Az Európai Parlament (EP) nagyon fontos döntést hozott, amely világos jelzése annak, hogy a jelentős többség, beleértve a Fidesz pártcsaládjába tartozó képviselőket is, nem fogadja el és határozottan elutasítja az Orbán-kormány politikáját – jelentette ki Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő szerdán Strasbourgban. Budapesti sajtótájékoztatóján Rónai Sándor pártszóvivő arra szólította fel az Európai Néppártot (EPP), hogy zárja ki soraiból a Fideszt.

Niedermüller Péter az EP plenáris ülésének a Magyarországról szóló jelentés megszavazását követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a szavazás eredménye nem jelent sem győzelmet, sem vereséget. Az egy magyar embereknek szóló biztatás, amely azt üzeni, hogy lehet ellenállni és változtatni a politikán.

Természetesen nem tartom jónak, hogy a magyar kormány politikája miatt ilyen döntés született az Európai Parlamentben, ugyanakkor nagyon fontos jelzés abban a tekintetben, hogy másfajta politikát kell követnie az Orbán-kormánynak

- fogalmazott.

Fontosnak nevezte, hogy a Fidesz pártcsaládjának vezetői is megszavazták az elmarasztaló jelentést, ami szerinte azt mutatja, hogy Orbán Viktor és politikája saját táborában is elszigetelődött.

Már a kereszténydemokraták sem fogadják el ezt a politikát, világossá tették, hogy más utat szeretnének követni

- mondta.

Mindeközben Rónai Sándor a DK nevében felszólította az EPP-t, zárja ki soraiból a Fideszt. Kiemelte, hogy a jelentést a néppárt sok politikusa is támogatta.

A magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.