Több befolyásos, az orosz államhoz szorosan kötődő orosz állampolgár is részese volt a magyar letelepedésikötvény-programnak – derítette a Direkt36, a 444 és a Novaja Gazeta orosz lap közös nyomozása. Az orosz törvényhozás alsóházának, a Dumának az egyik tagja, Vlagyimir Blockij közölte, hogy ő és családtagjai is a kötvényprogramon keresztül kaptak magyar papírokat. Hangsúlyozta azonban, hogy ez még az előtt történt, hogy képviselő lett volna, és utána állítása szerint lemondott a magyar papírokról. Blockij mellett több orosz állami cégvezető esetében is elismerte, hogy magyar tartózkodásra jogosító dokumentumokat szerzett, egyikük pedig azt is megerősítette, hogy ezt a kötvényprogramon keresztül tette. A kutatómunka alapját azok az információk képezték, amelyekhez a Direkt36 és a 444 jutott hozzá idén év elején. Januárban mindkét szerkesztőséghez egy-egy feladó nélküli boríték érkezett, amelyben számos ország – köztük Oroszország – állampolgárainak a neve szerepelt. A feladó szerint

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Aki Én
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ez alig különbözik az ukrán maffiás kettős állampolgároktól =))
papa.49
Na szemét tetves roggyanttoni most pofázzál, és addig örülj míg nem teszel keresztbe a muszkáknak, mert akkor rövid úton megkapod a jussodat te tetű !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.