Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy a közoktatás, különösen az idegennyelv-oktatás állapota miatt függessze fel azt a rendelkezést, hogy 2020-tól csak nyelvvizsgával lehet bekerülni a felsőoktatásba – mondta az Országgyűlés szocialista alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

MSZP: fel kell függeszteni a 2020-tól kötelező nyelvvizsgát!

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke (b) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Mága Zoltán hegedűművész 100 templomi jótékonysági koncertsorozatának díszelőadása előtt a budapesti Szent István téren 2018. augusztus 21-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Hiller István szerint nincs értelme ezt a rendelkezést most bevezetni, mert a magyar közoktatás nem képes megfelelő színvonalú, használható idegennyelv-tudást biztosítani.

Véleménye szerint az idegennyelv-tudással kapcsolatban a kormány elmúlt hét évének mérlege egyértelmű kudarc. Ennek okát rossz döntésekben és sikertelen kísérletekben látja.

A volt oktatási miniszter rossz döntésnek tartja, hogy 2011-ben eltörölték a nulladik évfolyamot és kudarcként beszélt a diplomamentő programról is, mivel azt kevesen tudták igénybe venni.

A szocialista politikus szerint most csak a vagyonosabb diákok juthatnak megfelelő minőségű nyelvtudáshoz a drága nyelviskolákban. 2020-tól pedig csak az nyerhet a felsőoktatásba felvételt, akinek van nyelvvizsgája – mutatott rá.

Hiller István szakmailag diszkriminatívnak nevezte ezt a rendelkezést, hiszen csak a vagyonosabbak kerülhetnének be a felsőoktatásba.

Közölte, azt javasolják, a kormány függessze fel a rendelkezést, emelje az idegennyelv-tudás színvonalát. Ha a közoktatás, a nyelvoktatás színvonala bizonyítottan emelkedett, akkor térjen vissza a kormány a felsőoktatási felvételi nyelvvizsgához kötéséhez – tette hozzá.

A politikus a most indult, 2018/19-es tanévvel összefüggésben beszélt arról, hogy Magyarországon az elmúlt közel háromnegyed évtizedben csökkent az oktatás színvonala, és a folyamat folytatódik.

Hozzátette: a PISA-felmérések azt bizonyítják, hogy a közoktatás színvonala gyengébb, mint a kormányváltás idején, 2010-ben volt.

A színvonalesés oka egyértelmű: rossz a 2011-es köznevelési törvény, annak felfogásával van hiba, valamint rossz volt a túlzott államosítás megvalósításának módja – fejtette ki.

Hiller István azt mondta, ezen nem fog javítani a legjobb szándékkal megírt Nemzeti alaptanterv sem.

Amíg a rossz törvény nem változik, nem lesz jobb a közoktatás színvonala – összegzett.

Hiller István egy kutatásra hivatkozva összehasonlította a 2010-es és a 2016-os, illetve 2017-es felsőoktatási adatokat. Ismertetése szerint 2010-ben 114 ezer hallgatót, köztük 54 ezer nappali tagozatosat vettek fel. 2016-ra 26 százalékkal, 85 ezerre csökkent a felvett hallgatók száma, míg 22 százalékkal, 43 ezerre a nappali tagozatosaké – részletezte.

Beszámolt az államilag finanszírozott helyre felvett hallgatói létszámcsökkenéséről is: ez az adat a 2010-es 72 ezerről, 2017-re 59 ezerre csökkent.

Kitért arra, hogy az összes felsőoktatási kiadás a GDP-hez viszonyítva 2010-ben 1,67 százalék, míg 2017-ben 1,54 százalék volt.

Hozzátette: 2009-es áron, az inflációt is figyelembe véve a 2019-es felsőoktatás támogatási kondíciók a 2010-esnek felelnek meg, elmaradnak a 2009-es adattól.

Kérdésre elmondta, az MSZP elnöksége és frakciója hétfőn alakítja ki álláspontját a Sargentini-jelentésről.

Hiller Istvánt kérdezték arról, hogy Emmanuel Macron francia államfő felszólította a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppártot, hogy – mint fogalmazott – tegye világossá álláspontját, szerinte ugyanis az EPP-nek választania kell, hogy Angela Merkel német kancellárt vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt támogatja. Az MSZP-s politikus közölte, büszke arra, hogy Magyarország az EU tagja. Minden olyan döntést, amely az EU-ból jön és Magyarország számára hasznos, az MSZP támogat – közölte. Hozzátette: ellenzéki pártként a szocialisták megértéssel fogadnak minden olyan kijelentést, amely az Orbán-kormánnyal szemben jogos bírálatot fogalmaz meg.

Azt döntse el a néppárt, mi az orientáció – hangoztatta.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

levarosbukta
Szerintem meg egyáltalán ne legyen kötelező, ne legyen kitétel a nyelvvizsga. Akinek majd kell az megcsinálja ha olyan munkahelyre megy és kérik. Van olyan ismerősöm aki a vizsga óta meg sem szólalt angolul. Ez egy mondvacsinált sz@rság hogy helyzetbe legyenek a nyelviskolák.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Na ebben tökéletesen igazuk van! Mihelyt megkapja a fiatal a diplomáját és nyelvvizsgája van, már megy is az unióba dolgozni 5x annyi pénzért mint itthon. Még szobaasszonyként és recepciósként is többet keresnek mint itthon.
Amíg nem lesznek egyenlő bérek az eu-ban addig az eu gazdag országainak tanítjuk a gyerekeinket.
karma1
@Horizont: Je, nekem ugyanez volt az erzesem! Aki igy tud felhotlenul vigyorogni a tomjenzsotira, mint akit b@szni visznek - hat az pontosan egy talbol cseresznyezik veluk.
Es megertem most mar, hogy miert is nem lehetett sem szoros osszefogas, sem tokeletes bojkott majus 8.-an...
Amig ekkora arulok ulnek a Parlamentben...?
ittott
Magyarországon gyakorlatilag nincs szakmai könyvkiadás. Ha egy szakember fejlődni akar, azt idegen nyelven teheti meg. Látjuk hol tartunk nyelvtudás nélkül. nevetséges. Partnereink is külföldiek, mert nyitott a gazdaságunk. Hiller menjen kapálni a szőlőbe. az ezer éves technika. nem is vezet sehova.
anima
MSZP, ti nem léteztek.
Ahogy az összes ellenzéki párt sem.
Ez nem azt jelenti, hogy Orbán jó, de az van, az látszik, hogy ti igazából nem tesztek semmit.
Az emberek tüntetéseitől várjátok, az EU retorzióitól várjátok a felemelkedéseteket.
Ha ti nem tesztek magatokért semmit, akkor mire vagytok képesek?
Magyarország miattatok is süllyed a mocsárba, és lesz Balkán.

Az szabadságszerető emberek rátok várnak, de ti nem tesztek semmit értük.
Magyarországon nincs ellenzéke a diktatúrának.
Amúgy az arcotokat elnézve, kb mind alkoholisták vagytok.
A semmiért sok pénzt felmarkolni, és nem konfrontálódni, mert az fárasztó, meg sok munkával jár...

Eljuttattátok az embereket oda, ahová Orbán akarta: Már választani sem tudnak.
TI, együtt tettétek tönkre Magyarországot.
Mentség?
Az nincs - ennyi év elbaltázás után, nincs !!!
anima
Letettétek az esküt az Alkotmányellenes alaptörvényre PÉNZÉRT. (persze meg tudod magyarázni, mert mindent meg lehet magyarázni, sőt, az ellenkezőjét is).
Duma - bla-bla-bla.
Adható-vehető sehonnaiak vagytok - csak !!!

Hány embert tudsz utcára vinni?
Hármat?
Mondjuk az már tömeg, de mégis kevés - valahogy, valamikor, mindenkor!
anima
Ahogy pöffeszkedik az MSZP-s megélhetési a Szarvasvadásszal, az külön undorító.
Lehet, hogy barátok vagytok - getszik?
Szeressük egymást gyerekek?

www.youtube.com/watch?v=KiSMA_8i7j8

Ezt a bullshit tömény szart!
Felakasztanám magam, ha végig kéne hallgatnom.
De az első két akkord elég volt, hogy felismerjem, hogy ez nektek jó, magyar parasztok, nekem meg nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.