Több felszólalóval vette kezdetét vasárnap délután az MSZP, a DK és a Párbeszéd által szervezett tüntetés a fővárosi Bem téren. Gyurcsány Ferenc már bejelentette, kedden újabb megmozdulás várható. A tüntetők egy része átmegy a Kossuth térre.

Vasárnap délután négy óra után indult be az MSZP, a Párbeszéd és a DK által szervezett tüntetés a fővárosi Bem téren a kormány ellen. A megmozdulás apropóját a héten az európai Parlamentben megszavazott Sargentini-jelentés adta, amely 12 pontban ecsetelte, hogy Magyarországon hogyan épülnek le a demokratikus értékek a kormány miatt. A Mérce cikke szerint mintegy kétezren jelentek meg a tüntetés kezdetére a téren.

Orbánék a Bibliával is szembe mentek – a tüntetők egy része a Kossuth térre ment

Orbánék a Bibliával is szembe mentek – a tüntetők egy része a Kossuth térre ment

Fotók: MTI/Soós Lajos

Orbánék a Bibliával is szembe mentek – a tüntetők egy része a Kossuth térre ment

Fotó, címlapi kép: Instagram/i.am.aniko

Az Index frissülő cikke szerint a felszólalások sorát a pécsi független, de a Párbeszéd frakcióját erősítő Mellár Tamás országgyűlési képviselő indította. Szerinte az ellenzéknek össze kell fognia, és a nemzeti intézményekben (Magyar Nemzeti Bank, KSH, ÁSZ, MTVA) felügyelőbizottságaiba kell az ellenzékieknek bejutniuk. Mellár szerint nem fog lemondani a kormány, hiába követelik ezt. 

Iványi szerint a Fidesz és Orbán szembe megy a Bibliával

Iványi Gábor lelkész úgy fogalmazott az Index cikke szerint, hogy az európai Néppárt nagy többsége állást foglalt az Orbán-kormány (és nem Magyarország) ellen. Ő is hitet tett az összefogás mellett, és kijelentette, a tisztesség mellett kell helytállni. Szólt egy tisztességes egyházügyi törvény meghozásáról is, valamint kijelentette, hogy nincs még egy olyan európai ország, amely az alaptörvénybe foglalta volna a hajléktalanság büntethetőségét. 

Ez gyalázat, szembe megy a Bibliával 

- fogalmazott Iványi.

Nem azok a hazaárulók, akik meg akarják menteni az országot

Karácsony Gergely, a Párbeszéd vezetője arról beszélt, hogy abba kellene hagyni egymás hazaárulózását. Arra is kitért,hogy büszke azokra az EP-képviselőkre, akik kimondták végre, hogy mi zajlik ebben az országban és megszavazták Sargentini jelentését.

Nem félhetünk attól, hogy átkokat szórnak a fejünkre. Aki lebontja a jogállamot, az szétveri a hazát, az ne hivatkozzon a nemzet érdekeire, hanem szégyellje magát

- mondta el a tüntetésen Karácsony.

A Párbeszéd vezetője szerint akik ma hazaárulóznak, azok Putyin pincsijei, akik szétverik európát, azok egyszerű ügynökök. Azt is hozzátette, ők nem azért vannak ott a tüntetésen, hogy hazát áruljanak, épp azt akarják visszavenni, ezért nem szabad megijedni, mert tudják, hogy igazuk van a kormány ellen tüntetőknek.

Orbánék a Bibliával is szembe mentek – a tüntetők egy része a Kossuth térre ment

Orbánék a Bibliával is szembe mentek – a tüntetők egy része a Kossuth térre ment

Fotók, címlapi kép: MTI/Mónus Márton

Gyurcsány utcára hívta a népet

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint diktatúra van Magyarországon, ami ellen már nem elegendőek az ellenzéki képviselők, mert 

diktatúrákat nem a Parlamentben szokás megdönteni.

Szerinte a kormányok akkor buktak meg, amikor az emberek a kezükbe vették a dolgokat és utcára mentek – a népnek nem csak joga, de kötelessége is saját kezébe vennie a sorsát.

Gyurcsány kedden üt órára újabb tüntetést hirdetett és azt is hozzátette, akkor már az utcán fognak maradni. Arról is beszélt, hogy a lehazaárulózott DK-s európai parlamenti képviselők (Molnár Csaba és Niedermüller Péter) feljelentik magukat hazaárulás miatt, mert így végre kiderülhet, hogy semmi ilyet nem követtek el, hiába szajkózza ezt a kormánypárti média.

Tóth: Orbán egy megbélyegzett populista

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke úgy vélekedett beszédében, hogy nincs esélyegyenlőség, az egészségügyben és az oktatásban is megy az urizálás, az átlagmagyar mindenütt a rosszabb szolgáltatást kapja, mert nem tudja megfizetni a luxust. 

Tóth szerint a Sargentini-jelentés megszavazása kapcsán kiderült, Orbán nem Európa erős embere, hanem egy megbélyegzett populista, akit épp a kereszténydemokraták tettek helyre, noha itthon arról beszél, hgy kereszténydemokráciát építenek. Tóth szerint a nagy kérdés az, hogy az Európai Unió olyan lesz-e, mint amit Orbánék Magyarországon építettek.

A tüntetők egy része a Kossuth térre ment

A Mérce cikke szerint a tüntetés hivatalosan fél hatkor véget ért a Bem téren, ám a demonstrálók egy része a Kossuth tér irányába indult el, ám a néhány száz fős tömeg útját rendőrsorfal állta el. Végül átengedték őket, a lap szerint a teret éjjel háromkor fogják kiüríteni a rendőrök.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Orbán bibliája a hatalom és a pénz...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Horizont: Gondplom, hogy ez azért van, mert a Gyurcsány mindig a Soros szövegét mondja, szigorúan papír nélkül.
Viszont a mi zseni Vezérünk a saját véleményét csak FELOLVASNI képes.
Ez is egy különbség a két politikus között. (Majdnem embert írtam, de ez a kifejezés egy felolvasógépre nem használható)
CsipkeRózsa
@anima: Ne változtass nevet, mert így ismertünk meg, és szerintem nem vagy népszerűtlen, sőt.

A "népszerűtlen ember" névvel mindenki Orbánra gondolna.
CsipkeRózsa
"a teret éjjel háromkor fogják kiüríteni a rendőrök."

Éjjel háromkor, akkor szokott lenni az óraátállítás.
Rockxy
@Yoda69: Elhiszem, hogy jó szándékú vagy.
De a zorbánnak is a cionista tőke diktál, meg az uniónak is.
Mást súg az uniónak és mást a zorbánnak.
Na, akarsz még tüntetni?
Yoda69
@Rockxy: Hogyne. Nem tudom mit diktálnak orbannak de az tuti hogy teljesen rossz irányba megy a naszad. Egyre jobban látszik hogy orban célja az ország kivezetese az uniobol
Rockxy
@Yoda69: Moszad kérlek, a moszad.
A kivezetés az a netan jahú célja, nem a zorbáné.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.