Magyarország európai bírálóinak száma csökken, szövetségeseinek száma pedig nő – nyilatkozta a velencei frakcióülés előtt Kocsis Máté a Magyar Időknek.

A lap szerdai számában a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a Sargentini-jelentésről elmondta,

koncepciós eljárás zajlik Magyarország ellen, az irat oly mértékben hemzseg a valótlanságoktól, hogy alig akad benne olyan, amit egyáltalán vitaalapnak lehet tekinteni.

Hozzátette:

... az országot, a társadalmunkat, a demokratikus intézményrendszerünket nem ismerő, tájékozottságban és érdeklődésben hiányt szenvedő Sargentinit nyilvánvalóan a vak gyűlölet vezette. Egy Soros-zsoldossal állunk szemben, amit ő maga sem vitat

Úgy vélte, nagyon komolyan kell venni azt, hogy nyilvánvalóan politikai bosszú húzódik mögötte, amiért a magyarok szembementek a bevándorlás ügyében a Soros-birodalommal.

Aláhúzta,

aggasztó, hogy az Európai Unió partner a bosszúban, ezért "nemcsak a zöldpárti képviselőnővel állunk szemben, akit megtaláltak a strómanszerepre, hanem a Soros György szervezetei által támogatott politikusokkal is, akik eladták a földrész biztonságát, kockára tették sok európai életét, a kontinens jelenét és jövőjét, a több évezredes európai kultúrát."

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szerint a magyar álláspont világos és következetes a bevándorláspolitikáról, a magyar polgárok kijelölték és megerősítették ezt a nemzeti konzultációkon, a népszavazáson és az országgyűlési választáson.

Kifejtette:

Számunkra a mainstreamet nem a brüsszeli elit, hanem a polgárok akarata jelenti. A mi politikai közösségünk a magyar érdekeket képviseli Brüsszelben, az ellenzék pedig a brüsszeli érdekeket képviseli Magyarországon

"Egy Soros-zsoldossal állunk szemben" – Kocsis Máté szerint a brüsszeli elit kockára tette az európai emberek biztonságát

Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Arra kérdésre, hogy sikerül-e elfogadtatniuk Sargentiniéknek a Magyarország ellen szóló vádiratot, elmondta, nehéz megjósolni, mi fog történni.

Ma az Európai Parlamentben többségben vannak a bevándorláspárti politikusok, de erősödnek a bevándorlás megfékezése melletti hangok is, egyre többen vannak, akik ezt képviselik, ők Magyarország szövetségesei

- fejtette ki.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Málékislány menj a büdös picsába a ,,kifejtéseiddel,, hazudtok loptok, szemét aljas banda vagytok nincs keresni valótok az Unióban, DE CSAK NEKTEK FÜZYISZEK, NEM AZ ORSZÁGNAK !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Málékislány menj a büdös picsába a ,,kifejtéseiddel,, hazudtok loptok, szemét aljas banda vagytok nincs keresni valótok az Unióban, DE CSAK NEKTEK FÜZYISZEK, NEM AZ ORSZÁGNAK !!!
Macskaszem
Te fatökű, az nem koncepciós eljárás, hogy brüsszelben nem szeretik azt a koncepciót, amellyel az orbán kormány lopja az uniós pénzeket, kifosztja az országot, és építgeti a diktatúrát.
advocat
És az a pénz amit nem igazán arra használtok, amire adta az unió? Magyarán megy zsebből zsebbe! Akkor csak jogos a háborgásuk? Vagy neked is jut bőven? Ezt félted?
RonaGyuri
Matyunka, matyunka te már megint nagyon hülye vagy! Állj a tükör elé és egy retardált barmot fogsz látni! =))
tudode
És van az a LÖVÉ, amelyért egy 37 éves NYALAKODÓ koncepciós eljárásról MERÉSZEL nyilatkozni, és ezt az MTI le is hozza!
.
Nincs aki FELVILÁGOSÍTSA a GAZDI mundérját védőket, hogy ugyan ŐFENESÉGE lobogtatta több alkalommal, hogy HA, HA , nem a KORMÁNYÁT, Hungaryt marasztalja el a Sargentini jelentés.
.
Elvihetné már a GAZDIJUKKAL együtt a "Csodaszekér" oda, olyan módon, ahogy elkezdte a GAZDI politikai szélhámoskodását, amelyből "csak" annyit változtatott VITATHATÓ JOGI ÁLLÁSBAN, hogy TÖRVÉNYESÍTETTEN kalózkodhat a NYALAKODÓI bátorításával, mert
..
. --- Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország
.
444.hu/2018/08/29/csak-eljatsszuk-hogy-ez-egy-orszag
.
---- Ebből tényleg rendszerváltás lett
.
tldr.444.hu/2018/07/27/ebbol-tenyleg-rendszervaltas-lett
.
Itt az ideje, hogy MÁTÉ et. visszaadja a JOGI DIPLOMÁJÁT az összes MEGVEHETŐ jog-ásszal!

.

.
Eladott Ország
A végtelenségig lojális a vezérhez és a küldetéshez, hazudik, mintha olvasná, tagad, hárít, szop, nyal, gombot varr. Egyszóval a legmegbízhatóbb, legmegingathatatlanabb lábakon álló fideszes, aki pontosan tudja, hogy az, amit csinálnak törvénytelen, de minden kínos helyzetből kivágja magát. a NER mennyezete szép lassan repedezik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Nembuzeráns Kocsis Máté hétről hétre arra kényszerül, hogy az éppen aktuális héten a fidesz körül felhalmozódott trágyaadagot eltakarítsa. Hétről hétre elmagyarázza, hogy hülyék vagyunk, mi, akik cseszegetni merészeljük ezeket az áldott jó embereket. Hogy mi vagyunk a baromállatok, amiért nem hisszük el becsületszóra, hogy a nemzeti magyar kormány tévedhetetlen figurák gyülekezete, akikkel kapcsolatban fel sem merülhet a gyanú. Semmilyen gyanú.
Hellcat
"Egy Soros-zsoldossal állunk szemben" - reagált a brüsszeli elit, arra a hírre, hogy Magyarország miniszterelnöke, szét akarja bomplasztani a néppártot és magát az Euróoai Uniót. Mint köztudott a korábban Soros ösztöndíjas Orbán és a Soros pénzén indított pártja a fidesz, ma is azon ügyködnek, hogy szétzilálják az EU-t, parazitaként élősködve azon, az országba áramló pénzt ellopja, EUs jogokat tiporva sanyargatják saját hazájuk népét, gyakorlatilag hazaárulást követve el.
Aki Én
Aki ilyen mértékben tagadja a magyar jogrend, a demokrácia látványos leépítését, az csakis orbán-zsoldos lehet.
A magyar emberek egyértelművé tették április 8-án, hogy nem kérnek az orbáni rezsimből. A többség nem szavazott rá.
nevemnick
tompa tibi (gábor)! a demokráciát a te volt soros főnököd, és társai b.szták szét Magyarországon.
namihami
Egy?
Hát most hirtelen csapódott oda még 447. És az éppen elég volt a 2/3-hoz.
teuton
@Shikari: Na megint kaptal 5 forintot te fidesz-birka troll a böffenesedert? Sargentinit az EU küldte, EUs kepviselö es tisztsegviselö, havonta 3 millat keres kb., nincs semmi szüksege olyasfele apropenzre a mocskolodasert, mint te teszed! Persze ö tud olvasni is, nem csak 2 soros kommenteket levakarni, mint te. A több 100 oldalas jelenteset pedig 2/3os többseggel elfogadta a parlament. Szerintem te 1 sort sem olvastal belöle, mert ekkora mennyisegü betü meghaladja a szellemi kepessegeidet.
Nessy
@Shikari: Ejnye no! Most mondtátok, hogy Sargentini hazudott. Akkor most van gyűlölet beszéd, vagy nem van? (10. pont)
teuton
@Shikari: @Shikari: Igen bö a szokincsed, nagy intelligenciara utalnak a 2soros böffeneseid... Vagy csak egyszerüen egy primitiv, fizetett mocskolodo vagy? En mindkettöre tippelek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.