Az Európai Unió parlamentje kiállította a bizonyítványt magáról – így értékelte Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a Sargentini-jelentésről tartott szerdai szavazást az MTI-nek.

A kormánypárti politikus szerint olyan szervezet mondott ítéletet, amelyik képtelen megőrizni a kontinens kultúráját, megvédeni a határait és növelni versenyképességét. Azt a tagállamot ítélték el, amelyik képes minderre – mutatott rá a KDNP frakcióvezetője.

Harrach Péter szerint nem nevezhető elegánsnak, hogy az ítélet egy fércmű alapján történt, ami a politikai hazugságok versenyében is dobogós helyre számíthat. Mint fogalmazott: az is tény, hogy a 2/3-os eredményt csak a tartózkodások kizárásával érték el.

Megjegyezte: ellenfeleik megnyilatkozásai során magas hőfokú gyűlöletet tapasztalhattak, de "ez természetesen nem befolyásolhat minket abban, hogy igazságunk tudatában folytassuk a küzdelmet és a belső építkezést."

A magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán szavazta meg az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Kedves ifjú "keresztények", sokak szerint nem az unió parlamentje állított ki bizonyítványt önmagáról, hanem sajnálatosan az Orbáni kormányzási módszereket ítélte el.
Ilyen alapon a gyónásotoknál is a papot, vagy a teremtőt hibáztatjátok a tíz parancsolat alkalmatlansága miatt? Nincs kétségem, Orbán még magát a jó Istent is kioktatná, és maga mögé sorolná, olyan szerény.
Eladott Ország
Alig hevertem ki a főnök friss agymenését, máris itt a következő versenyző, Harrach Péter személyében. A végtelenül szimpatikus honnagyfater - emlékszünk, neki jár a nyugdíja mellé a képviselői tiszteletlendíj is - mert kell nekünk, mint egy falat kenyér, hogy ebbe is beleugasson a keresztényi aggok tanácsa. De én célszerűbbnek és feltétlenül hasznosabbnak látnám, ha Harrach és zenekara azokért szállna síkra, akik sem vasárnap, sem más napokon nem dolgozhatnak. Mert az nagyságrendekkel súlyosabb probléma. Kiemelten ajánlom becses figyelmébe a munkanélkülieket, a sérült, de munkaképes embereket, a közmunkán tengődőket, a nyugdíjból megélni alig tudó, de még dolgozni akarókat.Ideje lenne, ha Harrach úr elkezdene izgulni az országot elhagyó fiatalok és nem annyira fiatalok miatt, akik nem feltétlenül kalandvágyból kötnek utilaput a saját talpukra, hanem kényszerből. Mert például segíteniük kell idős szüleiket, fel kell nevelniük a gyerekeiket, esetleg elő kell teremteniük a lakáshitelük törlesztőjét, hogy Matolcsy elvtárs döngethesse a mellét, mennyire jól gazdálkodik a Jegybank és azzal a lendülettel szét is tolja a nyomorultak fillérjeiből összesíbolt pénzt a rokonságnak.Ha még maradt lerágni való körmük, akkor a kirabolni szándékozott alapítványi iskolákért is ideje lenne megereszteni egy szívbéli, keresztényi sóhajt, ugyanis pont ugyanúgy magántulajdon lerablására készül ártunk és ormányunk, mint ahogy magántulajdon volt az elsíbolt nyugdíjvagyon. Végezetül Harrach Péter és keresztény, valamint demokrata társai egészen nyugodtan lemondhatnak a tiszteletdíjuk 90 százalékáról, mert egyrészt senki nem tiszteli őket, másrészt rohadtul túl vannak fizetve, harmadrészt pedig végre átélhetnék azt a frenetikus élményt, hogy milyen jó dolog, ha az ember hó végén eldöntheti, hogy ételt vesz a gyerekének, vagy befizeti a lejárt számláit.
Pálinkás Pál
Na te vén marha...most aztán ugathatsz...szar az amikor szemetekbe mondják az igazságot...a migránsokon lovagoltok...mi van a többi problémával.?? Csak nem a lenyúlt lóvét féltitek???
Eladott Ország
Itt a bizonyítvány te mélykeresztény szarházi! A végeredmény 126 millió 922 ezer 946 forint. (Fejenként 7 millió 466 055 forint a frakcjó tagjainak.) Ennyit kap a magyar adófizetőktől a képviselői fizetéseken és juttatásokon, valamint a KDNP-nek jutó párt és pártalapítványi támogatásokon túl a kisebbik kormánypárt frakciója a jóllétéhez megfelelő munkavégzéséhez.
nepszava.us/a-kdnp-frakcioja-majdnem-annyi-kozpenzt-koltott-mint-a-fidesze/
Commenter
@RonaGyuri: pont így. kimondta hogy söpredékek. Menjenek Bishekekbe.
dr. prédikátor
Harah te vén marha!!!A Sargentini jelentés amit az EP elfogadott NEM A MAGYAR NÉPRŐL hanem rólatok ,szemét geci tolvaj bandáról szól! ne takarózzatok és ne bujjatok, ne hivatkozzatok a MAGYAR NÉPRE!!!TI NEM VAGYTOK a magyar nép, csak hazaáruló tolvajok vagytok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.