Úgy véli, a jelentés félreértéseken alapul, valamint az Európai Néppárt (EPP) megosztására irányult.

Járóka Lívia: "nincs Magyarországon ellenséges hangulat a romákkal szemben"
Fotó: MTI

A következő időszak alkalmat fog adni a viták rendezésére, ugyanis a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről tartott európai parlamenti szavazás eredménye lehetőséget biztosít Magyarországnak arra, hogy érdemben el tudja magyarázni régóta hangoztatott álláspontját, s minden felvetett kérdést áttárgyalva bizonyítsa igazát – mondta Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában szerdán.

A képviselő, miután az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a jelentést, pozitív fejleménynek nevezte, hogy a következő hónapokban sokat és nyíltan beszélni lehet a felvetett problémákról.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyarországra irányuló figyelem lehetőséget biztosít arra, hogy a delegációk személyesen, a helyszínre utazva győződjenek meg a magyar kormánypárt számos területet érintő, előremutató intézkedéseiről. Arról is, hogy

valótlanok azok az állítások, amelyek szerint szélsőséges csoportok tartják félelemben az utcákat, vagy az, hogy elviselhetetlen az országban tapasztalható ellenséges hangulat a romákkal szemben. Magyarország szívesen bemutatja a roma oktatási programját, ahogy a roma gyerekek elleni szegregációt uniós szinten tárgyaló roma származású osztályvezető tevékenységét is

- mondta.

Hozzátette: az, hogy a közelgő megbeszélésekre sor kerülhet, azért is jó, mert a felvetett problémákra a magyar kormánypártnak vannak javaslatai. Így van a szegénység felszámolása, a migráció, az integráció okozta nehézségek és számos más terület esetében egyaránt.

Mint mondta,

a szavazás eredménye "nem annyira tragikus", mint amilyennek sokan tartják. Nyilvánvaló, hogy a jelentés félreértéseken alapul, valamint az Európai Néppárt (EPP) megosztására irányult.

A képviselő véleménye szerint éppen jókor kerül sor a félreértések elkerülését célzó beszélgetésre a Néppárton belül, amit a keddi vitát követő megbeszélés hangulata is bizonyított. A jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választások előtt az álláspontok tisztázására még van lehetőség, arra hogy ez által megerősödjön a csoport, aztán pedig "rá kell fordulni az egységes kampányra" – fogalmazott a politikus.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Tisztelt asszonyom! Megkérdezhetem, hogy hol él életvitel szerüen?
Ajánlanám, hogy esetleg az autóbók kiszállva, inkognitóba, látogasson el néhány kis településre. Nem ártana egyik másik cikkhez írt kommentek elolvasása sem. Néha itt is találna nem éppen a romákat dicsérő hsz-t.
Tudja van egy régi vicc.
Mondja bátyám, van a faluban rasszizmus és antiszemitizmus?
Még nincs, de igény lenne rá!
Eriksson
@Nessy: Ugyanezen lendülettel Sargentini asszonyt is meglehetne kérni ugyanerre, bár ő még magyarul sem tud, így nem is értheti meg a néhány kistelepülés gondját-baját. Ő vajon milyen alapon mondhat véleményt?
Hagyjuk a kettős mércét.
csak úgy....
@Eriksson: te egy ritka buta és szánalmas emberke vagy...
csak úgy....
"dísz cigányok" már a kádár rendszerben is voltak... .
Pálinkás Pál
Hát ez röhejes...te aztán igazán belülről ismerheted a fajtádat...A cigókat a világon mindenhol utálják...tettetek róla bőségesen...és ezen biztos segített itthon, hogy pár zsák krumpliért hatalomban tartottátok a vajdátokat...
Zeta
Van!
Nagyon is van.
Csak a kisebb falvakban már a nem cigányok rettegnek az életükért!
Ha valaki roma létére nem tudja, hogy mi a helyzet hazánkban , az nem itt él.
Hogy sokan nem merik elmondani a vélemenyüket az egy dolog. Ha ellenszenveznek velük, azért ők tettek a legtöbbet.
Zeta
@Shikari: olvasd el nyugodtan újra! Hátha tudod értelmezni!"kisebb falvakban már a nem cigányok rettegnek az életükért"!
magyarbakancs
@Apoca: Cigánynál rasszistább nincs.
Mert amikkor azt mondja Megölöm a Magyart az mi ha nem rasszizmus?.
Köztük élem.
A lakosság aránya 87% volt a településen a cigányság javára.
Magasan képzett lapát támasztó egyetemet végeztek.
1magyar
Már ebben is hazudik a szardzsentini mert éppen, hogy a seggük ki van nyalva munka nélküli adományokkal a cigányoknak.
A rettegésben tartás is nagy hazugság, legfeljebb ők tartják a fehéreket rettegésben.
De a cigány és nemcigányok között ahhoz képest békésebb a viszony mint a migrik és a németek vagy francia őslakosok között.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.