák tévének adott interjúban.

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Na ezér pátyolgatja a Néppárt orbánt és nem akarja kizárni a frakcióból a fidesz-kdnp képviselőit, mert talán megszűnne a "legnagyobb" frakció!!! Tetves politikai játszma az egész!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Na ezér pátyolgatja a Néppárt orbánt és nem akarja kizárni a frakcióból a fidesz-kdnp képviselőit, mert talán megszűnne a "legnagyobb" frakció!!! Tetves politikai játszma az egész!!!
F_Viktor
Látják a problémát, de még most sem merik kimondani az igazságot, hogy orbánnak, a fityesznek és Magyarországnak már semmi keresnivalója az unióban.
kereső
@F_Viktor: nem bizony, mert rögtön bajba kerülne a bajor autógyárak itteni profitja.
RonaGyuri
@kereső: ez majdnem annyira butaság, mint az a duma, hogy nem az EU pénzéből élünk! =))
F_Viktor
@kereső: A német autógyárak profitja akkor is maradna ha pl. Szlovákiába, Csehországba, Lengyelországba, vagy Szerbiába vinné a gyárakat, csak lehet, hogy a mértéke lenne valamivel kisebb.
Természetes, hogy a helyi politikusok lobbiznak országuk nagy cégeikért, de meg kell felelniük az adózóik felé is. Amikor a helyi médiában azt olvassák, hogyan lopja a magyar kormány az ő adójukat, az egy idő után nyomást helyez a politikusaikra is.
kereső
@RonaGyuri: nem egészen,ismered talán a stratégiai megállapodások tartalmát? Mert ha igen,akkor lehetséges még ez is.
RonaGyuri
@F_Viktor: tartok tőle - bár az ottani helyzetet sokkal kevésbé ismerem, mint a hazait -, de szerintem nincs így, már csak azért sem, mert ilyen mértékű korrupció azoknál nincs! =))
tudode
Ha a Néppárt nem jött rá legalább NYOLC ÉVE, hogy ebből az EGYSZERI, de +nagyszerű" egyedből hiányzik a GÁTLÓ GÉN, megérdemlik a sorsukat, ami vár rájuk, hasonlóan a BENNSZÜLÖTTEKHEZ!
.
Fontolgatnak, totyorognak körülötte, mint amikor SOROZZÁK az EGYSZERI "falusi gyereket", oszt' látják ám többször, hogy BE VAN NEKI KÖTVE a pöcölője!
.
Évek óta vitatkoznak BEVEGYÜK, NE VEGYÜK, KIKÖPJÜK, lenyeljük a baromságait, de az EGYSZERI "végvári parancsnok" ahányszor rúla van nagyba szó, rimánkodik bűnbánóan, VEGYÉK MÁR BE KÉREM, csak meg ne harapják!
.
Az ÉVSZÁZAD legmobidabb VICCE ahogy jojóznak EZZEL a kezdő hernyócs-KÁVAL!
.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--wZ1wQvdE--/6yjfFLV9QpZRIRAOs.jpeg
Commenter
"semmilyen engedményt" reméljük Weber úr állja a szavát...és nem hisznek már ov-nak akinek a szava semmit sem ér, mert fél perc múlva már mást mond. Konyec pávatánc?
wagabund
Remélem Orbán emlékezteti az unijó szarházi megmondóit az afrikai országok máig tartó véres kifosztására...többek között ahol a francia idegenlégió tart rendet a folytonos lázongások miatt..
azokól az országokból(is) menekülnek az európai "anyaországba"...makronék amit főztek, és ma is főznek, azt zabálják is meg...a többi gyarmattartónak is jobb lenne kussolni, főleg a "magyar" szót nem kiejteni a büdös szájukon.

remélem ezt a tényt Orbán szövegírói sem felejtik...
lusta
@Commenter: Nem konyec, mert a hazai duma és cselekedet teljesen más, mint az uniós. Odakint a Soros-bérenc felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézár zöld-párti politikus. Füvel -fával összeáll, összehord hetet-havat, eget-földet megígér és annyi. A néppárti politikusok megnyugszanak, majd hazamennek. Egy fél év múlva megdöbbennek, hogy nem erről volt szó. A kis G.O.V-nk meg röhög a markába.
Commenter
@lusta: sajnálom. akkor ez az ő bajuk is lesz majd.
Eladott Ország
Az Európai Néppárt Orbán Viktorral kapcsolatos maszatolásának retkes poharába tiszta vizet kell önteni, vagy az egész európai álom záros határidőn belül elvérzik. Nem, már tegnap kellett volna, két éve kellett volna, hat éve kellett volna, és EP-választás ide vagy oda, ma is szinte késő lenne. Az, hogy az Európai Unió, élén a Néppárttal évek óta csendben asszisztál ahhoz az immár ragályos betegségként terjedő visegrádi vinnyogáshoz, hogy nemzetileg szuverén, sokszorosan túlárazott, nemzetállami csirkehálók jól megvédik Európát a migránsapokalipszistól, de ha ezek esetleg nem is, akkor a csilliárdos, Unió ellen uszító plakátkampányok mindenképpen megállítják az életünkre törőket és ha ez sem, akkor kizárólag a szuverén nemzetállamok szövetsége képes a megvédésre, ahol mindenki eldöntheti, hogy ki legyen a Polt Péter, a maga nemében világbajnok valósághajlítás. A valóság meg egy idő után még a legnagyobbak kezében sem hajlik tovább.
cikicakk55
Azért nem vesznek rólatok tudomást drága Manfred,mert egy tesze-tosza Európán belül is megosztott emberek halmaza vagytok.Orbánt már a 2015-ös első nyilatkozatai után fülön kellett volna ragadni. Nem csak a CEU-t kéne számon kérni rajta,hanem továbbra is követelni tőle,hogy igen is lépjen be az ország az Európai Ügyészségi döntési lehetőségekbe. Nem foglalkoztok vele,hogy Orbán az Európai adófizetők pénzét saját családja és barátjai gazdagodására fordítja,még az ország népét szó szerint zsarolja a másik felét meg hülyíti. Álljatok már a sarkatokra. 2015 óta képtelenek vagytok egy rohadt Orbán illetve Fidesz ellenes döntést meghozni. Ne arra hivatkozzatok,hogy a Magyar néppel is ki lesz szúrva,ha elvonják az Uniós támogatást,mert velünk ennél jobban aligha tudnak már kiszúrni a Fideszes diktátorok. Eddig sem mi kaptuk az Uniós támogatást,így bennünket kár nem ér. Orbánt kapjátok már nyakon! Nem igaz,hogy nincs az Unióban egy megbízható orrlövész.
cikicakk55
@tudode: Nagyon jó ez a hernyós kép. Ráadásul ez nem csak egy kitalált festmény,mert látszik rajta,hogy valahol ez egy autó tetején lévő kritika.
karma1
Ugyan mar, tavaly ugyanigy kiallitottak aprilisban a szonyeg szelere, ket EPP-s fomufti uvoltozott vele egy oran keresztul a tobbiek elott, aztan szepen megebedeltek egyutt, es hazajott - mikozben minden maradt a regiben, EPP es orban basi ket jobarat...
Szar tarsasag, hogy eddig hagytak fajulni a dolgokat, holott ok nem voltak belekenyszerulve allami szintre emelt hazugsagokba.
tudode
@cikicakk55:
.
Ez Dösseldorfban utcáin VALAMI VIRÁGKARNEVÁLON látott napvilágot többekkel:
.
------- Orbán hernyóként falja fel a demokráciát Putyinnal és Erdogannal a düsseldorfi karneválon
.
444.hu/2017/02/27/orban-hernyokent-falja-fel-a-demokraciat-putyinnal-es-erdogannal-a-dusseldorfi-karnevalon
.
Mivel a MI FIANK BORJA ezt ragadtam ki!
cikicakk55
@karma1: Azt hiszem az egyik pont Webber volt,aki üvöltözött vele. Volt is róla videó,de állítólag már törölték.( én elmentettem,mert soha nem lehet tudni) . Tényleg jól kiosztotta a csuti hernyó fejét,de az olyan pofát vágott közben,mint ha nem is róla beszélnének. Persze semmi nem történt azóta sem.2015 óta már konkrétan tudják,hogy lopja az Uniós pénzeket.Szerintem már az első pillanattól kezdve tudták,hisz a többi párt sem csinál mást,csak lop,szerintem náluk is,csak nem ennyire nyíltan és pofátlanul sokat. Lényeg,hogy legalább azóta tettek volna ellene valamit,mióta nyíltan szembefordult velük és ezeket a mocskos kritikákat nyomatja az Unió ellen,Soros ellen, és ráadásul az Unió országainak egységét is rendesen felborogatja. A Magyar népet már sikerült saját országán belül jól megosztani,mert itthon már a pártok tagjai is ölik egymást,nem törődve azzal,hogy az érdekük mindegyiknek ugyan az lenne,egy élhető Magyarországot összehozni. Sajnos az ellenzék is nagyban bűnös ebben,mert a saját pártolóiknak szidják és gerjesztik a gyűlöletet a többi ellenzéki párt ellen. Azt hittem,hogy legalább az Unióban normálisabb emberek ülnek fenn,mint itthon.Sajnos ott is gyarló tolvajok vannak a meghatározó helyeken.
cikicakk55
@tudode: Nem tudtam,hogy hol készült,de nagyon ötletes és jó kép.Kár,hogy az EPP ezeket nem veszi figyelembe,pedig egész biztos nagyon sok ember látta ott és tetszett is nekik,ami azt jelenti,hogy ott még van sajtószabadság,míg itthon már csak az interneten van egy kis hely.A 168 óra.hu-ról eddig azt hittem,hogy egy gerinces online oldal,mert vegyesek a cikkek benne és a hozzászólások is. Szerettem volna egy ismerősömnek megmutatni azt a cikket és a Hsz-t mindet,de pont az én válaszaimból egy sem volt fenn,még nálam sokkal durvább beszólások igen.Na azóta nem érdekel a 168 óra.Itt még ilyet nem tapasztaltam,bár itt is vannak érdekes eltűnések.
karma1
@cikicakk55: Igazad van: en mar teljesen leirtam az ellenzeket - egyedul Gyurcsanyt tartom fair-nek, aki legalabb ellenall a maga modjan - de az keves a megdonteshez, mert eleg kis part - viszont naluk van a legtobb ertelmisegi, tehat a nagyon okos emberek...
Ezert nyog fel ejjelente orban, ha csak meghallja GYurcsany nevet, mert csak tole tart egyedul. Az osszes tobbit vagy megveszi kilora, vagy le-karaktergyilkolja, esetleg zsarolja - ha van mivel.
Commenter
@kereső: Angela Merkel a néhai Helmut Kohl kancellár tanítványa. Talán még tiszteli annyira néhai mentorát hogy ezt mégsem teszi meg. Ha igen, akkor ő is történelmi bűnt fog elkövetni mert szétveri Kohl kancellár életművét. Lelke rajta. De ne találgassunk mert ez nem orosz rulett. Majd meglátjuk. Sokat úgy sem tudunk innen tenni. De Merkel végzettsége atomfizikus (ez nem vicc), csak nem akar lesüllyedni egy félanalfabéta szintjére és vele pár szavazatért lepaktálni. Macronnak, Hollandiának és a skandináv országoknak is lesz hozzá remélem néhány szava.
kereső
@Commenter: Tudom,hogy phd.fokozata van fizikából.Viszont azt is látom,hogy Merkel kancellár és az EPP igen "engedékeny "orbánnal. És nem igazán értem az okait-jó,a német cégek, de mi más még, hogy engedik ennek a intenditáskeresőnek ,hogy aláássa az únió egységét.Mert volt olyan indok is! régebben,hogy a jobbik,meg szélsőjobb.De mamár a fidesz a szélsőjobb,és orbán a szélsőjobbos pártok etalonja.Nem érzékelik? A történelem tényleg ismétli önmagát,és az únió az 1935-38 -as Népszövetséget utánozza?"megvédtük a békét"-mondta az akkori angol miniszterelnök. Na igen-és mi lett a vége?És az sem véletlen,hogy alattomban-van ennek jelei-a német-francia együttműködést alá akarják aknázni.Pedig Európa békéjének ez záloga.Ezt ismerte fel a Kohl kancellár -köszönet érte neki, mert igy nyert a kontinens viszonylag békés 70 egynehány évet,nagyobb megrázkódtatások nélkül.Ez a zavaros fejű intenditását kereső,most ezt fenyegeti.Bár remélem,azzal,hogy a csahos kutyái-természetesen orbán tudtával- az egész német népet támadták meg,ezt azért nem biztos,hogy lenyelik.
Commenter
@kereső: bocsáss meg de most már magasról teszek az EPP nevű formációra. A jobb oldal örökké zsarol és olyan eszmékre hivatkozik amelyek idejétmúltak, Teszik ezt a jobboldali konzervatív értékekre hivatkozva, Ha a baloldalon a bolsevizmus meg a kommunizmust volt az a fal akkor a jobboldalon a fasizmus az. Nincs arany középút orbánnál vegytiszta neofasiszta. Már az EPP-nek is nagyon kínos. Őket is lejáratja azzal hogy belga nácikkal pózol. Mondjuk a Jobbik és a Gárda is az ő találmánya. Ha Weberék nem dobják ki akkor végez velük. Novák Katalin a lengyeleknél németek nélküli EU-ről beszélt. Na vajon miért is? Remélem ez eljut az EPP tudatáig. Martin Schulz aki félig magyar és Oettinger már tudják ezt.
tudode
@cikicakk55: .
Az ismert okok miatt ÚGY KELL ÖSSZERAKOSGATNI, kinek, kinek a gondolkodásmódja szerint, hogy egyáltalán mi zajlik körülöttünk, átlagemberek körül!
.
Bizonyára megvan az okok az ORGÁNUMOKNAK az ÖNCENZÚRÁRA, sajnos úgy kell összerakosgatni a HÍREKET, mint a Rubik kockát a fél I-GAZSÁGOKÉRT!
.
Ha eljön az IDŐ, a VILÁGHÁLÓ rémmeséket tartalmaz, pl. azt is, hogy
.
www.google.hu/search?q=magyarorsz%C3%A1g+nev%C5%B1+%C3%A1llam+jogilag+nem+l%C3%A9tezik&oq=Magyarorsz%C3%A1g&aqs=chrome.4.69i57j69i61l2j69i59l2j69i61.7456j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Amelyre a HONFOGLALÁS óta nem volt példa! Vagyunk, mint a BEFŐTT, egy magánhadsereg, v mi a pikula MARKÁBAN!
.
karma1
@tudode: En mar nagyon regen azt mondom, hogy mindent ott kellene elkezdeni, hogy az Alkotmanyt nem volt joguk eltorolni, es az Alapkatyvaszt a helyebe tenni, mert az nem torvenyes, eppen azert, mert az Alkotmanyt NEM szuntethettek volna be.
Innentol kezdve volt mar oriasi felelossege az Unionak, amit egyszeruen nem vettek figyelembe. Olyan ez, mint amikor en mondjuk kotok egy hitelszerzodest egy komoly bankkal, es kozben a bank megszunik egy tollvonassal, es helyebe mondjuk a pesti ciganyvajda lep, es annak kell minden honapban utalnom a penzt, amit a banknak kellene fizetnem, es ez a ciganyvajda mindent szepen eltesz a zsebebe, es gazdalkodik a penzemmel, ...
Ezt mar regen meg kellett volna latnia az Unionak, hogy nem azzal az orszaggal bizniszelnek, mint akik annak idejen a Magyar Alkotmany jogszabalyai szerinti koztarsasag oldalan beleptek az Unioba.
Persze, most kurvara kinos lenne bevallani - foleg a tobbi unios orszag elott - hogy 2010 ota egy illegitim kormanyba dontik a penzt szamolatlanul, aki meg raadasul oda is szarik a kozos asztalra, ahonnan ezt a jotetemenyt kapja.
Ebbe azonnal belebukna az egesz EU, pedig ez az o szegyenuk elsosorban.
A masik fel szegyene, a magyaroke, hogy hagytak beiktatni ebbe az alapkatyvaszba ezt a fajta valasztasi torvenyt, aminek alapjan a kovetkezo 200 evig az orban familia fog kormanyozni, mert lehetetlen lesz oket kiirtani a placcrol.
karma1
Nem ertem Webert egyaltalan: mit akar "vitatkozni" egy olyan valakivel, aki sohasem volt vitakepes? Keptelen kompromisszumot kotni, megbeszelni valamit, mert ahogy hazaer a fatornyos falujaba, maris azon agyal, hogy hogy tudja atbaszni a targyalopartnereit, akikkel valamilyen megallapodast kotott.
Az az EPP es Weber szegenysegi bizonyitvanya, hogy az "emuttnyocev" sem volt eleg arra, hogy a puhos pavatancat kifigyeljek, eszre vegyek - akkor az EPP ezen a kisgombocon fog elverezni, de vegleg.
Desischado
@cikicakk55: Mindenben igazad van. Annyit fűznék hozzá, hogy azért nem lépnek., mert fontos nekik orbánék tagsága, sajnos. De remélem, előbb utóbb kiborul végre a bili! Bár az emberi jogok és a korrupció is fontos, de az miért nem csípi a szemüket, hogy hogy bánnak itt a legkiszolgáltatottabb rétegekkel, és miért nem lehet nálunk is tisztességes bérek, juttatások?!

@karma1: Jól mondod, én is így látom! Ha Webber-ék most sem lépnek semmit, akkor az EU-nak annyi! orbán egy fekély az Unió és Magyarország testén, ki kell irtani. És az is igaz, hogy az egész Alkotmányt megpuccsolták, itt kellene kezdeni az irtást!
Zeta
Aztán a választásokon, felsőbb érdekek figyelembe vétele miatt lesz egy ejnye-bejnye!
A Néppárt nem veszítheti el a többséget.
karma1
@Zeta: Ja, csak a multkori forgatokonyv lemasolasa kovetkezik. Kepesek beve'deni a ve'dhetetlent...:o((((
Commenter
@karma1: En mar nagyon regen azt mondom, hogy mindent ott kellene elkezdeni, hogy az Alkotmanyt nem volt joguk eltorolni, es az Alapkatyvaszt a helyebe tenni"és 0 joguk volt átnevezni a Magyar Köztársaságot Magyar azaz Orbanisztánná. Kormányváltásra kaptak sajnos egyesektől felhatalmazást nem államalapításra.
Commenter
@cikicakk55: így van weber is kiosztotta már de nem videón. aki kiosztotta videón az Verhofstadt volt belga miniszterelnök volt mindjárt megkeresem, Verhofstadt őrjöngött.
Commenter
@cikicakk55: megtaláltam, magyar felirattal ahogy Verhofstadt ordít vele. Teljes joggal.
Tessék:
www.youtube.com/watch?v=USrsXBOvHeM
Pálinkás Pál
@F_Viktor: Azért minket jobban szeretnek a német autógtyárak,mondj még egy olían hülye országot ahol a költségvetésből fizetik öt évig a melósok bérét!!
Eladott Ország
Mivel a csúti kancigány óriási adókedvezményekkel kiszolgálja a német multikat, epedve várjuk a
Weber semmilyen engedményét.
verőce21
Ideje, hogy Orbán átvegye az EPP vezetését! Minden oka megvan rá.
Eladott Ország
@verőce21: az egér és az elefánt együtt siet át az új hídon. Az egér büszkén néz fel az elefántra, és azt mondja neki: Dumbó, hallod, hogy dübörgünk?
bencemacska
@Commenter: tegnap, 11:19
Keresztényszocialista, és a főnökeivel nagyon jóban van OV!!!
bencemacska
@wagabund: tegnap, 13:44
De mi köze ennek a magyar demokráciához, vagy diktatúrához???
Itt OV egy személyben a gyarmatosító és a rabszolgatartó!
Eladott Ország
És ha Orbán véletlenül befekszik az ellentmondást nem tűrő néppárti akarat alá (nem fog, nyugi, és nem is lesz ilyen elvárás!) és nagylelkűen nem záratja be a CEU-t, akkor minden rendben? Akkor a Néppárt nem szavazza meg a Sargentini-jelentést, és Döbrögi meg megint úgy jön haza a rothadó Nyugatról, hogy győzött? Hát ja. Ezzel aztán úgy kiállnak az uniós alapértékekért, mint a huzat. Sokadik éve kizárólag engedményeket tesznek Orbánnak (dehogy a német összeszerelőüzem okán), és kergetik a szivárványos illúziókat, hogy hátha ennyi idő elég volt neki arra, hogy megtanuljon késsel-villával enni, és fancy diktátorok ánuszrózsájának becézgetése helyett némi elköteleződést mutatni az elvetélt gyerekkoráért őt mindenért kárpótoló, fejőstehénnek nézett Európai Unió iránt. Hát sok szerencsét eme illúziók további kergetéséhez, a lefolytatni kívánt vitákhoz és a követelésekhez! Már bocsánat, de ezt az egész bohóckodást valóban nem lehet komolyan venni. Pont annyi köze van az európai értékek és alapjogok iránti őszinte aggodalomhoz, mint Orbánnak bármelyik ideológiához, amit örök megélhetési politikusként elvtelensége rongyos zászlajára tűzött. Semennyi. De legalább Putyin elvtárs lájkolja ezt. Is.
bencemacska
@Commenter: tegnap, 16:10
De OV még pátyolgatottabb pártfogoltja volt, amit erősített második felesége is. PL. ő volt az utolsó politikus, akit fogadott a nagybeteg Kohl.
Juncker és Merkel valahogyan megakadályozta, hogy OV beszédet mondjon a temetésen! Biztos emlékeztek az '56-osok újratemetésén történt "virítására".
Sokat foglalkozott vele anno a sajtó is.
index.hu/kulfold/2017/06/21/helmut_kohl_ozvegye_orbant_akarta_merkel_helyett/
Commenter
@bencemacska: nem hiszek Helmut Kohl második feleségének. Én Hannelore Kohlnak hiszek:
en.wikipedia.org/wiki/Hannelore_Kohl
sajnos magyarul nincs fenn
kokopelli
@Commenter: még az élő első felesége mellett kihalászta a Kohlt a második
felesége,mivel a Hannelora Kohl a betegsége miatt évekig nem hagyhatta el a "fény-
től elszigetelt" szobáját! A második feleség a Kohl két fiának megtiltotta,hogy a már
beteg apjukat meglátogassák!Azért kételkedtem abban,hogy az Orbán beszélgetett
a H.Kohl-lal!Amennyiben meglátogathatta (?),úgy csak monológot tarthatott a "Csuti",
mivel az "öreg már szólni sem tudott"
Elég sok híres CSU pártbarátja volt a H.Kohlnak,akik beszédet mondhattak volna!
Nagy ba'meg lett volna,ha egy harmadosztályú amatőr majdnem politikus külfüldről
ugatott volna bele a "Grabrédek-be"! Álmodott a nyomor Orbánéknál ?? ;-)))))))))
Commenter
@kokopelli: igen tudom hogy Hannelore Kohl egy ritka betegségben szenvedett, és öngyilkos lett de nemcsak a betegség hanem a későbbi feleség miatt is. OV úgy volt Helmut Kohl "személyes jó ismerőse" mint ahogy ő "ütötte ki az első téglát a berlini Falból". Ja lassan azt is megkapjuk hogy a szögesdrótot is ő vágta át, és hogy a németek épp róla készülnek utcát elnevezni, ha már Horn Gyula (nyugodjék békében) még életében kaphatott egyet...úgy tűnik orbán Grazban nagyokat álmodott ez látszik a kirgizi új világrendből, és a magyar-türkmén rokonságból is. Hamarosan Grazban álmodhat tovább, és akkor még szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem jutott a Kárpátok 1sz. géniuszának a dicsőséges sorsára... :D ROFLMAO a csuti geci nem mert kicsi maradni...nagy akart lenni...így jár..(t)
simmering73
@Sámannus: Új Magyarországot, csak akkor fog finanszírozni az EU, ha garanciát kap arra, hogy a fidesz megszűnik, a főkolomposok börtönbe kerülnek. Ez evidens. Egyébként ez az ország halálra van ítélve.
Commenter
@Sámannus: és sóval behinteni!@simmering73: ld mint a válasz@Sámannusnak.
verőce21
@Eladott Ország: (14:56) Megértem, hogy Orbántól, "mint elefánttól dübörög a híd".
Hát így. Nyugodj bele.
bencemacska
@Commenter: @kokopelli: Az igaz, hogy kevés embert engedett a beteg Kohl közelébe. Így a fiait sem. Valamiért különösen nem kedvelte Merkelt. OV-t viszont igen. Ő volt az utolsó politikus, aki még halála előtt bemehetett Kohlhoz!
"A múlt pénteken elhunyt volt német kancellár, Helmut Kohl özvegye, Maike Kohl-Richter azt akarta, hogy csak külföldi államférfiak, köztük Orbán Viktor beszéljenek a július elsején esedékes temetésen. Erről számolt be a Spiegel internetes kiadása. Az özvegy ugyanis nem óhajtotta azt, hogy Angela Merkel is a szónokok között legyen, s ezt magával a kancellárral is megosztotta egyik telefonbeszélgetésül során. Kohl-Richter csak azután visszakozott, hogy hozzá közel állók figyelmeztették arra: hatalmas botrány kerekedne ebből. Merkel szóvivője nem kívánta kommentálni a Spiegel értesüléseit."
Commenter
@bencemacska: lehet hogy Maike Kohl Richter szimpatizál a szélső jobbal ?! :(
Commenter
@bencemacska: szégyen. Kohl kancellár gyűlölte a szélsőséges eszméket, az agressziót, a kivagyiságot. Melléfogott ezzel a nővel de nagyon.Ha méltón ápolná Kohl emlékét, orbán a közelébe se mehett volna a megemlékezésnek. Ha még élne, és látná hogy mit művel a menekültekkel azt hiszem leütné mint a gyalogbékát.
Csizmás Kond
" Amikor Putyinról, Ukrajnáról vagy Szíriáról van szó, senki sem vesz minket komolyan"
...huba...és ha a saját uniós társára újjal mutogat attól majd komolyan fogják venni ?
cikicakk55
@Commenter: Köszönöm a linket.Sajnos két napig nem volt időm a géphez ülni,de most megnéztem. Azt nem értem,hogy tud Orbán olyan pofát vágni,mint ha nem is épp a sárga földig hordanák le éppen? Ezt láttam én is régebben a Hír TV-ben,csak már nem emlékeztem pontosan miket is mondott? Ott nem alá írva volt a szöveg,hanem épp egy tolmács fordította. Hogy képes egy ember ennyire szenvtelenül ülni és nézni,amint épp kiosztják a fejét? Gondolom itthon a Magyar Média egész másképp adta le. Csodálom,hogy az interneten még fenn van. Köszönöm,hogy elküldted.Jó volt újra hallani. Sajnos semmit nem ér neki,mert továbbra is építi a diktatúrát,de talán egyszer majd a fejére olvassák ezt a Magyar emberek is.
Commenter
@cikicakk55: ez nagyon alja fasiszta droid. A velejéig romlott korrupt Janus arcú. Én nem csodálom hogy Lázár feladta és még idejében kiszállt, mert élni akar és nem a vesztébe rohanni. Jól tette.
cikicakk55
@tudode: szeptember 06. 21:00
Köszönöm szépen a linket.nagyon érdekes volt,erről nem is hallottam. Az ilyeneket miért nem közlik gyakrabban? A migránsokról napi szinten írnak,mondanak,hallunk valamit.de egy ilyen fontos pert,éppen csak érintenek. Egész biztos,tudnék róla,mert vannak olyan időszakok,hogy nem tudok internet közelébe kerülni,de annyira nem hosszú az az idő,hogy ne hallottam volna egy ilyen fontos bírósági tárgyalásról,ha többször is megemlítik.,pedig én nem szoktam semmit a királyi tv adókon nézni.Még a meteorológusnak sem hiszek azokon az adókon.
tudode
@cikicakk55: .
Számomra "csak" időnként bekattan EZEKNEK a hadicseleiből ez, az, amaz! Mivel képtelen vagyok az ŐFENESÉGÜK nyelvezetén gondolkozni, inkább BELINKELEM azokat a HŐSTETTEIKET, amely éppen a fejembe jut.
.
A szerencsétlen MIGRÁNCSOKRA harapnak azok, akiket FÉLELEMBEN LEHET TARTANI, de ha a saját fejükkel lennének képesek gondolkozni, v ráérnének ezzel a GALERINAK a gondolkodásmódjába jobban BELELÁTNI, nem lenne azokon kívül, akik a VÁMSZEDŐI/NK több támogatója, mivel TALÁN nincs olyan család, aki NEM LENNE ÉRINTETT ezektől a kalózoktól!
.
Különben az ORGÁNUMOKNAK "is" a LÉT a TÉT, kénytelenek az ÖNREVÍZIÓRA annak tudatában, hogy EZEK kiheréltek/nek akár 100 ÉVE hírlapokat is!
.
Sztem nem csak az ORSZÁG, mindenki vergődik VELÜK együtt, más, más okból, különben NEM BUJKÁLNÁNAK .a sajtú kérdései elől cinikus TESTBESZÉDDEL!
.
Holnap majd KIDERÜL, ha nem BORUL be a Néppártjának a 15 h-kor kezdődő EU plenáris ülésen, hogy HOL VAN AZ I-GAZSÁG, van-e nekik, nekünk VIGASZ!
cikicakk55
@Commenter: ma 18:17
Sajnos Lázár már elkésett azzal,hogy a Hódmezővásárhelyen élő emberek megint hitelesnek, megbízhatónak tartsák.Valamikor tényleg jó Polgármester volt.Becsületes városvezető.. nagyon emberséges,egyáltalán nem lekezelő. sajnos onnantól,hogy Orbán jobb keze lett,nagyon elszaladt vele a ló. Eleinte még bíztunk benne,hogy ember marad,csak azért teszi amit tesz,hogy közben Orbán azért féken tudja tartani. Némelyik sajtótájékoztatón úgy is szólt,mint ha nem mindenben értene egyet a vezérrel. itthon azonban egyre több disznósága derült ki,pedig akkor Márky - Zay Péter még sehol sem volt. Ő a Polgármester választás előtt kb 2 hónappal tűnt fel,mint Polgármester jelölt.Azt sem tudtuk addig,hogy létezik,bár az idősebbek ismerték az édesapját,de őt magát nem. Épp azért is tudott nyerni,mert nem is annyira a személye,mint az döntött,hogy a város lakóinak a Fideszből és vele együtt Lázárból lett elege. nagyon jól tudtuk,hogy Almásy Polgármester Úr csak papíron volt a város vezetője,mert semmiben nem Ő döntött,Ő csak aláírt mindent.Pont olyan volt,mint most Mészáros Lölő. Én is sajnálom,hogy Lázár elment,de nem most sajnálom,nem a mostani Lázárt,hanem azt aki még 2010-2012 körül volt itt Polgi.
Commenter
@cikicakk55: értem. mellényúlt, de nagyon!
cikicakk55
@tudode: ma 18:51
Én nagyon szeretném ha kivágnák Orbánékat az EP-ből,még akkor is,ha ezzel mi a nép is szívunk,hisz eddig sem sok jutott nekünk abból amit az EU adott. A migránsokkal pont azokat lehet a legjobban riogatni,akik egyet sem láttak. Én sajnos láttam Őket és tényleg vadak és erőszakosak tudnak lenni,de semmivel nem rosszabbak,mint a mi majdnem 600 éve beilleszkedni képtelen Romáink. Amennyiben tényleg annyira lehetetlenek lennének,akkor az innen kimenekült Magyar fiatalok,inkább haza jönnének,mert itthon legalább az életük ( Orbánék szerint) biztonságban van. Szerintem meg ott vannak nagyobb biztonságban,mert a migránsok is olyanok mint a romák,megpróbálnak csoportba rendeződni. itthon is elkerüljük az általuk lakott részeket.Gondolom ott a többi EU-s országban is ezt teszik,de ott legalább a megélhetésük,a jövőjük anyagiakban, és az egészségük biztonságban van. Sokra megyünk a fene nagy kereszténységünkkel,és a "nem engedünk idegen nációkat közénk dumával" ha közben éhezünk,megfagyunk,nincs gyógyszerre pénzünk,vagy nem kapunk időben orvosi ellátást. Én szívesen cserélnék életszínvonalat és jövőképet bár melyik másik Európa Uniós állammal .
tudode
Csak REMÉNYKEDNI LEHET, hogy az EU mit tud kezdeni AZZAL a HELYZETTEL, amelyet úgy saját országában, mint az EU-ban kever, kavar, hadicselei miatt VÉDEKEZŐÁLLÁSPONTRA helyezkedve.
.
Talán a SZAVAZATI JOGÁNAK megvonása lenne a megoldás, mert az ISMERT OKOK miatt FEGYVERE a konfrontáció!
.
Személyes ÉLETTAPASZTALATOM az, a KISEBBSÉGGEL kapcsolatban, hogy ők a RENDSZERVÁLTÁS legnagyobb vesztesei. Annak ellenére NEM LÁTNI a hontalanok között kisebbséget, mert összehúzzák magukat akár egy kis kulipintyóban is.
.
A rendszerváltás előtt az un. FEKETE VONATTAL vitték őket MUNKÁSSZÁLLÁSRA, nem voltak rákényszerűlve arra, amit LÁZÁR JÁNOS mondott a közmunkáról,
.
hirtv.hu/ahirtvhirei/lazar-kozmunka-mellett-nincs-idejuk-lopni-az-embereknek-2443748
.
A MENEKÜLTÜGY az globális problémája a világnak a háborúk, és az éhínség elől. A II. vh-ban megízleltem gyermekként milyen is az, amikor MENEKÜLNI KELL!
.
Hasonlóan a MI FAJTÁNKHOZ, vannak köztünk is cigányabbak, a cigányoknál, nem kell messzire menni, mert a TÖRVÉNYESÍTETT csipegetők miatt a fél ország KÖZEL OLYAN SZEGÉNYSÉGBEN ÉLDÖGÉL, mint a világégések után, kotorásznak a kukákban is!
tudode
@cikicakk55: .
Az előző reagálásomat Önnek szántam!
tudode
@cikicakk55: .
Az előző reagálásomból kihagytam a SZEMÉLYES FÉLELMEMET, fenntartásomat azzal kapcsolatban, hogy nem-e arra játszik hogy kivágják az EU-ból, és akkor lesz jaj az országnak, bármelyik ujját harapja miatta:
.
---- Orbán: legyen tagállami hatáskör a halálbüntetés bevezetésének kérdése!
szegedma.hu/2015/05/orban-legyen-tagallami-hataskor-a-halalbuntetes-bevezetesenek-kerdese
.
Úgy politizál úgy bel-, mint külpolitikájában, hogy "kitakar, betakar, ki tudja, hogy mit is akar", a cselekedetei közben MELYIK ÉNJE SÚGJA a tennivalóit!!!
cikicakk55
@tudode: Igen,gondoltam,hogy nekem szántad a választ. Orbánon tényleg nehéz eligazodni.Olyan,mint ha két emberből lenne összerakva egy. Az egyik akarja az EU-t a másik támadja és pont az ellentétes irányba nyal. Remélem nála is be jön az,hogy " két szék közt a pad alá.
tudode
@cikicakk55: .
Elnézést kérek!
.
Nem szokásom üzengetni, ha ez lett volna a szándékom leokéztam volna a @cikicakk55-ot.
.
Arra ráhibázott, mivel OV még rövidnadrágos korában kinyilvánította, hogy
.
----- Orbán Viktor: Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom Ne maradj le a videói.
..
www.youtube.com/watch?v=92GlIUI8NxU&t=43s
.
Ez a rakás szerencsétlenség SAJÁT MAGÁTÓL "is" szenved, erről több CIKK található a VILÁGHÁLÓN
.
www.google.hu/search?q=orb%C3%A1n+viktor+t%C3%A9nyleg+beteg&oq=Orb%C3%A1n+Viktor+beteg&aqs=chrome.5.69i57j35i39j0l4.19858j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Van olyan érzésem, hogy MÉG MINDIG KERESI A HELYÉT!
tudode
@cikicakk55: .
Visszanéztem a mai reagálását. Tényleg a cikkcakk55-nek szántam, 10-én utólag vettem észre, vagy a korom, v a tavasz miatt elfelejtettem!!!
Eladott Ország
@verőce21: Ez az ember fél tucat pszichiátriai betegségben szenved...
www.youtube.com/watch?v=nQVUJbCDwgY
tulipan
@cikicakk55: Nagyon jól el lehet igazodni a Dadaaékon! Mindig az érdekeinek megfelelően cselekszik és pofázik!, tekintve, hogy a NÉP 99 % nem hajlandó gondolkozni és már 2 hóra visszamenőleg sem emlékezni, pláne hosszabb időre, ezért úgy manipulálja hogy neki megfelel !
kokopelli
@RonaGyuri: Természetesen butaság,mivel a külfüldon épülő gyárak be-
kerülésének költségét az átadásig,az otthoni adójukból írják le az német autó-
gyárak! Volt szerencsém direkt forrásból hallanom,mivel sokat dolgoztunk a né-
met autógyáraknál,mint el.tech. beszállítók az NSzk-ban! (BMW,Audi,Volkswa-
gen,Porsche,Mercedes, Siemens közvetítéssel,mint kisvolumenű el.készülékek
szállításával és azok üzembehelyezésével,a termelés kiesésének elkerülésével
mindíg éjszaka!!
kokopelli
@bencemacska: (sept.7 20:08)
el is hiszem,hogy nem csípte a Merkelt,mert a H.Kohl és a W.Schäuble "csúszópénzt"
kaptak (cca 6 mil. DM-e)t egy német származású fegyverlobbiistától a pártkasszába!
A Kohl nem volt hajlandó a nevét megadni,mert becsületszavát adta a manusnak! Az
A.Merkel a parlament előtt figyelmeztette a főnökét,hogy egész N.o.-előtt eskü alatt
vette fel a kanzellári posztot! A H.Kohl vissza is lépett!,ergo ne várja senki,hogy az új
felesége jóba legyen a Merkellel! Az volt az érdekes,hogy a Schäuble bevallotta az el-
ső százezer DM-et,amit a "fiókba kapott"! A Kohl pedig 2000 szeptemberében le is
mondott! ;-)) ("CDU - H.Kohl-s Spendenaffäre" alatt megtalálod a storryt! ;-)
cikicakk55
@tulipan: tegnap 12:00
Szerintem nem a néppel van a gond,mert a nép nagyon is tud gondolkozni és a nép nem felejt. Az a gond,hogy Orbán és társai magasról tesznek a népre. Ők azt csinálják amit az érdekük megkíván.Én egész biztos vagyok benne,hogy azt a 2,4 vagy 2,6 (mikor mennyit írnak) akik megszavazták a Fidesz,vagy is a jelenlegi kormányt,annak a nagyobb része nem a nép. csalások,zsarolások,törvénymódosítások eredménye. A töredék szavazatok saját magukénak történő elszámolása,az tette olyan magassá azt a számot. Most,hogy a Sargetini jelentés nem jött be nekik,pont egy olyan dologra hivatkozva nem akarják elfogadni,mint amit ők tettek a töredék szavazatokkal. Szerintük ugyan is a tartózkodást nem lehet lehet beszámolni a szavazatok közé,már pedig annyian tartózkodtak,hogy akkor nem lenne meg a 2/3 az igenre. nekik sem lett volna a 49 % a 2/3 ha a töredék szavazatokat nem csapják oda a Fidesz szavazatok közé. Most vissza nyalt a fagyi,arról nem beszélve ki derült,kik is az igazi náci pártok az EU-ban.
Commenter
@Eladott Ország:igen ezt itt a fórumon orvosi diploma nélkül is többen mondták. Szégyellheti magát a Grazi klinika hogy évekig tuningolta a semmit.Itthon meg emberek haltak meg a sürgősségin,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.