Az apák családon belüli szerepvállalását ösztönzi, az "apás" színházba járást népszerűsíti a Férfiak Klubja által meghirdetett Kultúrát apától kezdeményezés, amelyhez már tíz színház csatlakozott.

A Kultúrát apától program a férfiak apai szerepeinek fontosságára hívja fel a figyelmet

- mondta el a kezdeményezés keddi budapesti sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Mind az anyáknak, mind a gyerekeknek jelen lévő apákra van szükségük a mindennapokban – hangsúlyozta, kiemelve azoknak az élményeknek a fontosságát is, amelyek csak az apához kötődnek.

Novák Katalin elmondása szerint

ezt segíti a kormányzat számos intézkedése között az is, hogy a gyermekek után járó pótszabadságot az apák is igénybe vehetik.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy

az államtitkárság minden olyan kezdeményezést üdvözöl, amely segít abban, hogy a kultúra a mindennapok részévé váljon.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója emlékeztetett arra, hogy sok férfi a családfenntartás terhei mellett a családja életben kevésbé tud jelen lenni, pedig nagyon fontos az apai minta is.

Alapvető fontosságú, hogy a gyerekeknek legyenek olyan élményeik, amelyek az apához kötődnek és amelyek miatt az anyák is felnéznek az apákra, miközben szabadidőhöz is jutnak

- jegyezte meg.

Bedő Imre közölte:

a kezdeményezéshez már csatlakozott a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház, a budapesti Fórum Színház, a Kolozsvári Magyar Opera, a Soproni Petőfi Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a veszprémi Petőfi Színház, a brüsszeli Balassi Intézet és a siklósi Várszínház, de várják további teátrumok jelentkezését is.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója közölte: az Erkel Színház József-nap környékén három előadást kínál a Kultúrát apától program keretében a különböző életkorú gyerekek számára: a Bánk bán, a János vitéz és a Carmen előadásaira várják majd az apákat gyermekeikkel.

Németh Kristóf színművész elmondta, hogy az általa vezetett Fórum Színház magánteátrumként csatlakozik a kezdeményezéshez egy Neil Simon-darabbal.

Ókovács Szilveszter és Németh Kristóf újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozták: természetesen a meghirdetett előadásokról sincsenek kizárva az anyák, hiszen az elkülönített apajegyek mellett ezekre az alkalmakra is vásárolhatnak jegyet mások is.

Bedő Imre az MTI-nek elmondta, később tervezik, hogy a színházak mellett más típusú kulturális intézményeket is bevonnak a programba.

A csatlakozó intézmények a Kultúrát apától program keretében – akár kedvezményesen – külön apajegyeket tesznek félre; ezeket rövidesen a http://ferfiakklubja.hu/shop/kulturat-apatol honlapon lehet megvásárolni.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
Csak nem Báyer Zsolt-félékre gondolnak? Abból van jónéhány!
nevemnick
"...kiemelve azoknak az élményeknek a fontosságát is, amelyek csak az apához kötődnek."

Nagyot mondtál köcsög.

Van olyan élménye bizonyos kölyköknek, akik csak a piás apjukat látják esténként, vagy érzik a verését...
Van olyan élménye bizonyos kölyköknek, akik hazafelé azon imádkoznak, hogy holnapután még ne jöjjön a végrehajtó...
Van olyan élménye bizonyos kölyköknek, akit az apja nem visz ki a focimeccsre, mert nem tudni, hogy mikor verekszenek, késelik meg egymást a ,,választási irodás" köcsög szurkolók...

...és lehetne még sorolni.
tulipan
NEM IS BESZÉLVE, AZ AGGRSSZÍV VEREKEDŐ "SZERETŐ" ATYÁKRÓL!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.