Hetvenkét éves korában kedden elhunyt Bethlen István egykori MDF-es országgyűlési képviselő, a Magyar Páneurópa Unió Egyesület (MPUE) volt elnöke.

Elhunyt az MDF egykori országgyűlési képviselője
Fotó: Varga György/MTI

Az MPUE az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta: néhai elnökük pályafutása – a történelmi Bethlen család tagjaként – Magyarországtól Ausztriáig, Németországig és az Egyesült Államokig ívelt. Hazatérése után az MDF-frakció tagjaként parlamenti képviselő, majd különböző cégek vezetőségi tagja, pénzügyi szakértő, politikai kommentátor és publicista volt.

Az MPUE elnökeként a Nemzetközi Páneurópa Unió elnökségi tagjává is választották. Korábban a bajor CSU választási szakértője volt. Írásait a magyar és a nemzetközi sajtó gyakran közölte. Országjáró körútjain és külföldön számos színvonalas előadást tartott, melyekkel a NATO-és az EU-csatlakozást jóval megelőzően integrációnkat sikeresen szolgálta – áll az egyesület közleményében.

Bethlen István 1946. június 19-én született Kolozsváron Bethlen László jogász, országgyűlési képviselő és Teleki Katalin gyermekeként; gróf Bethlen István egykori magyar miniszterelnök egyik leszármazottja volt.

1963-ban Nyugat-Európába ment, egyetemi tanulmányait Innsbruckban, Münchenben és Bécsben végezte, ahol közgazdasági, filozófiai és államtudományból szerzett diplomát. A német gazdasági- és bankéletben töltött be vezető állásokat, és egyetemen tanított. Több éven át az Egyesült Államokban élt. 1990 elején tért vissza Magyarországra.

1990-től 1994-ig az MDF országgyűlési képviselője volt. Antall József miniszterelnök pénzügyi tanácsadójaként is tevékenykedett.

1991-ben a Magyar Vállalkozói Kamara társelnöki teendőit is ellátta.

1994 és 2012 között volt a Magyar Páneurópa Unió Egyesület elnöke.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Becsüld meg a helyet ahová a néhai drantallal együtt kerültél!
KisGenyo2
Ismét egy szemétnyivel kisebb a hely a pokolban...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.