A rendőrség egy negyvenéves, büntetését börtönben töltő férfit gyanúsít a soroksári nő meggyilkolásával.

Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta,

a férfi gyerekkorát a gyilkosság helyszínének közelében töltötte, asztalosnak tanult, de nem dolgozott a szakmájában, hajléktalan lett, lopásokból tartotta fenn magát.

A helyszínen hátrahagyott DNS-minta minden genetikai tulajdonságában megegyezik a férfitől vett DNS-sel.

Börtönben lévő férfit gyanúsítanak a soroksári gyilkosság elkövetésével

Petőfi Attila tájékoztatása szerint

a férfi nem tett vallomást, a beszélgetés során elmondta, látta, hogy a nőt egy férfi bántalmazza, közbeavatkozott, megütötte a férfit, ekkor szerzett sérülést, így maradhatott ott a DNS-e.

A gyilkosság 2013. szeptember 25-én történt. Az áldozat egy 36 éves helybeli nő volt, akit kocogás közben támadtak meg. Holttestére másnap hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Azért azt odabiggyeszthették volna, hogy az eset időpontjában épp szabadlábon volt...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Azért azt odabiggyeszthették volna, hogy az eset időpontjában épp szabadlábon volt...
bencemacska
@lópicigáspár: A mobilja cellainformációi szerint a tetthely közelében volt!
Pálinkás Pál
és vajon miért tölti éppen a büntetését???Talán csak nem valami másik erőszakos tettért???
kripton
"...látta, hogy a nőt egy férfi bántalmazza, közbeavatkozott, megütötte a férfit..." És nem tett feljelentést.
Aztán másnap reggel ugyanott találtak egy megkötözött, megkínzot, megerőszakolt nőt. Neki meg valahogy bem jutott eszébe tanúnak jelentkezni. Teljesen hihető.
vadsanca
Nem baj. jön a következő 40 év. Belefér.
kripton
Az áldozat sportos, jó fizikumú nő volt. Keményen harcolt. Ez a pali nem egy nyüzüge, hanem egy benga állat.
Kérdés, hogy ki lehetett az erőszakoskodó, hogy ketten sem bírtak vele? Talán Hulk?

Másik kérdés: az ütés után mi történt? A tettes megerőszakolta és meggyilkolta a nőt, miközben ő odébbállt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.