Tavaly mintegy 288 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 23,5 milliárddal többet, mint 2016-ban. A családi kedvezménynek köszönhetően átlagosan 262 ezer forint adót spóroltak a szülők tavaly – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.

Varga Mihály: a családi kedvezménynek köszönhetően átlagosan 262 ezer forint adót spóroltak a szülők tavaly

A tavalyi 288 milliárd forintos összeg több mint húszszorosa annak, amit a balliberális kormányok az utolsó évükben adókedvezményként adtak a családoknak – tette hozzá a tárcavezető.

Kiemelte: évről évre egyre több pénz marad a kisgyermekeseknél, az előzetes számítások szerint a kétgyermekes kedvezmény emelésének és a keresetek folyamatos emelkedésének köszönhetően a családi kedvezmény révén megtakarított összeg az idén meghaladhatja a 310 milliárd forintot is.

Varga Mihály elmondta: a személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint majd minden negyedik magánszemély csökkentette adóját a családi kedvezménnyel. 2011-től 2019-ig – az előzetes számítások szerint – 2250 milliárd forintot hagy a kormány a családoknál adó- illetve járulékkedvezmény formájában.

A családi adókedvezmények hazai rendszerét 2011 eleje óta az állandóság és a kiszámíthatóság jellemzi. Az adóügyekben ez mindenkor fontos, és különösen igaz ez azokra az előírásokra, amelyek a gyermekvállalást kívánják elősegíteni, támogatni – fogalmazott a pénzügyminiszter. A nyolc évvel ezelőtti szabályokat felidézve elmondta, hogy 2010-ben még az előző, szocialista-liberális kormány adórendszere volt érvényben, amikor mindösszesen 12 milliárd forintot fordított az állam családi adókedvezményre, és a nagycsaládosoknak járt csupán néhány ezer forintos havi enyhítés.

2017-ben a gyermekvállalás elismert költségeként 288 milliárd forint maradt a családoknál, 23,5 milliárddal több, mint 2016-ban. Technikailag az összeg 80 százalékával a fizetendő személyi jövedelemadót csökkentették az érintettek, a maradék összeggel pedig a járulékot. 2014 óta ugyanis a személyi jövedelemadó mellett az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is levonható a családi kedvezmény, utóbbi címén tavaly 56 milliárd forint maradt a családoknál – részletezte a bevallási adatokat Varga Mihály.

A tavalyi év nagy nyertesei a kétgyermekesek voltak, akik 2017-ben 60 ezer forinttal költhettek többet gyermekeikre, mint egy évvel korábban. Varga Mihály megjegyezte, hogy a kétgyermekesek családi adókedvezményének 2016 és 2019 közötti duplázása – mely szerint jövőre már havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekes szülőknél hagyott összeg – demográfiai szempontból is lényeges lépés lehet.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy ez volt a második olyan év, amikor a szerzett jövedelmek bevallásával a magánszemélyeknek nem kellett bíbelődniük. A tavaly szerzett jövedelmekről az elszámolást ugyanis a NAV mintegy 5 millió állampolgárnak készítette el.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Bodnár Boglárka

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Tényleg? És ahol már nagykorúak a gyerekek, ők mennyit spóroltak, varga???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
Tényleg? És ahol már nagykorúak a gyerekek, ők mennyit spóroltak, varga???
Yoda69
Mar megint ezekkel a virtualis szamokkal dobaloznak. Azt is tegyek mar hozza, hogy ennek viszont a tizszereset elvitte az inflacio es a forint gyengules.
Ez igy lenne fair and square
Grafix69
Milyen nagyszerű dolog , mondta a közepes képességű könyvelő . Igen az , hihetetlen 262 ezer
ott marad a magyar családoknál . Az egészben az az elképesztő , hogy az éves 1,400.000 forintból marad meg ez . Micsoda teljesítmény .
advocat
Nem tudtok leszakadni a nyolc évről? Még mindig ez a téma? És adókedvezménye csak annak van, akinek van miből! Igaz Misike? És pnz nagy része elmegy másra. Mondjuk ha jártál piacon. Jó. Megint olcsóbb a televízió!
papa.49
Az anyádpicsáját te hazug szarházi geci !!!
Akinek meg nem több százezer a fizetése az meg csak tekingethet, te szemét pojáca !!!
Clavigo
Miska,,,,legalább ti ebből is tudtok kasszírozni. A sleppnek meg marad az 5 kg. krumpli,,,,oszt boldog karácsonyt.
F_Viktor
@advocat: + az egy gyerekesekre szarik orbán!
advocat
@F_Viktor: Én korom miatt nem. De van néhány unokám. Tehát a gyerekek tudnak nyilatkozni. Ha van bevétel. De mondjuk egy családon belül mennyi kell? Hát nem egy. És azért az az egy sem kevesebbe kerül. Ld.:tanév. És minden évben minden új. Mert - hál' Istennek - kinövik.
Yeromos
Ezt szajkózza minden agy mosott fidesz fan. Ez elméletben igaz is csak azok a több gyermekes családok akik a legjobban rászorulnának, nem tudják igénybe venni mert nincs annyi a munkabérük. Esetleg ha arról is beszélnél egy kicsit, hogy a fogyasztást terhelő adók Magyarországon a legmagasabbak. PL ÁFA
namihami
Ez az a pénz, amit a többi adózónak kell majd befizetni ezek helyett? Akinek ennyi adót el lehet engedni, az nincs is rászorulva, mert a jövedelme akkora, hogy ennyi kedvezmény adható neki. Van miből ennyivel csökkenteni. A csórónak pedig eleve nincs akkora fizetése, amiből ez levonható lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.