Az Európai Parlament (EP) a Sargentini-jelentés elfogadásával a magyar polgárokat védi saját kormányával szemben – vélekedett az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteken Miskolcon, sajtótájékoztatón.

MSZP: az EP a magyar polgárokat védi a Sargentini-jelentés elfogadásával
Fotó: MTI

Tóth Bertalan elmondta: az Orbán Viktor vezette kormány nem hajlandó szembenézni azzal, hogy elárulta a magyar polgárokat és azokat az európai értékeket, amelyekben a magyarok hisznek, és amelyekben elkötelezettek.

Hozzátette:

Orbán Viktor a saját nyilatkozataival is szembemegy, ugyanis amikor az unió azt követeli, hogy a külső határokat meg kell védeni, akkor a magyar kormány ezt bírálja.

Az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy ami az Európai Parlamentben ezen a héten történt, az Orbán Viktornak rossz, a magyar demokratáknak viszont jó üzenet.

Kitért arra is: Orbán Viktor nem akar kilépni az Európai Unióból, "mert jól jön neki, családjának és környezetének az uniós támogatás, (...) olyan Európát akar, amit Magyarországból csinált".

Az MSZP mindent megtesz, hogy ebben megakadályozza – hangoztatta Tóth Bertalan, hozzátéve: vasárnap mindenkit hívnak Budapestre, a Bem téri megmozdulásra.

Közölte azt is: hétfőn az Országgyűlésben benyújtanak egy 12 pontos javaslatot, amely egyebek mellett az igazságszolgáltatásról, a média szabadságáról, az alkotmányos keretek helyreállításáról szól.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@durbincs: Jó hogy jött Nyüves Herélt ?
de már mehet is.? mert nembaj ? Ploesti veremkecós.?...
+a farpofa párjai s albérlőtársai ? azt megy a lanygyi ,maguknál 3+1-másba , töketlenek ?...
1 fél Keménylegény Pizza ? kukabúvárok ? azt ne hogy má kiizzadjanak ,veremgödények
magyarbakancs
@durbincs: Jó hogy jött Nyüves Herélt ?
de már mehet is.? mert nembaj ? Ploesti veremkecós.?...
+a farpofa párjai s albérlőtársai ? azt megy a lanygyi ,maguknál 3+1-másba , töketlenek ?...
1 fél Keménylegény Pizza ? kukabúvárok ? azt ne hogy má kiizzadjanak ,veremgödények
SystemError
@durbincs: mi van nem etetik a troll, így nincs fizu sem és nagyon kétségbeesett. El kell hogy keserítselek, de ez így is marad te kis baszadék! Na cső!
simmering73
@durbincs: Vegyél már levegőt is te anyabaszó faszkalap. Ki a kurva anyád kíváncsi rád, te ótvaros geci.
silber13
@durbincs: Mars a disznóólba a rokonai közé, vén buzeráns!:-)))))
magyarbakancs
@durbincs: büdös baki magára hagyták,a többi klón meg elszelet ? a cudarát ? pont ?
magát hagyták itt a rettenet büdös orbitál félnótást ? @magyarbakancsot... mert ön csak ...?
Büdös akár az oposszum ? még jó hogy maga egy álmagyar,de cseréljen már kapcát az isten szerelmére ? @magyarbakancs: C'est, la vie. @magyarbakancs: k ivott , mint mindig ? hát vigyázhatna magára, a maga állapotában ? Veremkecos ?A harangozó verje félre a faszodat!
A hátad legyen elől!
A holló mondja a szemedre, hogy csemege!
A jobb kezem veszélyes, a másiktól még én is félek...
A kukac álljon a talpadba!
A ló nyalja meg azt a meztelen szemedet!
A pék rakjon tele.
A rák citerázzon a faszoddal!
A rák talicskázza ki a beledet!
A rendőr rajzoljon körbe!
A szaga átmentet képez a sajtpiac és a halpiac között.
A szél kuszálja össze a lábaidat...
A villamos szabja rád a rövidnadrágodat!
A viziló nagy állat, büdös a szája; mégsem mondja, hogy "Jegyeket, bérleteket!"
Adsz egy fényképet magadról? Meg akarom ijeszteni a húgomat.
Akkor legyen áramszünet, amikor a szívedet műtik.
Akkora a szád, hogy buszgarázsnak is jó lenne.
Akkora feneke van, hogy kirakós römit lehet rajta játszani.
Akkora orra van, hogy egy vak Moszkváig eltapogatna rajta.
Akkora paraszt, hogy a fagyit is bicskával eszi!
Akkora paraszt, hogy a filmet is kukoricával hívja elő.
Akkora paraszt, hogy a Göncölszekeret is megrakodná trágyával.
Akkora paraszt, hogy az óvodában 10 deka töpörtyű volt a jele.
Akkora paraszt, hogy bicskával eszi a fagylaltot.
Akkora paraszt, hogy bicskával eszi a vattacukrot.
Akkora paraszt, hogy diszkóba is traktorral megy.
Akkora paraszt, hogy folyik a kukorica a zsebéből.
Akkora paraszt, hogy ha előrehajol, kiesik a föld a szájából.
Akkora paraszt, hogy ha kinyitja a száját integet belőle a TSZ elnök.
Akkora paraszt, hogy kilóg a szájából a kapanyél.
Akkora paraszt, hogy kilóg a szájából a munkaegység...
Akkora paraszt, hogy kolbász köré tekerve kéri a vattacukrot.
Akkora paraszt,...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.