A klímaváltozás elleni cselekvésre az időnk egyre kevesebb, a felelősségünk viszont egyre nagyobb – mondta Áder János államfő pénteken a San Franciscó-i Global Climate Action Summit klímacsúcson elmondott beszédében.

Áder: az időnk egyre kevesebb
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

A köztársasági elnök a szubnacionális szervezetek szerepét hangsúlyozta a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, hozzátéve: ezen földrajzi egységek tudják fenntartani a párizsi klímamegállapodás után megtorpant lendületet.

Reményét fejezte ki, hogy kezdeményezésére hamarosan a küzdelem ezen szereplői is, a városok és a tartományok is csatlakozhatnak a párizsi megállapodáshoz.

Az államfő a konferencián elhangzottakat úgy összegezte:

ma már nem a Föld atmoszférája a kérdés, hogy mi történik vele, hanem civilizációnk jövője a tét.

Áder János előadásában elmondta, hogy Magyarország az egyike annak a huszonegy országnak, amelyek 1991 óta úgy tudták 50 százalékkal növelni a GDP-t, hogy közben 15 százalékkal csökkentették energiafelhasználásukat és 32 százalékkal az üvegház hatású gázok kibocsátását.

Ismertette a magyar kormány klímastratégiájának fontosabb elemeit is, amely szerint Magyarország 2050-re 85 százalékkal csökkenti a szén-dioxid kibocsátását, az áramtermelést pedig 2030-ra 90-95 százalékban szén-dioxid-mentessé teszi az atom- és a napenergia felhasználása révén.

Beszámolt arról is, hogy Budapest mellett további huszonhárom magyar város csatlakozott a klímánk védelme érdekében szükséges cselekvés gyorsítását szorgalmazó Under 2 mozgalomhoz, így az ország lakosságának mintegy 40 százaléka részese annak.

Az államfő két magyar találmányra is felhívta a figyelmet: az egyik a mezőgazdasági termelés metánkibocsátásának 80 százalékos csökkentése mellett eredményez jobb minőségű tej- és hústermékeket, míg a másik a talaj vízmegtartó képességét növeli 40-50 százalékkal.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Jól látod ezt bajuszsosszar EGYRE KEVESEBB AZ IDŐTÖK FÜTYISZ !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Grafix69
Jaj én már másra gondoltam : Az időnk egyre kevesebb ! :)
papa.49
Jól látod ezt bajuszsosszar EGYRE KEVESEBB AZ IDŐTÖK FÜTYISZ !!!
tudode
A hallgatóság majd shegre esett attól a jó hírtől, hogy a Föld 510,100.00 területéből 93.030 km-t bitorló ország 2050-re 85 százalékkal csökkenti a szén-dioxid kibocsátását, mondá a MINDENRE HATÓ játszótársa, társadalmi munkában, MINTHA JOBB DOLGA NEM LENNE, mint szakbarbár KÖRNYEZETVÉDŐT játszani!!
.
Ahelyett, hogy a KINEVEZETTJE orrára koppintana, már ami a MEGHEKELT demokráciát illeti, hogy merre a meddig!
.
Mire veszi fel tőlünk a fizetését, ha NEM TESZ ELEGET vállalt feladatainak, amelyek ezek
.
2010-2014.kormany.hu/hu/mo/a-koztarsasagi-elnok
.
Kivonat:
.
""""A köztársasági elnök alkotmány által definiált legfontosabb feladata.„Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.”"""
.
Pecázás közben NEM VESZI ÉSZRE, hogy a NEMZET EGYSÉGÉNEK annyi!!!
.
???
volvós
Van ez így Áder elvtárs !!! ...egyre kevesebb az idő ! ...
és irány Csorna, sz elfelejtett szülőfalú a Keszeg-ér homokos partján
papa.49
@fideszes gyökér: Még nem volt elég nekik???
Eladott Ország
Áder János, egy nem létező köztársaság elnöke, aki egy nem létező Alkotmányra esküdött fel és akinek nagyságrendekkel fontosabb a globális felmelegedés problémája, vagy a timbuktui háromfülű gyík megmentése, mint a Magyarországon kínlódó rokkantak, betegek, fogyatékkal élők, öregek életének emberivé tétele, új dimenziót találta a kibontakozásra, a környezetvédelmet. Áder „Világmentő” Jánosunk évről évre egyre jelentősebb környezetvédelmi fejtegetésekbe bocsátkozik – na, ha még ez se segít ezen a sárgolyón, akkor sajnos a helyzet tényleg reménytelen, és a kereszténydemokratákat leszámítva mind meghalunk.
Levendula
A legtöbb európai uniós tagország nem teljesíti a közösség levegőminőségi standardjait. Egyes kelet-európai országokban – így MAGYARORSZÁGON – pedig a légszennyezettségi helyzet még a kínainál és indiainál is rosszabb – ismerteti az Európai Számvevőszék (ECA) jelentését a Portfolio.hu.
Eladott Ország
Áder: "az időnk egyre kevesebb." Reméljük! Hála a Jóistennek!
anima
Áder annyira nem csinált semmit, hogy az már feltűnő volt.
Erre találtak neki valamii olyan elfoglaltságot, amivel nem lehet mellényúlni... elvileg.
De ezek még ezt is elbakták!

merce.hu/2018/09/15/mergezobb-a-magyar-levego-mint-a-kinai/

És egy ilyen ország államfője jön a végítélet órája dumával...
Ezek tényleg minden szinten elfuseráltak.
Dr plágium
Remélem a ti időtök fogy el nagyon gyorsan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.