A kormány számol vele a gazdaság teljesítménye alapján.

Idén is lesz nyugdíjprémium

A Magyar Időknek Tállai András azt mondta: a gazdaság jól teljesít, a sikerhez hozzájárul a mostani nyugdíjasok munkája, amit mindenképpen el kell ismerni. A pénzügyminiszter helyettese felidézte, a nyugdíjprémiumot akkor kaphatják meg a nyugdíjasok, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot és a költségvetési hiány is a tervek szerint alakul.

A legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a magyar GDP, s azzal számolunk, hogy egész évben négy százalék felett lehet a hazai gazdasági bővülés.

Az idei kifizetés összegéről ősszel döntenek. A tavalyi 24 milliárd után idén 32,5 milliárd forintot különítettek el erre, a már elfogadott jövő évi büdzsében pedig 25 mil­liárd szerepel.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Helló, röfik! Ha úgy állnak a számok, akkor emelek! Tessék hálásnak lenni. Nálunk is be fog csődülni a csirkefarhát és a rezsicsökkentés népe a csillogó palotákba és dülledt szemmel fog rácsodálkozni az egykori bálványok arany klotyókeféire. Na, akkor kell majd elővenni a Ki a korruptabb geci az unijóban kispajtások? című társasjátékot és dobni a kockával egy ügyeset.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@papa.49: Ha nem jön sz unijós pénz...
tulipan
Ildikó Szombati-Szabó
Bukta van. orbi még egy rendes beszédet sem tud kinyögni. Buta szlogeneket dobál egymás után. Csak ezt az EU-ban nem eszik meg. Őket nem lehet megvenni piti kis segélycsomaggal és Bözsi utalvánnyal
Eladott Ország
@anima: Dugd fel a nyugdíjprémiumot a svájci indexálás helyett.
papa.49
@Eladott Ország: Na ezek az emberek éltetik a csutigörényt !!!
Tudom a hölgy már meghalt, de az eszméje fertőzz tovább !!!
volvós
@Eladott Ország: 10:11
A negyedédél lehánytam a vénasszonyt...Nem kellett volna kinyitni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.