Az Európai Parlament (EP) döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szijjártó szerint a Sargentini-jelentés elfogadása "a bevándorláspártiak bosszúja"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Sargentini-jelentés kapcsán a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. szeptember 12-én. Ezen a napon megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot. MTI Fotó: Illyés Tibor

A tárcavezető hangsúlyozta:

a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert "bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani".

Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik – tette hozzá.

A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok.

Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban is többségben vannak a bevándorláspártiak

- tette hozzá.

Kifejtette:

minden kétséget kizáróan lelepleződött a szándék egy május utáni koalíciókötésre, amelynek értelmében a liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak most Magyarországot elítélő csoportjai között egy bevándorláspárti koalíció jönne létre azzal a céllal, hogy május után is bevándorláspárti politikát folytasson az EU, és legyen lehetőség bevándorlókkal elárasztani a kontinenst.

A tárcavezető úgy vélte, a döntésben szerepet játszott, hogy a döntéshozók tudták: Magyarország migrációpárti politikát soha nem fog elfogadni, végrehajtani, a magyarok világos döntést hoztak, hogy Magyarország soha nem lesz bevándorlóország.

Mint mondta,

a magyarok arról is döntöttek, hogy csak "mi határozhatjuk meg, kivel akarunk együtt élni itt az országban", és a kormánynak kötelessége megvédeni az emberek biztonságát és a határokat.

Szijjártó Péter kijelentette:

"minősített hazugságokkal van tele" a jelentés, ez egy "bevándorláspárti vádirat" Magyarországgal szemben.

A kormány a cáfolatát tényszerűen egy 108 oldalas dokumentumban minden EP-képviselőnek eljuttatta, de a vita bebizonyította, hogy a tények nem számítottak – közölte.

Kitért arra:

69 megállapítás van a jelentésben, amelyből 13 olyan ügyre vonatkozik, amelyeket már elrendeztek.

Ezeket újranyitja a jelentés, vagyis azt mondja, hogy felesleges megállapodni az uniós intézményekkel, mert egy másik intézmény bármikor újranyithatja az ügyet – mutatott rá.

A külügyminiszter szerint 19 olyan ügy van a jelentésben, amelynél folyamatban van a párbeszéd, az eljárás, a konzultáció. 37 hamis, hazug, méltatlan, alaptalan, Magyarországot sértő vád is van benne, ezeknek nincs közük a valósághoz – mondta, példaként említve, hogy antiszemitizmussal vádolja Magyarországot a jelentés, azt állítja, hogy nincs sajtószabadság az országban, és sérül az akadémiai szabadság.

Úgy látja, koncepciós eljárás zajlott, mert Sargentini úgy állította össze a jelentést, hogy hivatalos delegáció nem érkezett Magyarországra, kizárólag a kormány ellen nyíltan állást foglaló NGO-k véleményét vette figyelembe, és csalással fogadták el a dokumentumot.

Szijjártó Péter kiemelte:

azért harcolnak, hogy olyan EP, Európai Bizottság és EPP legyen, ahol a bevándorlást ellenzők vannak többségben.

Kérdésre közölte: a Fidesz az EPP, a legerősebb pártcsalád tagja, és annak legsikeresebb pártja a saját hazájában élvezett támogatás alapján.

Azonban világossá vált, hogy a migráció kérdésében komoly megosztottság van az EPP-n belül.

Azért küzdünk, hogy "a mi álláspontunk kerüljön többségbe", hogy az EPP visszatérjen a kereszténydemokrata útra, ami az európai identitás megőrzését, a kereszténydemokrata hagyományokhoz való ragaszkodást jelenti

- mondta.

Ezért "küzdünk, amíg lehet" – fűzte hozzá.

Szerdán megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az EP, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

Forrás: MTI

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
No futsalos kakadú megint bebizonyosodott a hülyeséged !!!
Van bizonyítékod???
Mert ha nincs még beperelnek rágalmazásért az EU ban !!!
Egyébként még egy dolog tudod faszkalap ,,MINDENKI MAGÁBÓL INDUL KI ,, na ez is jellemző rátok !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Apatszerek
“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Nessy
Jó, a menekült téma egy a tizenkét téma közül! A többivel mi van?
Azokról Orbán sem beszélt! Tudja kedves külügyérünk, a tények makacs dolgok, még ha tagadják is.
szaboria1
Prüntyike!! A lengyelektől is ellenünk szavaztak pedig ők is bevándorlási ellenesek. Kár ezt károgni mert a felsoroltak aminek nincs köze a bevándorláshoz pl. sajtóval a korrupcióval stb. amivel magyar kormányt vádolják és az mind igaz.
Clavigo
@Apatszerek: Kiváló jellemrajz a putyin-csicska Orbánról..
Hellcat
És mi lesz a maradék 11 ponttal ami azt írja le hogy maffiózó országromboló korrupt gecik vagytok?
Commenter
@Shikari: ja kenje a haára az EU-s többséget a törpe minoritás. A nemzet papagája.
papa.49
No futsalos kakadú megint bebizonyosodott a hülyeséged !!!
Van bizonyítékod???
Mert ha nincs még beperelnek rágalmazásért az EU ban !!!
Egyébként még egy dolog tudod faszkalap ,,MINDENKI MAGÁBÓL INDUL KI ,, na ez is jellemző rátok !!!
Pálinkás Pál
Nos..éppen ezért,mert a csótány mindig erre hivatkozik,a migránskérdést külön kellett volna kezelni,nem összemosni a többivel..mert ez szerintem még nincs lefutva...és elnézve hogy mindenkinek tele a hócipője a sok félmajom afrikaival..jó esélyt látokl hogy jövőre az ep-ben buknak a libsik,vagy szakad ketté Európa..és mindez a sok füstös miatt!!!tényleg ezt akarjátok libbancsok???
tulipan
Te szargyártó Kakadú! Gyártod a szart szorgosan???
tudode
Tarajos göthe, a diplomaták DíSZPINTYE, szégyene!
.
Ha elfogadják, ha nem a döntést, MELEGSZIK a helyzet, süllyed a kivénhedt "falusi gyerek" hajója, úgy ahogy a gyermekek játsszák!
.
Egyenlőre "Brüsszelnek", ill. Strasbourgnak az az üzenete, mivel nem a LETAROLT Magyarországgal, annak képviseletében JELEN LÉVŐ politikai szélhámosát védi meg az EU attól, hogy nehogy úgy járjon, amire volt példa, akit KIKAPTAK A SZÓSZÉKRŐL az alattvalók, a többit tudjuk!
.
Már most EZZEL a kuruckodásával TÖBBET ÁRTOTT az országnak az AKI HÁLÁBÓL bársonyszékbe ültette, miután ELHASZNÁLTA az az óta "is" FÉLREJÁRÓ, be nem álló ETETŐJÉT!
tulipan
@Pálinkás Pál: Félmajom, az aki ilyet mond! A Tökröddel csevegtél??
Pálinkás Pál
@tulipan: Kussolj ...fanfan...mi nem tetszik??? megint csak ugatsz,nem cáfolsz!!
desiro57
petike nem a magyar zambereket ítélik el, hanem a fasiszta kormányát...
dodóka
Hogy ebből a faszkalapból ki a kúrva anyja csinált külügyminisztert ? Ja az a dagadt more ? Akkor már értem...
namihami
@Apatszerek: Na, akkor 448 kommunists ma megrohamozta az üléstermet. Biztos összecserélték a Téli Palotával.
Eladott Ország
Orbán Viktor nem Magyarország és még csak nem is a magyar nép megtestesülése. Ő a magyar kormány vezetője, egy olyan kormányé, amely az európai parlamenti pártok többsége szerint leépítette a jogállamot.
olkt.hu/wp-content/uploads/2018/09/sargorb.png
Eladott Ország
A kőkemény igazság az, hogy a mai körülmények között Magyarország nem csatlakozhatna az Európai Unióhoz! De Magyarország sokkal többet ér, hogy Orbán játékszere legyen, ez egy nép jobbat érdemel!
www.facebook.com/GuyVerhofstadt/videos/690191764680974/
Jozefina
Köszönhető mindez a dilettáns, agresszív, hozzá nem értő külpolitikának is. Szijjártónak nagy része van abban, hogy így alakultak a dolgok. Ráadásul semmit nem tanult belőle, rögtön támad, ahelyett, hogy megfontoltan nyilatkozna és majd ha elemezték a történteket akkor állnának elő az érveikkel!!!
tulipan
Ildikó Szombati-Szabó
Bukta van. orbi még egy rendes beszédet sem tud kinyögni. Buta szlogeneket dobál egymás után. Csak ezt az EU-ban nem eszik meg. Őket nem lehet megvenni piti kis segélycsomaggal és Bözsi utalvánnyal
tulipan
Túlságosan sokáig késlekedtek ezzel, sokkal korábban kellett volna! Nem akarták elhinni,hogy egy ilyen rémalak, valóban létezik, a kulturált Európánkban, akárcsak Hirlernél!
kereső
Csak szólok petya, hogy ez igy harmatgyenge.A eu-s külügyminiszterek tanácsa előtt ezek az érveid röhej tárgyát fognak képezni. Jobb lenne,ha el kezdenél tanulni. Bár ,lehetséges,hogy az se fog segiteni- mond csak, hány eu-s nagykövetet idéztél is raporta magadhoz?ne hidd,hogy azoknak az országoknak a külügyesei simogatni fognak téged,és kétharmad orbánt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.