A Kalocsai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, négy személyt gyanúsítanak garázdasággal, emellett egyiküket súlyos testi sértés miatt is kihallgatták.

Tömegverekedés tört ki a kalocsai kórházban, miután egy 53 éves nő megátkozta a másik család tagjait egy közösségi oldalon

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. február 5-én bejelentés érkezett a kalocsai kórházból arról, hogy ott több személy verekszik.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy négy helyi lakos – három nő és egy férfi – veszett össze egy korábbi vita miatt. A társaság egyik tagja – egy 53 éves nő – az egyik közösségi portálon a nézeteltérésük hatására „megátkozta” a másik család tagjait, akik ezt zokon vették. Amikor egy véletlen folytán a kórházban találkoztak, először összevesztek, kiabáltak egymással, ám ez tettlegességig fajult. A férfi dulakodás közben szétharapta az egyik nő ujjpercét, aki pedig megkarmolta az arcát. A veszekedés az utcán is folytatódott, ahol az egyik – 48 éves – nő felé egy reklámtáblát dobtak, ami azonban nem találta el, mert időben elhajolt.

Az egyenruhások mind a négy elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították. Őket csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A társaság férfi tagja a nyomozók álláspontja szerint súlyos testi sértés bűntettét is elkövette, mivel a kirendelt igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy a 33 éves, megharapott nő sérülése súlyos.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kalocsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta a helyi ügyészségnek.

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az emberek rettegnek és lassan agyonverik egymást, nem csak az idegeneket. Mert annak, hogy milyen egyen propaganda tódul mindenhonnan a pofánkba, ahhoz a kormánynak semmi köze. Ez az ország saját maga finanszírozza azt, hogy lelketlen, ostoba, sötét büdös tahóvá váljon, aki a saját anyjára is rendőrt hív, ha nem ismeri fel a sötétben. És ez nagyon nincs rendben. A kormány százmilliárdokkal hülyíti, butítja és döntik nyomorba ezt az országot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ila51
@maci0427: OK , OK , de én a nyóckerben lakom ...:D
maci0427
@ila51: Jújjjjj bakker ! Én még arra menni sem szeretek ! Egyszerűen utálom azt a kerületet ! van a Korvin negyed az jó, egy elzárt terület, de a Teleki tér meg a Pápa nevezetű is gáz ami a Köztársaság tér volt ! Én nem laknék ott semmi pénzért !
maci0427
@papa.49: Na igen ! Én már a cselekményből is tudom !
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: Ebben egyetértek veled!!
Eladott Ország
@mackóalsó: A kérdés költői volt, melyre a választ a következő sor adja meg. A kormány százmilliárdokkal hülyíti, butítja és döntik nyomorba ezt az országot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél