Az Országos Rendőr-főkapitányság összesítette a hétvégét.

Az ORFK összesítése szerint Magyarország területén szeptember 7-én 0 órától szeptember 9-én 24 óráig a rendőrök 154 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 8 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 11 személy vesztette életét, 40 súlyos és 106 könnyű sérüléssel végződött.

8 halálos balesetben 11 áldozat, 521 elfogás – ilyen volt a hétvége a rendőröknek

Fotó: police.hu

A szolgálatot ellátó állomány összesen 521 személyt fogott el, közülük 98 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 333 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 589 személyt állítottak elő, köztük 240 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 53 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 376 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 16 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 19 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. 17 határsértőt fogtak el a rendőrök, további 5 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Kevés lehet a traffipax, biztosan azért a sok halott... XD
Jozefina
Hát elég gyászos jelentés!!! Az utak nem biztonságosak, vagy járművek, vagy az azokat vezetők?? Mire ez a nagy "tisztogatás"???
papa.49
Mióta a rendőrök fokozottan ,,ellenőriznek,, növekedett a közlekedési balesetek száma, különösen a halálos esetek száma.. A napi egy közlekedési haláleset napi szintű lett, de nem ritkán van hogy több is esik egy napra !!!
Clavigo
@papa.49: Két kilakoltatás között nem érnek rá traffit bámulni...
nezelodo
Néhány éve a megyénkben üldözőbe vették a rendőrök az egyik diszkóból hazafelé tartó fiatalokat. Az eredmény három halott, kiskorú is volt köztük. Ilyen eredménnyel megérte a szabálytalanul közlekedőket feltartani?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.